Followers

Monday, August 13, 2012

2012. 08. 11.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 11.


A CABAL KOMMUNIKÁCIÓS VONALAINAK MEGSZAKÍTÁSA 

 

 





Annak nyomai, amik világotokon történnek kezdenek részletekben átszivárogni fősodratú médiáitokon. Lehetetlenség ezen történetek napvilágra kerültét megakadályozni, mert előbb vagy utóbb áttörik a gátakat a nyilvánosság és a tudatosság felé. Gondosan nyomon követjük ezt a helyzetet és ebben az időben jelentjük nektek, hogy van sokkal több eset, mint ami elérhető megjelentetve egészen eddig a pontig. Sokkal több letartóztatás történt, nagyobb méretű letartóztatások és bírósági eljárások, mint amit megjelentettek. Voltak nagyobb halak – hogy úgy mondjuk – bedobva a serpenyőbe, és előbb vagy utóbb és ezek az események kitörhetnek az akadályok közül, amit média-hálózataitok és nagy hírügynökségeitek elrejthetnek.

Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük nagy hírügynökségeiteket, megtenni azt amit meg kell tenniük. Tudják mit várunk tőlük, tudják azt, hogy hívja őket a kötelesség, de sokan ezen lények közül ebben az időben félnek, féltik önmagukat és családjaikat. Ez természetesen jogos, mégis szeretnénk tisztázni, hogy meg fogunk tenni mindent amit lehet megvédeni őket és családjaikat bármilyen bántalomtól vagy rosszcselekedettől amit a cabal zsoldosai okozhatnak. A cabal tagok és legtöbb társuk nem végzik el saját kezűleg a piszkos munkát. Ezek a férfiak, köztük néhány nő irodai típusok, ők „akta tologatók” - ahogy ti mondjátok világotokon. Ők nem „keverednek a segítséggel” alkottak egy új mondást, amit gyakran használnak. Parancsokat osztogatnak nagy távolságból vagy megbízottaikon keresztül. Nagyon ritkán találkoznak személyesen bármelyik beosztottjukkal. Elsuttogják parancsaikat és stratégiájukat egy vagy két hozzájuk közelállónak személyzetükből, akik ezután továbbsuttogják ezen utasításokat másnak és így tovább, végig hosszú láncán a beosztottaknak mire az eljut csatlósaikhoz, akik ténylegesen végrehajtják az aljas tetteket számukra.

Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, szeretnénk megtörni ezt a parancskiadási láncot. Szeretnénk belefogni azokba a műveletekbe, ahol ezen beosztottak a parancskiadás hosszú sorában őrizetbe kerülnek. Ez az, amit látni szeretnénk, mert ezek a lények szerves részét képezik ennek a sötét műveletnek, mivel nélkülük a parancsok és utasítások a piramis szerkezet tetejétől az aljáig el lennének vágva és megszakadnak, elszeparálódnak, beosztottak nélkül – akik elugatnák a parancsokat - hagyva a piramis tetején lévőket. Többé nem lesznek képesek mozogni, mert nem lesz gyalog a sakktáblán. El lesznek szeparálva a játéktól és ez a célunk. Ez az, amit látni szeretnénk és ezt a tervet megbeszéltük földi szövetségeseinkkel is ebben az időben.

Szeretnénk látni az erőfeszítéseket ezen a fronton, ahol a férfiak és nők, akik hordják ezeket az üzeneteket a piramis tetejéről le, egy hosszú során át a beosztottaknak egészen a gyalogokig a táblán, őrizetben ezen bűncselekményekbeni bűnrészességért, amit világotok emberisége ellen elkövettek. Ezek a munkatársak éppoly bűnösek, mint a férfiak akik ma ezen nagy hatalmi piramis szerkezetek tetején állnak és ellenőrzik azokat. Bűneik ugyanolyan súlyosak, mert nélkülük a sötét oldal menetrendje nem állandósulhatna és ez az amit látni szeretnénk. Arra kérjük ebben a időben a férfiakat és nőket a tűzvonalban, hogy összpontosítsanak legalább valamennyi figyelmet ezen hosszú parancskiadási kommunikációs lánc megtörésére azon lények elfogásával, akik bekapcsolódnak a kommunikációba és továbbítják lefelé a feletteseiktől érkező parancsokat és utasításokat. Ez az amit látni szeretnénk ebben az időben és mi – mint mindig – felajánljuk hírszerzésünket és felügyeletünket ezen a területen, segíteni ezt a fázisát a műveletnek és kérjük együttműködödését a bátor férfiaknak és nőknek a frontvonalban, akik küzdenek a világ emberiségének szabadságáért.

Ebben az időben szeretnénk nektek jelenteni, hogy folytatjuk megfigyelését a bűnöző cabal tagjaira vonatkozó letartóztatásoknak és bírósági eljárásoknak. Ezen letartóztatások folytatódnak, nem állnak le és nem lassulnak a sok fronton világszerte, nem csak az Egyesült Államokban. Szeretnénk rávilágítani arra, hogy sokan közületek összpontosítják figyelmüket az Egyesült Államokban történő letartóztatásokra és bírósági eljárásokra, bár azt kell mondanunk nektek, hogy ezek a letartóztatások globálisak, világszerte folynak, sok országban történnek. Erre való tekintettel azt mondjuk nektek, összpontosítsatok több figyelmet az Egyesült Államok határain kívül történő eseményekre, mert az Egyesült Államok csak egy ország ezek közül, még sok érintett ország akad ezen eljárásokban és kereshettek a világszerte más országokban folyó eljárásokról információkat.

Azért hoztuk fel a híreket számos ilyen letartóztatásról és eljárásról, mert keresgéltünk interneteteken bizonyítékokat ezen eljárásokra és úgy érezzük ti is fogtok sikeresen találni ilyeneket, ha most ebben az irányban összpontosítjátok erőfeszítéseiteket, de azt mondjuk nektek elérkezik majd az idő, amikor az Egyesült Államok jobban középpontjába kerül ezen folyamatban lévő letartóztatásoknak. Maradjatok éberek, mert ezek a gátak hamarosan elkezdenek megnyílni és a bizonyítékok a sorozatos letartóztatásokra utána úgy fognak áramlani, mint a feltörő víz. nappalijaitokba világszerte. Mint mondottuk, ezen eseményeket nem lehet elrejteni hosszú ideig világotok emberisége elől, előbb néhány fajta bizonyíték elkezd utat törni magának a cabal által épített akadályokon keresztül. Elég lesz ehhez csak egy nagy történet az Egyesült Államokban vagy akár egy másik országban, ami először áthatol a csenden, a titoktartás falán lehetővé téve, hogy más hírek átszakítsák a gátat. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor nem lesz többé lassulás vagy leállás ezen letartóztatások és bírósági eljárások híreiben, és ez lesz az a nap amit mi, éppen annyira mint ti kíváncsian siettetünk és várunk.

Emlékezzetek arra drága barátaink, hogy amit ti akartok azt mi is akarjuk. Mi mindannyian ugyanazt a dolgot akarjuk. Mi mindannyian akarjuk a cabal tagok és munkatársaik eltávolítását közösségeitekből és bebörtönzésüket és mi ebből kivesszük a részünket, éppen úgy mint azon képviselői világotoknak, akik végzik az ő részüket. Senki sem lazsál. Senki sem veszi könnyedén ezt a műveletet. Sok férfi és nő dolgozik a tűzvonalban, akik nap mint nap kockáztatják életüket ezért a küldetésért és szeretnénk, hogy emlékezzetek erre és gondolkozzatok el ezen, amikor a panaszkodást választjátok arról világhálós közösségeitekben, hogy ez a művelet szerintetek nem elég gyorsan halad, ti, akik ülhettek saját otthonotok kényelmében és védelmében.

Gondolkozzatok el ezen és gondolkodjatok el azokon, akik a tűzvonalban vannak, akik sok esetben olvassák szavaitokat, mert ők is keresik az interneten az új eseteket, amiket ők maguk valósítottak meg, aminek végrehajtásáért életüket kockáztatták. Gondoljátok, hogy ezen férfiak és nők is olyan nagyon kívánják, hogy a média elkezdje a felfedést és nekiálljon jelenteni ezeket az eseményeket? Természetesen igen, mert ők is szeretnék amit mi akarunk és azt, amit mindannyian kívánunk. Mint már mondottuk, mindannyian egyek vagyunk. Mindannyian egy család vagyunk és mindannyian ugyanazt a dolgot akarjuk magunknak, szeretteinknek, barátainknak, mmunkatársainknak és az idegeneknek az utcán egyaránt, mert a valóságban egyikünk sem igazán idegen, mert világunk egy csoportos erőfeszítés, egy csoportos feladat. Mindannyian együtt dolgozunk rajta a saját módjainkkal. Mindannyian terveztük ezt, teremtettük ezt és építettük az alapoktól együtt dolgozva, akkor hogyan lehetnénk idegenek egymásnak, ha mindannyian ugyanazt az otthont osztjuk meg egymással. Ma mindannyian átterveztük és újjáépítettük világotokat. Mindannyian kiköveztük saját útjainkat, mert mi egy nagy család vagyunk, egy nagy otthonban élve.

Részei vagyunk ennek a családnak. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Katherine

Weboldal – ascensionearth2012.blogspot.com

No comments:

Post a Comment

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar