Followers

Wednesday, August 29, 2012

2012. 08. 26.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 26.


TEREMTŐTÖK RENDELETE 

 

 






Gyorsan elsodorva benneteket új valóságotok felé, amiben megtalálhatóak reményeitek és álmaitok egy jobb világra és jobb életre magatoknak és a körülöttetek lévőknek. Sokan közületek hosszú évmilliók óta kiáltanak egy világért, amiben biztonságban élhettek, biztonságosan, ami virágzó, sőt szép is, mert sok minden bolygótokon annyira megsebzett és lett tönkretéve bizonyos módokon. Gondoskodunk számotokra sok változásról látóhatárotokon, de az összes ilyen változás nem fog ingyen érkezni, bizonyos fajta erőfeszítést és bizonyos szintű felelősségvállalást fog igényelni szerepetek új világotok gondnokaiként. Amit mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, javaslunk az, hogy mindegyikőtök vállaljon ténylegesen szerepet nem csak kialakításánál új világotok terveinek, de ennek végrehajtási folyamatában is, ahol sor kerül ezen változtatásokra. Amit ezalatt értünk az, hogy szeretnénk minden egyes személy erőfeszítéseit egyesíteni bolygótokon, habár rájöttünk arra, hogy ez egy nagyon nagyra törő és hatalmas feladat és eredmény lenne. Érezzük azt is, hogy ez egy magunk elé kitűzött cél, adva egy céltáblát amire lőhetünk.

Amit ezzel szeretnénk elérni, az egy bizonyos fokú büszkeség a teljesítményre, a tulajdonosságra, a vezetés felelősségére, a fenntartására és védelmére új társadalmatoknak és bolygótoknak is. Amikor egy személy felelősséget érez valamiért, amikor egy személy azt érzi, hogy valóban részese valaminek hozzáállása jelentősen megváltozik és inkább hajlamos felgyűrni ingujját és belekeveredni és részt venni, mert úgy érzi közreműködése megér valamit, amihez szükséges erőfeszítése és ez megér ennyit. Értitek ezt? Látjátok, hogy a sok kéz ami ma hozzálát új világotok megformálásához és a sok kéz ami belefog azon tervezetekbe és programokba, amik segíteni fogják kialakítását új világotoknak, akkor az a sok kéz cselekvő szerepet fog vállalni a védelem, a fenntartás és karbantartás vezetésében új világotokon és a karbantartás alatt nem alantas munkát értünk.

Amit karbantartás alatt értünk az, hogy egy világ nem mindig képes önmagától életben maradni. Sok feladat elvégzése szükséges ahhoz, hogy egy társadalom fenntartsa magát és teljes sebességgel üzemeljen. Amit mi javasolunk azok olyan programok, amik tartalmazzák bolygótok összes lakójának részvételét ezekben, felváltva, hogy mindenki részese lehessen a kormányzásnak, karbantartásnak, tervezésnek és fenntartásnak. Nem szeretnénk azt látni, hogy sokan közületek ölbetett kézzel ülnek, mint ahogyan az volt, míg ezzel mások számára lehetővé teszik az összes munka elvégzését. Mint már mondottuk, sok fejlett technológiával rendelkezünk, melyek nagyban le fogják csökkenteni az alantas munka szükségességét, és amiről beszélünk olyan területei új társadalmatoknak amik meg fogják kívánni, legalábbis bizonyos részben és legalábbis bizonyos időben, néhányatok közreműködését világotokról.

Nem kívánjuk és nem célunk, hogy népességetek bizonyos tagjainak kiválasztása függjön bármilyen változóktól, hogy az egyetlen gondnokok vagy dolgozók legyenek ezen területeken, nem számít hol élnek ezek a személyek, nem számít jövedelemszintjük, iskolázottságuk vagy társadalmi helyzetük. Ezt nem tesszük és ez nem része a rendszernek, amit szeretnénk megvalósítani világotokon. Amit mi javasolunk és látunk ma reagálásaitokban megtapasztalva hogyan éreztek javaslatainkkal kapcsolatban az, hogy szeretnénk kivitelezni egy rendszert, ahol világotok minden egyes lakója felváltva vesz részt szervezett formában a felügyeletben, és időnként karbantart bizonyos rendszereket, melyek igényelnek bizonyos fokú emberi felügyeletet, alkalmankénti beszabályozást és hangolást. Ez nem nagy kérés, figyelembe véve a csodálatos és nagylelkű juttatásokat mindannyiótok számára, amit kapni fogtok ezen új rendszerek építésén és megvalósításán keresztül.

Amiről ma beszélünk az egy nagy jutalom, ami mindegyikőtöktől fog származni alkalmazva egy személyes működtetését ezen rendszereknek. Azt mondjuk, hogy ezen rendszerek többről fognak számotokra gondoskodni, mint amire tervezték őket és ami a funkciójuk. Amit ezen rendszerek nyújtani fognak számotokra az egy vadonatúj, magasabb dimenziós emberi hozzáállás, ahol a büszkeség és felelősségérzet bolygótokért és fívéreitekért és nővéreitekért egyaránt lesz a nap új kihívása. Többé nem fogja oly sok személy „másra hárítani a felelősséget”, ahogy világotokon mondjátok, és fogja hagyni másoknak az összes munka elvégzését, vagy fogja hagyni, hogy mások vállalják az összes felelősséget a sok különféle rendszer kezelésében.

Nagyrészt ez okozta társadalmatok bukását. Oly sokan adták el hatalmukat oly kevésért, lehetővé téve másoknak, hogy elvégezzék a kormányzás összes feladatát helyettük, egyszerűen cserébe átnyújtva nekik az adófizetők pénzét és szavazatait sok esetben. Ez nem így lesz, és az ilyen hozzáállás és választás végtermékét ma nyilvánvalóan láthatja mindenki világotokon, ahol a korrupció és káosz, az egyenlőtlenség, az egyensúlyhiány, az elégtelenség, az igazságosság és méltányosság hiánya könnyen elszabadul, éppen ez az amitől világotok összes társadalmát nem sikerült megmenteni. Világotok ma a káosz és zűrzavar állapotába süllyedt, mert az összes általatok kivitelezett rendszer mennydörögve leomlik a talajra szinte egyszerre, amint egy felsőbb hatalom azt mondja „Ebből elég, elérkezett most az idő az összes ilyen őrültség végéhez, úgyhogy én parancsolok, és ezek helyettesítésére parancsolok új rendszereket, ezen korrupt, elavult, igazságtalan, tisztátlan, tisztátalan, igazságtalan, barátságtalan, szeretetlen, nem virágzó és hálátlan rendszerek helyére.”

Ez volt Teremtőtök rendelete, és ez az amiért mi és szövetségeseink most éppen itt tartózkodunk. Ez az amiért az ideutazást választottuk, mert Teremtőtök, aki a mi Teremtőnk is, úgy ítélte meg, hogy ez a bolygó most helyreállításának nagy változásain fog átmenni, világává fog válni a tiszta szépségnek és méltányosságnak, a szeretetnek és fénynek, a jutalomnak és jólétnek minden egyes lény számára, aki ezt a bolygót otthonának hívja. Egyetértettünk abban, hogy felelősséget vállalunk, elutaztunk hatalmas létszámmal nagy hajóinkban és itt vagyunk és jelenleg keringünk bolygótok, naprendszeretek körül, sőt még az azon túli szakaszain is az űrnek. Mindenütt ott vagyunk. Láthatjátok még elég rendszeresen utazásunkat ide-oda felszíni világotokon feladataink elvégzésre mindenütt, azon változások nevében, amit Teremtőtök parancsolt. Fáradhatatlanul dolgozunk. Nem veszünk ki szabadnapot. Nem őgyelgünk körbe és lógunk - mert ketyeg az értékes idő – mint ahogyan néhány világotokról valamiért ezt hiszik.

Tudjuk és egyre tisztábban látjuk azt amit ti csak esetlegesen láthattok, mennyi idő van kiosztva arra, hogy ezen változtatásokra sor kerüljön. Elmondjuk nektek – napi szinten – egyik szemünk a ketyegő órán, másik szemünket világotokon tartjuk, mert az idő a lényeg, és nincs több idő elvesztegetni, elfecsérelni és elkótyavetyélni. Ezt teljesen világosan megértjük. Csak azt szeretnénk, hogy közületek többen értsék ezt meg és vegyétek tudomásul, hogy egyáltalán nincs elfecsérelni való idő, mert sokatoknak szükséges paripára pattanni és megtenni a változásokat önmagukban és ugyancsak bármilyen módon időt találni arra, hogy segítsetek nekünk és fívéreiteknek és nővéreiteknek, hogy végrehajtsátok a változtatásokat külső világotokban, változásokat következményekkel, amik visszhangzani fognak keresztül ezen az egész Világegyetemen.

Számos alkalommal kértük azok támogatását közületek, akik segítő kezet kívántak nyújtani, belefogni és segíteni nekünk bizonyos célok elérésében. Sokan vannak közületek, akik válaszoltak hívásunkra és sokan közülük szorgalmasan dolgoznak minden egyes nap számítógépeiken, támogatva bennünket abban, hogy segíthessünk nektek, megosztva azon információkat, amit kiderítettek rólunk, itteni jelenlétünkről, tiszteletreméltó szándékainkról világotok megsegítésére, milyen fajta változásokat várhat az emberiség, mi fog történni és mit fog ez jelenteni számotokra. Arra is kértünk benneteket, hogy osszátok meg az információkat amik társadalmatok sok tagjának letartóztatására vonatkoznak, akik félrevezettek, kihasználtak, gúzsba kötöttek benneteket, hazudtak nektek és kicsalták tőletek nehezen megkeresett pénzeteket, szabadságotokat, egészségeteket, jóléteteket és jövőtöket.

Azért kértük tőletek, hogy ezeket osszátok meg, mert ezen letartóztatások teljes gőzzel fognak folytatódni. Ezek ebben az időben egy kissé gyors ütemben folynak, egy ütem ami biztosan erősödik és el fog érkezni egy idő, amikor ezen letartóztatások hírei át fogják törni a nyugati országokban a média blokádot. Amikor ez megtörténik, el tudjátok képzelni azt a káoszt ami be fog következni amikor oly sok millió polgár akinek fogalma sem volt egyáltalán arról, hogy bűncselekmények áldozataivá váltak, nem kevésbé, hogy az elkövető bűnözők ezen ellenük irányuló bűncselekményekben azok, akikre szavaztak és sok esetben továbbra is támogatásukat élvezték egészen a mai napig? A megrázkódtatás amit néhányan ezen lények közül átélhetnek, messze túlmutatnak azon, amit ők képesek kezelni. Ezen személyek közül sokan fognak összeroskadni és ti vagytok – a Föld lakói – akiknek segítséget kell nyújtanotok nekik.

A segítségnyújtás előtt szükséges egy bizonyos szintű megelőzés, mert nincs semmi értelme gyakorolni bármilyen szintű megelőző intézkedést, hogy utána hagyjunk oly sok embert megsérülni és kényszeríteni az emberiséget arra, hogy tülekedjenek megpróbálva kezelni túlcsordulását a rászorulóknak. Értitek miről beszélünk itt? Amiről beszélünk az amit kértünk tőletek, világotok emberiségétől, hogy dobjátok el amiről ma úgy érzitek annyira fontos, mert ha ezek a dolgok semmit sem tesznek túlélésetekért vagy világotok fontos változásaiért, akkor nem is azok. Bármi is az amit csináltok, ha az nem kapcsolódik megbeszéléseinkhez akkor nem fontos és ki kell szorítani őket figyelmetekből. Arra kérünk benneteket, segítsetek terjeszteni a tudatosságot a letartóztatásokról és arról ami követni fogja ezeket, mert ez egy cseppje a megelőző intézkedéseknek ami felér egy fontnyi gyógyítással, idézve egy nagyon csodálatos szólást világotokból.

Szeretnénk megakadályozni az ilyen többletterhelését azoknak, akik összeroskadnak a megrázkódtatás súlya alatt és ugyancsak szeretnénk lecsökkenteni a sokkot rendszereitekben is, mert világotok összes rendszere munkaerőt igényel és a munkaerő figyelmét. Amikor a munkaerő oly sok tagja fog összeroskadni megsebzetten akár szellemileg vagy érzelmileg az előttünk álló napokban híreire itteni jelenlétünknek és letartóztatása miatt oly sok általuk választott vezetőnek, el tudjátok képzelni mi fog történni oly sok rendszeretekkel, amikor annyi alkalmazott elmulasztja felvenni a munkát? Rendszereitek el fognak kezdeni – mert kell nekik – összeomlani, egyik a másik után gyors sorozatban. Ezt nem engedhetjük meg. Világotok nem készült fel egy ilyen gátszakadás-szerű rendszerösszeomlás elviselésére. Megértitek a fontosságát annak, hogy emiatt mindent meg kell tenni, amit csak lehet ma, lecsökkentésére az emberiség és rendszereitek sokkjának? Ez az amiért tisztelettel újra és újra kérjük, hogy osszátok meg nyíltan és széltében-hosszában amennyire tehetitek az ilyen típusú információkat.

Nem vesztegetitek időtöket egy „iskola utáni tervre” - mint az történt – vagy egy hobbira. Amibe időtöket belefektethetitek az a Föld megmentésének terve, jobban felkészítve az emberiséget a változásokra, amik már jó úton haladnak. Erre való tekintettel, figyelembe véve mennyire fontos az a munka amit ma elvégeztek, megőrizve társadalmi rendszereiteket a holnapnak, képesek vagytok ma találni egy módot arra, hogy eldobjátok bármi is legyen az ami oly sok időtöket lefoglalja és oly kevés időt hagy az igazán fontos feladatokra? Az a feladatotok, hogy források legyetek, az információk forrásai a letartóztatásokkal és a hihetetlen változásokkal kapcsolatban, amik most társadalmatokon múlnak, akármilyennek is érezzétek ezen változásokat, és amit kiválasztotok másokkal megosztásra. Választhatjátok információk megosztását szervezetünkről, videó- vagy fotóbizonyítékokat hajóinkról égboltotokon, részleteket itteni küldetésünkről, tényeket arról, hogy sok ezren vannak közületek, akik most már felismerik és azonosulnak azzal, hogy megtestesült tagjai szervezetünknek, Fénymunkásokként ismertek, választhatjátok néhány csatorázott kommunikációnk megosztását másokkal, bár nem javasoljuk a csatornázott üzenetek használatát egyfajta bizonyságként vagy létezésünk bebizonyítására szolgáló anyagként, mert az ilyen szintű bizonyíték nem nagyon alkalmas erre a feladatra, mert megtanultuk itt világotokon, hogy sokan közületek kerülik ezen közleményeket, mivel nem hisznek az azt közvetítő csatornáknak.

Van egy nagyfokú bizalmatlanság, gyanakvás és cinikus szkepticizmus világotokon, sokkal inkább, mint ezen Univerzum más világaiban, bár ilyen szintű cinizmussal és szkepticizmussal találkoztunk már korábban, ezt szeretnénk tisztázni. Világotokon sokatoknak van erre oka, de ezekbe most nem megyünk bele jelenleg, mert ez túlmutat mai közös megbeszélésünkön, de azt kell mondanunk, ámbár volt egy ilyen szintű csalás és hazugság ami itt történt világotokon oly sok eonnyi időn keresztül, és ezért mi senkit sem hibáztatunk egyáltalán bizalmatlansági és szkepticizmus szintetekért. Ez minden amit erről el kellett most mondanunk, de emlékeztetünk benneteket arra, hogy felhasználása csatornázott kommunikációinknak azon célra, hogy segítsenek terjeszteni szervezetünk hírét egyáltalán nem tanácsos, mert a kommunikáció ezen formái jobban szolgálják közületek azokat, akik már együtt rezegnek létezésünkkel, szeretnének lépést tartani a frissítésekkel és a tőlünk származó kommunikációkkal erről a nagy csapatos erőfeszítésről itt.

Javasoljuk nektek, hogy osszátok meg a videófelvételeket hajóinkról, mert úgy érezzük talán ez a legjobb „fegyver” ráirányítani a figyelmet szervezetünkre, mindig szem előtt tartva, hogy mi úgy érezzük jó ötlet azonosítani a videókon szereplő hajókat, olyan nevek alatt mint a Fény Galaktikus Szövetsége vagy az Ashtar Parancsnokság, és nem csak egyszerűen azt mondani, hogy ezek UFO-k, mert többé nem vagyunk számotokra azonosítatlanok, ugye? Amikor hajókat láttok egeteken, amikről tudjátok azt, hogy nem harmadik dimenziós világotok repülőgépei, akkor most azonosítottátok őket mint valamelyik hajóját a Fény Galaktikus Szövetségének vagy az Ashtar Parancsnokságnak. Tartózkodnak itt más szövetségek is, melyek elkötelezték magukat a fénynek, de most csak összpontosítsunk ezen két parancsnokságra és kérünk benneteket segítsetek másoknak megérteni, hogy ezen fények és tárgyak égboltotokon a mi hajóink és intelligens irányítás alatt állnak.

Küldetésen tartózkodunk itt és amikor hajóinkat látjátok, tudnotok kell, hogy dolgozunk és nem sétagaloppozunk vagy bolondozzuk el éppen az időt, hanem bizonyos feladatokat hajtunk végre abban az időben, még ha ez a bizonyos feladat azt tartalmazza, hogy megmutatjuk hajóinkat nektek, mert ez az egyik olyan művelet amit napi szinten végzünk. Észlelünk személyeket bizonyos helyeken és vannak megfelelő eszközeink annak érzékelésére, ha fel vannak szerelve fénygépezőgépekkel vagy videókamerákkal. Ezután eldöntjük biztonságosan megjelenhetünk-e előttük, majd megmutatjuk magunkat álcázatlanul és közelítünk ezen személyekhez. A legtöbb esetben ahol videófelvételek és fényképek készültek általatok hajóinkról, mi teljesen tisztában voltunk ezzel. Ez nem olyan dolog, hogy fogalmunk se volt arról mi történik, ami azt illeti legtöbb esetben ezen képek és videók nem csak engedélyezettek voltak, hanem mi segítettük elő ezt az eseményt, szándékosan feloldva álcázásunkat és közelítve ezen fényképezőgéppel, videókamerával felszerelt személyek felé. Ezt szerettük volna egyértelművé tenni, így ha legközelebb láttok bennünket egeteken és lefotózzátok vagy videózzátok hajóinkat, tudnotok kell, hogy tudatában vagyunk ottléteteknek, „hello”-t köszönünk nektek és azt akarjuk, hogy készítsetek oly sok felvételt, amennyit tudtok és kérjük ezután osszátok meg ezen bizonyítékokat amennyire csak tudjátok, mert ez a célja ezen eseménynek.

Ezzel azt üzenjük nektek, hogy tartsátok szemeteket az égbolton. Mi ott leszünk, mint ahogy mindig is voltunk, növelve számát és minőségét hajóink észlelésének. Néhány ezen észlelések közül elég izgalmas lesz, mert úgy érezzük most elérkezett az idő a határok áttörésére – hogy úgy mondjuk – és elkezdjük jelenlétünket a mostaninál valamivel magasabb szinten ismertté tenni. Mint már mondottuk, és betartjuk ezt az elvet, nem fogunk leszállni egy vasárnapi focimeccs 50 yardos vonalán. Nem fogunk leszállni olyan nagy eseményeknél, ahol sok ember gyűlt össze. Úgy érezzük pánikot okozhatna és egy csomó sérülést akár érzelmileg, szellemileg vagy még fizikailag is, ha megtennénk ezt. Ehelyett folytatni fogjuk erőfeszítéseinket arra, hogy növeljük számát és minőségét hajóink észleléseinek, ezzel engedve nektek, a Föld lakóinak, hogy megosszátok ezen felvételeket azokkal, akik szeretnék látni és hinni abban, hogy megtesszük ezt és azok, akik azt választják, hogy nem nézik meg ezeket és nem hiszik el, hogy részesei lehetnek egy ilyen lehetőségnek.

Értitek ezt? Értitek, hogy egy nagyon feszes kötélen sétálunk itt, egyrészt kínálva nektek bizonyítékot amire oly sokan vágytatok, ugyanakkor tiszteletben tartva a határokat és azok választásait, akik még nem készültek fel egy ilyen meglepetésre? Tiszteletben kell tartanunk és ragaszkodnunk mások választásához is, nem csak azokéhoz, akik létezésünk megtapasztalását választották, elfogadnak bennünket és velünk dolgoznak a sok beütemezett terven. Nagyon tapintatosnak kell lennünk és nagy gondot kell fordítanunk megőrzésére azok valóságának, akik nem kívánnak olyan nagy változásokat mint ez és megtapasztalását egy ekkora meglepetésnek, mint ez.

Tehát továbbra is folytatjuk politikánkat, bizonyítva létezését hajóinknak egeteken azok számára, akik szeretnének levideózni és fényképezni bennünket, és szeretnék megosztani ezen bizonyítékokat azokkal akik azt el kívánják fogadni és még élvezik is. Mi természetesen élvezzük látványát mosolygó arcotoknak, néha nagyon ámulatba esett, látványára fölötte repülő hajónknak. Csak mindig tartsátok szem előtt, hogy sok esetben integetünk nektek, mialatt filmeztek bennünket és kérjük integessetek vissza nekünk, mivel ezt nagyon szeretjük, mert akkor azt érezhetjük, hogy üdvözöltök bennünket.

Barátaitok vagyunk és egeteken repülő családotok. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Lily-of-the-valley

Website – ascensionearth2012.blogspot.com




*Mindazok számára, akik érdekeltek a Fény Galaktikus Szövetsége vagy az Ashtar Parancsnokság hajóiról készült videófelvételek megosztásában elmondjuk, hogy találhattok megfelelő videókat a „bestrealufovideo” linkre kattintva a blog jobboldali felső sarkában, vagy a következő linken:

http://www.bestrealufovideos.com/

Nagyon egyszerű megosztani a videókat, csak egyszerűen kattintsatok a Facebook, Twitter és Email ikonra minden egyes videó alatt, ami elnyerte tetszéseteket.

Bejegyezte – Greg Giles

3 comments:

  1. Na, mostantól fényképezni fogok. Remélem sikerül is lencsevégre kapni benneteket!
    Mily

    ReplyDelete
  2. Kedves Fénytestvéreink!
    Lázas izgalommal olvastam felhívásotok a találkozásainknak előkészületeiként.
    Ne vegyétek kritikának, de nem adtok ti túl keveset magatokból, miközben mi a teljes emberi tekintélyünk, szavahihetőségünk áldozzuk fel ezen az oltáron. Én nem gondolom nagyzolásnak, ha a közleményetek alaposságát leminősítem most. El kell árulnom, a mai földi lakosság, nem annyira aggodalmas, vagy félénk, mint ti azt gondoljátok. A hatalmat gyakorlóknak sikerült olyan mértékben igénybe venni a lakosság elméjét, hogy a többség nem tudja megkülönböztetni a viziót a valóságtól.
    Szerintem ti erre nem számítotok, ha a saját szemükkel fognak látni egy csúcstechnikai megoldást, nem fogják elhinni, hogy nem valamiféle átverés. Sajnos az emberiség ebben a szellemi állapotban van szocializálódva. Én sokkal több időt szánnék, ha kapnék tőletek ehhez megfelelő támogatást a feje tetején álló társadalmi bázis alapjainak helyretételére, talpára állítására. Azt azonban előre le kell szögezni, hogy a társadalomnak csak egy szűk rétegénél lehet ezt is elkezdeni rendbe hozni, mert a többség vagy a világnézete, vagy a képzettsége, beosztása miatt nem vállal a megszokottól eltérő megnyilvánulásban szerepet. Igen, félnek, de nem a földönkívüliektől, hanem a beosztottjaiktól, főnöküktől családtagjaiktól és a saját lelkiismeretüktől. Sajnálom, de ez van közelebb a valósághoz, majd meg fogjátok tapasztalni. Nekünk fénymunkásoknak azért remélem a kínálattól jobb minőségű felvételek készítésére adtok mihamarabb lehetőséget, de ettől még sokkal szükségszerűbbnek tartom a valóságos kapcsolat teremtést. Szeretettel

    ReplyDelete
  3. A „Teremtő üzenete”???

    Ekkora zagyvaságot már rég olvastam. Először is,a Legfelső Teremtő nem parancsol, és ezt soha semmiképp nem is mondaná vagy üzenné senkinek és senkivel. (Épp alig egy órája mondtam a Legfelső Teremtőnek, hogy az emberi butaság határtalan.) Második: minden bolygón lévő életnek van adott bolygóhoz rendelt teremtője, tehát a Galaktikus Szövetség fajainak és a földi életnek is más és más. Az "alap" teremtés a legfelső Teremtőé, a "kisebb" feladatokban egyes (elvileg) magasabb szintű lények kapnak lehetőséget "rész"teremtésekre. Eddig a földi élet teremtőjét az egyiptomi kultúra Seth-ként, a zsidók Jahve-ként ismerték. Nos Jahve már nem tartózkodik a földi létsík közelében, mivel ő is egóval rendelkező lény, neki is szembe kell nézni tettei következményeivel, és most éppen ezt teszi, és ez eltart egy darabig. Földanya már nem hajlandó vele együtt dolgozni. Már ki is választott magának egy másik teremtőt, aki lehetőséget kap a földi élet átalakítására. Ő Jahve-val ellentétben nem haragvó és bosszúálló istenség, hanem szeretetteljes, és ő sem parancsol.
    Jahve által megkövetelt és bármi áron betartandó szabályok fokozatosan érvényüket vesztik, hogy az emberek megkaphassák végre a valóban szabad akaraton alapuló választási lehetőséget a sötétség, és a fény és a szeretet útja között, Amit Jahve meg akart akadályozni.
    Ez az információ váratlan, megdöbbentő lehet, ezért kérünk mindenkit, aki képes rá, hogy nézzen utána az Akasha Krónikában. Nem kell elhinni semmi emberi és más faj által mondottakat, de a Krónika tiszta és megmásíthatatlan információ forrás. De vigyázat, legtöbb "látó" nem az Akashából dolgozik!!!

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar