Followers

Tuesday, August 7, 2012

2012. 08. 02.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 02.

A BERMUDA-HÁROMSZÖG GÁTJA






















Az egyik feladatunk amiért ide érkeztünk, segíteni megépíteni a hidakat közöttetek, hogyan látjátok magatokat, hogyan bántok magatokkal, hogyan bántok egymással és hogyan lesztek úrrá az elkülönülés évein, amit a háborúk és a gazdasági verseny okozott. Mint hídépítők érkeztünk ide, segíteni nektek úrrá lenni azon, ami egy jó nagy elkülönülés, csalódottság, sőt düh és ellenségeskedés egymással, mert ti az életben maradásért küzdöttetek itt egy nagyon versenyképes környezetben. Az egyik ok, amiért oly határozottan javasoltuk tegyetek meg mindent amit tudtok, hogy jobban kijöjjetek egymással világhálós közösségeitekben, mert internetetek az egyik eszköz amit használunk építeni ezeket a hidakat. Az emberek, olyanok mint ti, összeköttetésben vannak, nem számít merre található az ahol élnek világotokon, képviselői az embereknek, akikkel lehettek nehézségeitek a múlt folyamán, nem csak itt bolygótokon, de más helyeken is szerte a Világegyetemben.

Amikor hidak veréséről beszélünk, nem csak emberekhez csatlakozásról szólunk, de világokhoz és galaxisokhoz keresztül ezen a valaha táguló Univerzumon, amit mindnyájan megosztunk együtt. Amit ma csináltok, ahogyan kezelitek egymást és kapni fogtok egy hosszú tartós hatást egymással az eljövendő sok eonra, mert létrehoztok kapcsolatokat, kovácsoltok kötelékeket és teremtetek kötődéseket más világok ezen képviselőivel, akik közül néhányan szövetségesek, barátok és akiknek sok vállalkozásban van társulásuk, habár néhányan azok közül, akikkel kölcsönhatásba kerültök a világhálós körön, képviselői világoknak amik a ti otthonaitok lehetnek, nincs egy nagyon hasznos vagy békés együttműködés velük, mert néhányan ezen világokból hadakoznak egymással és régóta nézeteltéréseik voltak egészen mostanáig, nehéz számukra túljutni ezen, elkezdve egy békésebb, barátságosabb, együttműködőbb és eredményesebb közös munkát és megerősíteni kötelékeiket.

Amikor a frusztráció egy gyengébb pillanatában találjátok magatokat és azt választjátok, hogy sértegettek másokat vagy megengedtek magatoknak egy szóáradatot másokkal szemben világhálós közösségeitekben, sokkal többet követtek el mint egy tiszteletlenség valakivel szemben, mert tiszteletlenek vagytok képviselőivel ezen más világoknak. Ezzel segítetek lerombolni a hidakat, amík gondosan és aprólékosan épültek oly sokak hosszú ideig tartó erőfeszítésével. Olyan ez, mintha felvennétek egy pörölyt és rádobnátok egy tökéletesen összerakott halomra. Értitek ezt? Értitek milyen fajta pusztítást visztek véghez minden egyes napon, amikor úgy döntötök, hogy másokat rosszul kezeltek, tiszteletlenül, gyalázkodva, aljasul, durván, rosszindulatúan és megbocsáthatatlanul? Megismételjük nektek, mindnyájan tegyétek meg a legtöbbet amit lehet, hogy javítsatok viselkedéseteken. Találjátok meg a módját, hogy annyira udvariasak legyetek amennyire tudtok, még akkor is, ha mások tiszteletlenséget mutatnak felétek. Arra kérünk benneteket, segítsetek nekünk folytatni ezen gyönyörű hidak építését és ne segítsetek szétrombolásukban, mert ezek azok a hidak, amin át fogunk sétálni barátságban és munkakapcsolatban másokkal az eljövendő sok eonnyi időre ebben a Világegyetemben.

Köszönjük együttműködéseteket ebben a kérdésben. Amikor mindent elmondtunk, megtettünk és küldetésünk itt a Földön eléri csúcspontját, akkor mindannyiótok jobban meg fogja érteni honnét érkeztetek mindnyájan, közös múltatok történelmét, és miért dolgoztok itt, ami magában foglalja azt is hogyan jöttök ki egymással és kezelitek egymást, ami annyira életbevágóan fontos és életvonala ennek az élő és lélegző Világegyetemnek.

Ma szeretnénk elkezdeni megbeszélni veletek nagyobb mélységben tervünket a partmenti gátak megépítésére több területén bolygótoknak. Sokan kérdezték hol fogjuk ezeket a védőkorlátokat megépíteni és szeretnénk erre most válaszolni elmondva, hogy sok területen fogjuk ezeket létrehozni, Florida Állammal kezdve az Egyesült Államokban. Ez nagyon alkalmas hely a kezdésre, mert ez az egyik terület, amiről úgy érezzük bizonyosan eléri a vízszint emelkedés, mert geofizikai rendellenességek vannak ezen a partrészen, ami helyre lesz állítva, egy bizonyos módon átépítve, mert bolygótok gyógyítja önmagát 3. dimenziós sebeiből. Ez egy olyan terület, ahol sok zavar és rejtély volt viszonylag új keletű történelmetek során, 100 évre vagy többre visszamenőleg. Itt, ezen a területen, amire Bermuda-háromszögként hivatkoztok, sok repülőgép, hajó és élet veszett el.

Itt, ezen a területen előfordulnak nagy csuszamlások az óceán fenekén és ezek okozzák oly sok repülőgép és hajó elmerülését látszólag eltűnve. Valójában nem igazán tűntek el, de a valóságban betemette és elszállította őket messzire, más helyekre a mozgó tengerfenék, néhányat nagyon távol attól a ponttól ahol eredetileg elsüllyedtek. Ez az egyik oka annak, amiért ez a rejtély oly sokáig fennmaradhatott, mert ezen balesetek roncsait a tenger tova mosta. Ezen terület tengerfenék részei jelentik a problémát, mert mélyen alattuk fekszenek tektonikus lemezek, melyek nagymértékben instabilak ezen a területen. Ezek azon tektonikus lemezek, amik az egyik legnagyobb geofizikai problémát jelentik bolygótokon. Ezeket a tektonikus lemezeket újra be kell állítani, megszilárdítani és újra összekapcsolni egymással néhány területen. Ez egy óriási vállalkozás és eme vállalkozás zavarokat fog okozni ezen különleges terület vizeiben és körülötte.

Ugye, ezt nem túl nehéz elképzelni, Drágáink? Túl nehéz elképzelni, hogy ez a sokatok számára balesetek, katasztrófák és nagy rejtélyek miatt annyira ismert terület, az egy hely ahol valami történik? Jelenleg elmagyarázzuk nektek csak az egyik dolgot, ami történik ezen a területen, mert valami más is folyik itt, amiről egy későbbi időpontban fogunk beszélni veletek, mert ez mostanra túlmutat azon, amit ma meg kell beszélnünk veletek. Amit ma felfedünk nektek az, hogy bolygótok ezen területének van, amire utalhatnánk úgy is mint „hibás” tengerfenék, ahol ezen talapzatok áthelyeződnek, eltolódnak és időnként csúsznak könyörtelenül, okozva nagy zavarokat nem csak a tengerfenéken, de a környező vizeken is. Amikor ezek a vizek annyira hirtelen és oly nagyon felkavarodnak, elképzelhetitek miért süllyed el olyan sok hajó ezen a területen, sok közülük anélkül, hogy ideje lett volna segélykérő jelzést leadni.

Világotokon ezekről a balesetekről a nyilvántartások jól megőrzöttek és bárki kutathatja őket. Amikor ezen nyilvántartásokat valaki megnézi, észre fogja venni ezt a rendellenességet, ha úgy tetszik, ezen terület tengeri baleseteiben, és azt hogy az eltűnt hajók személyzeti tagjai közül csak kevésnek vagy egyáltalán nem állt rendelkezésére idő segélykérő jelzést küldeni. Ez meglehetősen egyértelműen bizonyíthatja, hogy bármi is történt odakint az óceáni vizeken az hirtelen történt. Nem egy vihar volt amibe ezek a hajók belefutottak, hanem valami más, és ez a valami más az óceánfenék által okozott tengerár volt, ami akkor kezdődött, amikor az ingatag tektonikus lemezek kezdtek hirtelen eltolódni és viszonylag rövid idő alatt nagy távolságot tettek meg.

Amit szeretnénk tenni, és úgy érezzük nagyon szükséges, építeni egy viszonylag magas gátat ezen a területen, védelmet biztosítva a területnek abban az esetben, amikor ezen tektonikus lemezek javításai megkezdődnek, és az óceán vízszintje ezek fölött okozni fog nagy zavart a vizekben, ezek a vizek nem fognak összegyűlni és hullámzani a védtelen partok felé világotok ezen részén. Értitek ezt, Drágáink? Egyértelműek voltunk ebben? Ez az, amiért el fogjuk kezdeni ezen a területen a gát tervet veletek, mert úgy érezzük ez a terület több bizonyítékát fogja kapni a tengeri hullámoknak, mint bármely más hely. Úgy érezzük azonban, hogy a gát amit kivitelezni fogunk veletek, alkalmas és megfelelő védelem lesz ezen terület számára. Úgy érezzük, magyarázatunk meg fog nyugtatni legalább néhány elmét világotokban, akik jelenleg szilárdan gyökereznek a hitetlenségben és bizalmatlanságban a mi korábbi megbeszéléseinkkel kapcsolatban erről a témáról.

Kérjük, most folytassátok napotokat, észben tartva azt, miközben másokkal éppen kapcsolatba kerültök, kik is lehetnek ők, honnét érkezhettek és kiket képviselhetnek, mert végül is nagyon meglepődhettek amikor kiderül ki az akit támogattatok, és sajnos bizonyos esetekben meg fogjátok tudni ki az akivel rosszul bántatok, mert sok meglepetést tartogatunk számotokra, Drágáink és megismerve valós kilétét önmagatoknak, barátaitoknak és mindenkinek, akivel kapcsolatba kerültetek világhálós közösségeitekben, csak egyike a sok csodálatos és hihetetlen meglepetésnek ami vár rátok. Mi vagyunk az egyik meglepetés számotokra, nagyon meglepő lesz nektek felfedezni, hogy kik is vagyunk valójában.

Barátaitok vagyunk és családotok a Fény Galaktikus Szövetségétől, és reméljük szeretitek a meglepetéseket.

Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Katherine

Weboldal – ascensionearth2012.blogspot.com

1 comment:

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar