Followers

Google+ Followers

Thursday, July 26, 2012

22.7.12



Üzenet a Fény Galaktikus Föderációjától




2012. 7. 22


A TENGERI VÉDŐGÁT TERV



Akadnak felerősödő problémák világotokban, amiket szükséges megoldani mielőtt az emberiség beléphet felemelkedésén keresztül ezen Világegyetem felemelkedettebb birodalmaiba, amit simán látunk lefolyni, az Univerzum előre megtervezett menetrendje szerint. A nagyon közeli napokban szeretnénk veletek elkezdeni a sok különféle tervet, mert úgy érezzük, ezek sürgető kérdések, amit hamarosan meg kell oldanunk. Ezen tervek közül néhányat már megtárgyaltunk veletek, azonban sohasem hosszadalmasan, és ma szeretnénk további betekintést nyújtani abba, amiről beszéltünk a kötelezettségvállalások tekintetében.

Szeretnénk veletek dolgozni azon, hogy megoldjuk a kérdését partvonalatok néhány területének, melyek hibásak, és nem nyújtanak kellő védelmet abban az esetben, ha a tengerek vízszintje emelkedik, akár csak néhány centivel is, vagy bizonyos esetben néhány lábnyit. Ez nem fog megtörténni, mert a közösségek és városok megfelelő védelmét egyaránt meg lehet oldani gátakkal, amik ellenállnak a sok láb magas tengeri hullámoknak, mert az összes bolygó megtapasztalja a földrengést és a tektonikus lemezek elmozdulását időről-időre. Az esemény, amire a közeljövőben számítunk, csupán hónapokra van tőlünk, események, amik nem nagymértékben a fentiek, és nem érik el azt a szintet, amit sok bolygó meglehetősen rendszeresen megtapasztal. Elég szerencsések vagytok jelenlegi történelmetekben, mert még nem tapasztaltatok bármilyen módon is nagy szeizmikus rengést, amikor a tektonikus lemezek elmozdulnak, csupán néhány centit vagy pár lábnyit legszélsőségesebb mozgásukban.

Amit az elkövetkezendő hónapokban előre látunk, az viszonylag sokkal súlyosabb elmozdulás, mely sokkal távolabbra tolja el a tektonikus lemezeket egymás tetején, mint ahogy az a közelmúlt történetében megesett. Csúcsként látjuk a 10, 15, sőt 20 vagy még több lábnyit, mely a Richter-skála szerinti 8-10-es erősségű földrengéseket okozhat, egészen akár a legerősebb szintig, vagy azon túl is 15-16-os erősségi fokig. Ráébredtetek már mennyire súlyosak az ilyen földrengések, összehasonlítva azokkal, amikhez már hozzászoktatok, földrengések, melyek ritkán haladják meg a Richter-skála szerinti 8-9-es fokozatot. Hatalmas rengésekről beszélünk Földetek belsejében, ellenben nem szeretnénk megijeszteni benneteket, vagy pánikba kergetni, mert ez az egyik oka annak, hogy itt vagyunk segíteni. Azért jöttünk, hogy segítsünk nektek jobban átvészelni ezt.

Eszközeink használatával, tapasztalatunkkal, szakértelmünkkel, bölcsességünkkel és magasan fejlett technológiáinkkal tudunk nektek segíteni, hogy ellenálljatok ezen földrengéseknek és a még nagyobb erősségű szeizmikus aktivitásnak is. Amit először szeretnénk végrehajtani az, hogy világotokból összeállítunk egy önkéntes csapatot azokból, akik segíteni szeretnének nekünk ebben a nagyon fontos tervben, ezután szeretnénk további vizsgálatokat végezni a partvonalakon, és ez lenne azon munka összegzése, amit már segítségetek nélkül elég sokáig végeztünk. Szeretnénk egy végső értékelést arról, amit úgy érzünk, hogy meg kell tennünk. Ezek után szeretnénk elkezdeni magas és erős, mély és széles gátak építését világotok bizonyos területein, ahol úgy érezzük, árhullámokat okozhatnak ezek a földrengések, melyeket elkerülhetetlennek látunk, habár mindig tartsátok szem előtt, hogy az idővonalak nagyon képlékenyek és a jóslatok és próféciák elég gyakran változnak, sőt akár 1 napon belüli időintervallumban is.

Nem akarunk átejteni benneteket bármilyen módon is, és higgyétek el, hogy az általunk veletek megosztott információ az idővonalakról „szabad utat” ad, és vezeti utatokat az idővonalon keresztül, és ezen számotokra lehetséges probléma körül, mely nagyon komoly lehet bizonyos területeken. Azt kívánjuk ehelyett inkább nektek, kezeljétek ezt a problémát arccal előre, nem félve tőle, nem elfutva előle, nem tagadva, hanem elfogadva ezt, mint egy nagyon valós lehetőséget, nagyon valós intézkedéseket meghozva, e probléma elkerülése érdekében, az elején megállítva, megoldható és gyakorlati megoldásokat találva.

Szóval, mik a lehetséges megoldások? Úgy érezzük a legjobb eljárás az átmeneti táborokba történő kiköltöztetése az érintett népességnek világszerte, akik jelenleg azokon a területeken tartózkodnak, amit mi eléggé bizonytalannak érzünk, amikor elkezdődik a tengerszint emelkedése. Néhány ilyen terület már szenvedett történelmetek során károkat sok alkalommal a tengerszint emelkedése miatt, és az nem jelenthet meglepetést ezen területek lakóinak, hogy egy pár hüvelyknyi vagy lábnyi vízszintemelkedés kihívást jelent eszközeikkel megvédeni területeiket. Ezen területek közül az észak-európai mélyföld, melyről sokatok, aki tanult földrajzot az iskolában, tudja, hogy a jelenlegi környező vizek tengerszintje alatti területekre épült. Ez nem tudná megállítani a jelenlegi vízszintemelkedést a földek feldúlásában, ha nem lenne egy nagyon bonyolult gátrendszer, ami ezen a területen épült. Ez a gátrendszer nagyon hatékony a víz távoltartásában ettől a területtől, és még a víz kiszivattyúzása volt az, ami ezt a területet lakhatásra alkalmassá tette. A gond most az, hogy ezek a gátak nem fogják visszatartani a növekvő tengerszintet, ahogyan mi látjuk előre e területnél, és szeretnénk átköltöztetni ezek lakosságát egy átmeneti bázisra, amíg úgy nem érezzük, ezek a szeizmikus tevékenységek várhatóan megszűnnek és elmúlnak. Tudomásul vesszük, hogy ez a veletek megosztott információ nagy kihívást jelent néhányatoknak. Látjuk, sokan tagadják ezt, látjuk sokan megkérdőjelezik csatornánkat és megkérdőjelezik okainkat ezen információk megosztására veletek. Ez egy ideig zavart bennünket, mert úgy éreztük, kiépítettünk egy bizonyos szintű bizalmat veletek, és nem érezzük úgy, hogy ez annyira mögötte lehet a ti hitrendszereitek szintjeinek, számítva némi emelkedő tengerszintre a szeizmikus tevékenységek eredményeként sokatoknál, akik olvasták az újságokban, vagy nézik a híreket, hogy a tengerszint emelkedett egy nagyon érzékelhető arányban az elmúlt pár évben. Az, aki kutatja a szintjeit a szeizmikus tevékenységnek világotokban az interneten csupán pár percig, azt fogja találni, hogy a szeizmikus tevékenység megnőtt kiterjedésében, gyakoriságában és súlyosságában folyamatosan, és nagyon érzékelhető arányban szerte a bolygón az elmúlt néhány évben.

Néhány ezekből a szeizmikus tevékenységekből már okozott tengerszint emelkedést, ami súlyosan károsította a földrengés epicentrumához közeli területeket. Az egyik ilyen terület Japánban található, a másik Dél-Ázsia területén, mely egy másik problematikus hely számunkra, és úgy érezzük számotokra is. Ez a terület Dél-Ázsiában szenvedett már el nagy károkat és vesztett el életeket jelenkori történelmetekben, és érezzük részetekről, hogy üzeneteink egy másik esetről, ami előfordulhat, félelemgerjesztő, vagy kísérlet lehet ellenőrzésetekre bármilyen módon és rávesz arra, hogy tegyetek meg valamit a félelemtől vezérelve, amit nem akartok teljesíteni, és megfélemlítést éreztek az okok mögött, és ez nagyon logikátlan, mint a kiszólás nagyon igazságtalan, mert úgy érezzük, nem érdemeljük meg ezt a megkülönböztetést, hogy megbízhatatlanok vagyunk. Tiszteletben tartjuk és megértjük minden egyes lény és minden közösség véleményét, valamint minden egyes döntést, amit hoztok tisztelni fogunk. Jelenleg csupán azt mondjuk nektek, hogy indokaink nem a harc veletek, azért érkeztünk, hogy segítsünk, és amikor azt mondjuk, úgy érezzük, segítségünkre nagyon nagy szükség van világotok partvonalainak megerősítésénél bizonyos részeken, akkor azt elvárhatjuk tőletek, ami a legkevesebb, hogy tiszteljétek feddhetetlenségünket, és értsétek meg, hogy vannak technológiáink, amik lehetővé tesznek számunkra egy kukucskálást a jövő idővonalaiba és gyakran használtuk ezeket a technikákat már ezeken az adott területen, valamint sok más területen is bolygótokra vonatkozóan.

Használva ezt a technológiát előre látjuk, hogy sok különféle forgatókönyve létezik az előttetek álló napoknak, és sok ezen forgatókönyv közül tartalmazza a tengerszint emelkedést világotok bizonyos részein. Látunk számotokra lehetséges idővonalakat, ahol az emberiség sértetlenül kerül ki ebből az előttünk álló napok alatt, azonban egy töredék idővonalnál látszik nehézség a tengerszint emelkedés miatt. Értitek ezt? Értitek a lehetőség törvényét és valószínűségét itt, és azt, hogy miért mondjuk nektek, hogy az a legjobb, ha elkezdünk veletek dolgozni a javításon, újjáépítésen, elkezdve építeni erős gátakat bizonyos területein bolygótoknak? Nem érezzük úgy, hogy amit itt megbeszéltünk egy összeesküvés-elmélet lenne, vagy hitrendszeretek határain kívül esne, mert ez egy olyan terület, ami világotokban végül is sokaknak megszokott dolog, mert voltak földrengések és áradások rendszeresen szerte a bolygón, sőt még jelenkori történelmetekben is és az árgus szem észreveszi, hogy ezek a szeizmikus események egyre gyakoribbak egy állandó ütemben, ahogyan közelítetek a végéhez megtapasztalásotoknak a kettősségben[dualitásban] és az alacsonyabb dimenziókban.

Reméljük, tisztáztuk ezt ma, és várjuk hozzászólásaitokat az üzenet alatt szerte világhálós közösségeitekben, hogy felmérhessük a válaszaitokat újra megbeszélésünkkel kapcsolatban ezekről a tengerszint emelkedési lehetőségekről. Újra szeretnénk megerősíteni, hogy mindenkor tiszteljük és tiszteletben tartjuk véleményeiteket, és kérjük ne hagyjátok, hogy a mi érzéseink befolyásolják a ti érzéseiteket bármilyen módon. Kérjük, fejtsétek ki nyíltan és őszintén, és adjátok tudtunkra hogyan éreztek jóslatainkkal kapcsolatban, amelyek szerint bizonyos területei világotoknak megtapasztalhatják a tengerszint-emelkedést és ajánlatunkról, hogy segítünk védőgátakat építeni bizonyos szakaszaira bolygótoknak. Ez minden mára. Köszönjük, hogy időt szántatok ránk, Drágáink, és mondhatjuk, mint mindig, öröm veletek beszélgetni.

Barátaitok vagyunk, szövetségeseitek, csapattársaitok és szeretteitek, a magasabb birodalmak létezői.

Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.


 

Csatornázta: Greg Giles



 
Fordította: Katherine
Fényvilág Press
http://fenyvilag.blogspot.com/
 

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar