Followers

Friday, February 17, 2012

17.02.2012


Üzenet a Fény Tanácsaitól - 17.02.2012




Tartsatok ki Howard Hughes „A gondolat néhány alapelve” mellett.


Huszonegy tanács létezik, és tölt be vezető szerepet bolygótok ügyeiben. Mi sorjában hangot adunk aggodalmainknak és véleményünknek azt illetően, ahogyan világotokat kellene kormányozni, és szavazást tartanak ezen ügyek eldöntésére. Számos ügyet döntöttek el ez ügyben, és ez alkalommal néhányat ezekből szeretnénk megbeszélni veletek.


Felébredésetek és a teljes tudatossághoz való visszatérésetek menetrendjét gyakran fejtegették, és ez a tanácsokon belül egy bizonyos ideig a megbeszélések egyik kulcsterülete. Elhatározták, hogy a 2012-es év lesz az ilyen felébredés kora, és számos tervezet indul meg ez időben e tömeges felébredés elősegítésére. Felébredésetek végrehajtásának hogyanja szintén sok vita tárgya volt, és elhatározásra került, hogy egy lassú folyamat a leginkább megfelelő módszer, mivel azt érezték, hogy egy hirtelen felébredés túl nagy sokk lenne néhányatok számára.


A vita további kérdései foglalkoztak ügyekkel, melyek kiterjedtek abból, hogy közületek mindegyikőtök egyénileg mennyire éber, és azt határozták, hogy azok, akik a legjobban ismernek titeket, kezelik egyéni felébredéseteket, mivel egyedül ők ismerik, milyen ismeretet tudtok kezelni, és ezt milyen sebességgel dolgozzátok fel. Ezért veszi fel ez idő tájt oly sokatokkal a kapcsolatot a Csillag Családotok, és ezért kaptok oly sokan vezérfonalat álmok formájában, és más utalásban is, hiszen néhányan úgy találjátok, hogy életetekben volt néhány nyomravezető jel ösvényetek mentén, melyet gondosan elhelyeztek, hogy felrázza emlékezeteteket, és finoman emlékeztessen titeket múltatokra.


Néhány, melyet önmagatokkal kapcsolatban esetleg felfedeztek, meglehetősen meglepő lesz számotokra, és néhányan lehet, hogy egy kicsit elképedtek ezen ismeretek némelyikén. Bár emlékezzetek, sokan sok létidőt éltetek sok eon korszaka alatt, és mint ilyen, egy hihetetlen hosszú múlttal rendelkeztek jelenlegi megtestesülési rövid élettartamotokhoz viszonyítva. Közületek sokan nemcsak a Földön kívül éltetek egy másik bolygón, hanem néhányotok sok bolygót hívott otthonának az évek során, és még a mai napig is. Néhányotok ebből a galaxisból való, a galaxisból, melyre hivatkozhattok Tejútként, és másoknál, még az is lehetséges, hogy saját földi családtagjaitok, vagy közeli barátaitok is távoli galaxisokból valók, szerte e világegyetemből.


Mi, a tanácsok, melyek kormányozzák ezt a Földnek hívott kísérletet, elhoztunk titeket ide, és az összes különböző fajt összekevertük és összevegyítettük szerte e világegyetemből, azért, hogy egy nagy társadalmi kísérletet vezényeljünk le, mely azt szándékozta felfedezni, hogyan dolgoztok és játszotok mind együtt, ezt hogyan tudjátok megtenni, és melyik csoport boldogul jobban ily módon, amikor bizonyos más csoportokkal párosult. Sok célt értek el mindvégig e hosszú és hatalmas kísérlet során, és nagy mennyiségű információt gyűjtöttek össze az egymással való kölcsönhatásaitokból a sok életidőtök során mindvégig. Ez a nagy kísérlet most a vége felé jár, bár tartsátok észben, ez a kísérlet még nem ért véget, és alapjában véve, a legfontosabb információk némelyikét még ki kell vonni élményeitekből. A naptár e 2012-es éve rengeteg új változót lát majd a kísérletbe beilleszteni, és sok szem szegeződik mindnyájatokra, ahogy áthaladtok e néha radikális, normál életetek változásain és törésein.


A földönkívüli lények bemutatása világotoknak az egyik fő beillesztés valóságotokba, melynek beütemezett megtörténte meglehetősen közeli az elkövetkező napokban. Szeretnénk, ha mindnyájan tudnátok, hogy ez alkalommal ez nem egy idegen invázió, hiszen mi a fivéreitek és nővéreitek vagyunk otthon világaitokból, akik ezt az egész kísérletet tervezték, és akik figyeltek titeket az összes megtestesülésetek egész tartama során. Sosem hagynánk, hogy bajba kerüljetek, és ez az eset áll fenn ma, úgy, ahogy mindig is.


Ez alkalommal folytatni szeretnénk felébredésetekkel, ahogy nemsokára szeretnénk földetekre leszállni, és újra csatlakozni űrcsaládunk tagjaihoz az újraegyesülésben. A tanácsból, mi úgy határoztunk, hogy vétkes titkos Szövetkezésetek eltávolítása egy szükséges lépés e cél felé, és ez a működésünk jelenlegi szakasza, mely leköt minket ez idő tájt. Az ügyek simán folytatódnak, és látjuk, hogy a világotok sok részéről való e különféle férfiak és nők letartóztatásai megkezdődnek rövidesen. E sötét szívek eltávolítása egy messze biztonságosabb újraegyesülést enged majd meg veletek, családjainkkal, hiszen ez ad módot nekünk összpontosítani az esedékes ügyek sürgetésére, inkább, minthogy folyamatosan megfigyeljük a sötéteket, és a küldetésünket akadályozó titkos terveiket.


Ezek a titkos szövetkezők is teljes kísérletünk kulcs alkotóelemei voltak, hiszen amit megtapasztaltatok, semmi sem volt véletlen. Valóságotokat gondosan megtervezték, és aprólékosan hangszerelték a kezdetektől, és a titkos Szövetkezésnek megengedték, hogy virágozzon, azért, hogy nagyon értékes kutatásra tegyünk szert gondolataikból és cselekedeteikből, és a ti, [a nép] az emberek reakcióiból is napirendjükre vonatkozóan, hogy rabszolgasorba döntsenek. Ez ennek a széles körű kísérletnek az egyik olyan területe, melyet teljes sikernek tartunk, és a leleteinket mindarról, mellyel szembekerültetek és elszenvedtetek, meg fogjuk veletek beszélni e kísérlet befejezését követően, olyan hosszan, amilyen hosszan óhajtjátok. Ez nemsokára lesz, hiszen kevés idő maradt hátra megfontolni, mennyi hosszú éven át voltatok mind részei e kísérletnek.


Ez alkalommal köszönetet kívánunk mondani részvevőink mindegyikének, és elmondjuk nektek, mennyire örülünk az összes óriási erőfeszítéseteknek a próbatételek és kísérlet sok évén át, melyet elszenvedtetek a tudomány és kutatás nevében. Kérlek, emlékezzetek, hogy ti mind önként jelentkeztetek e kísérletre, mert ti mind éreztétek, hogy tudást nyertek belőle, mely szerfelett üdvös lesz azoknak, akik megtervezték és felépítették ezt a világegyetemet a többivel együtt. Erőfeszítéseitek itt hamarosan feledésbe merülnek, és mindegyikőtöknek oly nagy hálával tartoznak szolgálatotokért e vonatkozásban. Mi, a tanácsokból, köszönetet mondunk nektek, és megtapsoljuk fáradozásaitokat, és szeretnénk biztosítani titeket ez alkalommal, hogy ez nagyon rövidesen mind véget ér számotokra, és visszatértek majd a teljes tudathoz és Csillag Családotokhoz, bárhonnan valóak legyenek, csakhamar az elkövetkező napokban. Milyen örömteli pillanat lesz mindegyikőtöknek és a csillagokból való fivéreiteknek és nővéreiteknek is.


Ígérték nektek, hogy életetek igen hamarosan jobbra fordul, és az ígéretet nem fogják megszegni. Közületek sokan nagy gazdagság és szépség életét hagytátok el, mindezt hátrahagyva, hogy itt utazzatok, és mindaz, aminek „Istenhozzádot” mondtatok, visszajuttatják nektek, épp úgy, ahogyan elhagytátok. Nincs semmi múltatokban, melyet elvesztettetek a távol töltött idő következtében, beleértve az összes kedves emléketeket barátaitokról és családotokról.


Közületek vannak olyanok is, akik nem tapasztaltak meg gazdagsággal és szépséggel teli életidőket, mint amilyennel néhány fivéretek és nővéretek bír, azonban sok meglepetés van számotokra a tarsolyunkban, hiszen sok változott, mióta távol voltatok. Sok világot jutalmaztak meg nagyon itteni szolgálatotoknak köszönhetően, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy otthon világotokból oly sok látott javulást életükben az általatok elvégzett és az itt továbbra is folytatott munka miatt. Biztosak vagyunk abban, hogy otthon világotokba való visszatérésetek alkalmával megtudjátok e fejlődéseket, és abban is biztosak vagyunk, hogy barátaitoknak és családotoknak sok mondanivalója van nektek az itteni utatokkal és az összes hatalmas erőfeszítéseitekkel kapcsolatosan.


Szeretnénk ma köszönetet mondani mindnyájatoknak kemény munkátokért és áldozatotokért, és biztosítunk titeket, hogy rövidesen eléritek e kísérlet végét, és visszatértek azokhoz az életekhez, melyet ti mind hátrahagytatok. Mi, a csillag családotokból, itt tárt karokkal várunk rátok, és csakhamar minden álmotok és emléketek visszatér majd hozzátok, ahogyan előtte ígérték nektek, ahogy elbúcsúztatok oly régen.


Igen rövidesen veletek leszünk, szavunkat adjuk. Emlékezzetek, baj nem fog érni titeket, és szeretnénk segíteni biztosítandó fivéreiteket és nővéreiteket arról, kik vagyunk, és az ittlétünknek mi az oka. Időben mindent megértenek majd, és minden visszatér a teljes tudathoz, azonban jelenleg, sok léleknek lesz szüksége útmutatásotokra és segítségetekre, hogy átjussanak e kihívást jelentő időkön. Tudjuk, hogy közületek sokan fognak válaszolni e hívásra, és ismét köszönjük nektek minden erőfeszítéseteket e vonatkozásban.


Szeretnénk, ha tudnátok, hogy biztonságotokról gondoskodnak, ahogy tovább haladtok a felemelkedettebb birodalmakba történő felemelkedésetek felé. Sok munkát fognak elvégezni az elkövetkező napokban, biztosítandó, hogy az átmenet olyan sima legyen, amilyen lehetséges, és kérjük segítségeteket e sok és különféle tervezetekben. „Segíts nekünk, segítünk nektek” a mottónk ma, és nagyban segíthettek magatoknak azáltal, hogy megtanultok elfogadni minket fivéreitekként és nővéreitekként, hiszen valóban azok vagyunk.


Tovább megvizsgálva ezeket az ügyeket, látunk egy dátumot most, amikor megindulhatunk leleplezésünk bejelentéseivel, mivel kormányaitok visszautasították az együttműködést. Időben megfelelően működő kormányokkal fogják felváltani őket, akiknek semmi más nem jár az eszükben, csupán az emberek / a nép legjobb érdeke, viszont ma, hadd összpontosítsunk egyszerre egy feladatra. Ezen a ponton szeretnénk megkezdeni saját módszereinket, hogy bejelentsük világotoknak, hogy itt vagyunk, és ezek a különféle programok rövidesen megkezdődnek majd, ahogy a helyzet megengedi. Aprólékos tervünk van erre is, és biztosítottak lehettek afelől, hogy az egész világotok, akik szeretnék látni ezt a nagyszerűbb képet, számukra minden információt elérhetővé fognak tenni, hogy meglássák ezt az új valóságot, melyet felajánlanak nekik. Sokan lesznek azok, akik visszautasítják ezt az új valóságot, és óhajukhoz is igazodni fognak. Kérlek, tiszteljétek mindenki más szabad akarati választását, hogy megtapasztaljanak bármilyen valóságot, melyre oly vágynak, hiszen ők tudják a legjobban, mi a jó számukra e jelenlegi időben. Mindenki hasznára lesz ez az élmény saját egyedi módján, és ami esetleg a legjobban illeszkedik az egyiknek, esetleg nem alkalmas a másiknak. Értsétek meg ezt, és tiszteljétek a szabad akarat és választás törvényeit, ahogy mások kiterjesztik rátok ugyanezt az előzékenységet.


Sok különféle lény van itt jelenleg, a fejlettség számos különböző szintjéről, és meg kell tanulnunk könnyedén lépkedni, amikor az mások megértését és valóságát érinti. Ismételten, nem lennétek itt, ha nem éreznénk, hogy képesek vagytok ezt a megbízatást kezelni, tehát biztosak vagyunk bennetek, hogy tartjátok magatokat megtestesülésetek ezen időszakaihoz. Rövidesen csupán a hasonló gondolkodásúak vesznek majd körül titeket, és akkor elkezdhetitek választásotok szerinti közös párbeszédet, ahogyan óhajtjátok. Jóllehet ma, gondosan kell felmérnetek, kivel beszéltek, és mennyit mondotok el ezen életet megváltoztató információkból, melyekre reagálnak, és érdeklődnek a megvitatása iránt. Ez nem egy könnyű feladat, viszont megbízásotokból idáig mi volt kihívásoktól mentes? Tudjuk, végre tudjátok hajtani, és meg is teszitek ezt. Folytassátok a hírek terjesztését létezésünkről és itt, a világotokban való jelenlétünkről, észben tartva ezt a beszélgetést, és nagy sikert kívánunk nektek erőfeszítéseitekben, hogy értesítsétek azokat, akik elfogadják a közelgő újraegyesülésünket illető információt.


Szemetek az égen legyen, fületek a média hírein, a megérkezésünk és a már említett sok őrizetbe vétel jelei okán. Az események hamarosan megindulnak, mely sok változás kezdete lesz világotoknak és életeteknek. Biztosak vagyunk abban, hogy ez lesz a legélvezetesebb idő mindnyájatok számára, akik nem engedik meg a félelemnek megzavarni e folyamatokat. Mindazonáltal, előre haladunk a beütemezett eseményekkel, ahogy az idő elérkezik e következő állomások számára, és többé nem lehet elodázni őket. Sok munkát kell elvégezni, és mostantól ez év végéig minden nap sok feladattal lesz teli, melyet együtt kell megvalósítanunk, és együtt fogjuk ezt elévezni látni.


Aprólékos ütemtervvel rendelkezünk, melyhez ragaszkodnunk kell, és bizonyosak vagyunk abban, hogy miután többet tudtok meg arról, mik ezek a feladatok, és mit szándékoznak teljesíteni, ti is osztani fogjátok meglátásainkat arról, milyen fontos az, hogy megmaradjunk az ütemezésnél, és ne engedjük meg magunknak, hogy e mögött lemaradjunk. Miden, amit ma teszünk, és minden, amit elterveztünk, nagy fontosságú, és szeretnénk, ha ezt észben tartanátok, ahogy előre haladunk a működés következő szakaszával. Maradjatok éberek a naprakész hírek, és ezen események hírei miatt, hiszen rövidesen elkezdődnek, és esetleg nem lesz további szó, vagy élenjáró közlés erről. A figyelemelvonásnak most nincs itt az ideje, és szeretnénk, ha mindnyájan tudnátok, mikor kezdtek el hallani ezen eseményekről, mely nem egy gyakorlat, vagy rendszer próba, hanem mindennek a kezdete, amiről előzőleg beszéltünk veletek, ügyvivőinkkel a területen.


Most a cselekvés ideje van, és a tetteket fogjátok most látni. Maradjatok éberek! Legyetek felkészülve! A változások hirtelenek lesznek, és kiterjedésük messze ágazó. Világotoknak számos feljavításra és változásra van szüksége, és a kiosztott idő e programok felállítására és bevezetésére most rövid. Kérjük folyamatos segítségeteket, hogy e változásokat elrendelve olyan gyorsan és hatékonyan lássuk, amennyire lehetséges, és nagy bizodalmunk van bennetek, hogy ti mind a tőletek telhető legjobbat teszitek meg, hogy ezt a célt elérni lássátok, ahogyan mindig is megtettétek.


Nem tudván pontosan, mit tartogat számotokra a jövő, meglehetősen elbátortalanító feladat lehet ez, és megpróbáljuk ezt a ti szemetekkel látni. Ne feledjétek, hogy biztonságban lesztek, míg veletek lehetünk, hogy felkészítsünk titeket bármilyen bizonytalanság okán. Nagyon tapasztaltak és képzettek vagyunk bármilyen és minden globális fenyegetés kezelésében, és türelmetlenek is vagyunk, hogy sok tervünkkel meginduljunk, mely segíteni fog nektek biztonságos átkelésetek biztosításában a felsőbb birodalmakba. Tőletek függ közösségként [kollektívaként], vajon kívánjátok-e segítségünket, vagy sem, és várjuk kollektív döntéseteket. Amikor az emberi családotok elég nagy százaléka hajlandó elfogadni minket, meg fogjuk kezdeni bemutatkozásunk bevezetését nektek. Így kell ennek lennie, és kérjük Fénymunkásainkat, folytassák erőfeszítéseiket az alapozás lerakásával megérkezésünk végett.


Igenis látjuk ezt a napot gyorsan közeledni, önkénteseink minden törekvésének köszönhetően, és köszönjük nektek nagyon a folyamatos segítségeteket, mely értékes ez idő tájt. Segítünk e vonatkozásban is, megengedve hajóink bemutatásának fokozását, hogy tovább elősegítsük a nyilvános tudatosságot jelenlétünkről. Kérlek, osszátok meg e fotókat és képfelvételeket online közösségeteken keresztül, hiszen ez a rendelkezésetekre álló legnagyszerűbb eszköz ez alkalommal. Kérlek, próbáljátok meg e bizonyítékokat hozzáférhetővé tenni másoknak is, akik nem tagjai fejlett csoportjaitok és közösségeitek ez idő tájt. Média csatornáitokon belül vannak bizonyos szövetségeseink, és rövidesen szolgálatuk működésbe lép, azonban most, ez a feladat nyugszik elsődlegesen vállatokon, Fénymunkásaink. Bizonyosak vagyunk abban, hogy el tudjátok végezni ezt a feladatot, és ezért vagytok itt, és tudjuk, küldetésetek e területének a szükséges figyelmet és fáradságot szentelitek. Ismételten, nagyon köszönjük folyamatos kemény munkátokat itt, e bolygón.


Közületek sokatok számára ez a legelső megbízásotok, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy nagyon jó munkát végeztek, és alig várjuk, hogy ismét együtt dolgozzunk a jövő törekvéseiben. Kérlek, legyetek egy kicsit türelmesebbek a függöny felénk eső oldalán lévő ügyekkel kapcsolatosan, hiszen küldetésünk nemcsak az ütemtervnek megfelelően bontakozik ki, hanem alkalmazkodik a fejleményekhez is, melyekért felelősek vagytok. Ha mindnyájatok, aki olvassa e szavakat szintén a cselekvés mezejére lépne, hogy e szavakat terjessze másoknak, akkor érezzük, hogy az ügyek gyorsabban haladnának előre, mint ahogyan e ponton vannak. Kérlek, folytassátok az összes vonatkozó információ megosztását, mely jelenlétünk és küldetésünk sajátossága, hiszen ez a legalkalmasabb eszköz megérkezésünk és a veletek, emberi családunkkal való újraegyesülésünk meggyorsítására. Mi is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy előmozdítsuk veletek ezt az újraegyesülést, és látjuk, hogy ez a nap nincs messze, hiszen sok előmenetelre teszünk szert minden nap minden órájával.


Ez időben törődjetek fivéreitekkel és nővéreitekkel, hiszen soknak lesz szüksége útmutatásra és segítségre, hogy átjussanak e kihívást jelentő időkön. Oly sokatokat látunk mások megsegítésére érkezni, és nem tudjuk elmondani nektek ez alkalommal, mennyi örömöt okoztok ti mind, hogy válaszoltatok hívásunkra, és azt választottátok, hogy segítitek embertárs fivéreiteket és nővéreiteket ily módon. Mindabból, melyet láttunk együttes utatokról a legelejétől a mai napig, azt mondhatjuk nektek, hogy ti mind messziről érkeztetek, és felnőttetek a hatalmas bölcsesség, tudás, és egymás iránti szeretet lényeivé. Nemrég volt, amikor sokan harcoltatok egymással, és ma inkább egymás megsegítésére érkeztek, hogy a szükség elkövetkező időiben segítsétek egymást. Mennyire hihetetlenül szívmelengető számunkra, hogy ennek szemtanúi vagyunk, és szeretnénk, ha mindnyájan tudnátok, mennyire szeretnek titeket mind, és mennyire nagyra becsülnek mindent, amit megtettetek, és folytatjátok teljesítését.


Családotok vagyunk régóta, és oly nagyon várjuk veletek az újraegyesülést, csillag fivéreink és nővéreink. Rövidesen ismét veletek leszünk. Mi, a fény tanácsai búcsúzunk tőletek most, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy megtiszteltetés volt veletek ma beszélni.

Csatornázta: Greg Giles


Website: ascensionearth2012.blogspot.com/

Magyar fordítás: Clarissa
 

1 comment:

  1. Szeretném megköszönni a Fény Tanácsának azon információit, melyeket megosztottatok. A változás elkötelezett híveként kívánok továbbra is a fény
    útján járni, példámmal minél több embernek segíteni üzeneteitek eljuttatásában, és megértésében. Álmomban, a veletek való találkozás során, megtapasztaltam azt a mennyei mindenható szeretetet, melyet nem felejtek el soha! Engedélyt adok a Galaktikus Fényszövetségnek arra, hogy környezetemben eltávolítson minden olyan "entitást", mely hátráltatna a munkám során. Én már nagyon régen elétek gurítottam a bizonyos szőnyeget, melyre az van írva:Isten hozott benneteket! Szeretet és béke legyen veletek! Selamat Gajun, Selamat Ja!

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar