Followers

Thursday, August 23, 2012

2012. 08. 22.

AZ ASHTAR PARANCSNOKSÁG ÜZENETE
2012.08.22.


Katonai lefegyverzés 

 

 




Új világotok ragyog, mint egy tengerparti homokban fekvő gyöngyszem, mely egy osztriga szájából született, amely táplálta világotokat a szereteten és egy jobb életért és otthonért sóvárgó vágyon keresztül, mindannyiótok számára. Hosszú eonok óta figyeljük a fejlődéseteket és azt kell mondanunk, hogy messze kerültetek attól, hogy megtanuljátok, ezek a részetek mily óriási és dicsőséges meglepetések lesznek sokatok számára. Nem vagytok sokan, akik „idegenek ezen a színpadon”. Sokatok oly hosszú ideje van ezen az utazáson és ezért van az, hogy teljesen elfelejtettétek a gyökereiteket, az eredeteteket, a történelmeteket, a családotokat, a barátaitokat, a pályafutásotokat és a célotokat, amiért ide jöttetek és ez az, amiért olyan nehéz néhányatok számára esetlegesen elfogadni ezeket az igazságokat rólunk, rólatok és arról, ami itt, ebben a világban történik.

Nem mindannyiótok tudja és fogja rögtön elfogadni a rólunk szóló információt. Ez így lesz, nem fog változni. Vannak köztetek olyanok, akik az elkövetkezendő napokban először értesülnek majd létezésünkről, nem csupán ebben az életben, de sok esetleges korábbi életbe visszamenőleg is. Lesznek olyanok, akik a gyengeség jeleitől szenvednek majd, vagy ilyeneket tapasztalnak meg, de néhány esetben még súlyos sokk és mentális kimerültség is előfordulhat. Kimerültség azért, mert az agy olyan, mint egy izom; amikor az agy a korlátain túl van hajtva (kimerül), megsérülhet vagy kifáradhat úgy, mint az izmok az emberi testetekben (járművetekben). Ezknek a lényeknek gondoskodásra, szeretetre, rehabilitációra és olyan szolgálatra lesz szükségük, amelyeket ti fogtok nekik nyújtani. Ez így működik.

Mi, azok a lények, akik ezt az univerzumot lakják, vigyázunk egymásra és gondját viseljük egymásnak. Nem hagyjuk egymást szenvedésben, sérülésben, szükségben, gyengélkedésben sem mentálisan, sem fizikálisan, sem érzelmileg. Nem hagyunk másokat éhezni, nem hagyunk másokat fázni, nem hagyunk másokat egyedül, kivéve, ha ő ezt szeretné. Ez az egyik oka annak, hogy miért vagyunk itt a világotokban, ebben az időben. Vannak közületek, akik éheznek, akik fáznak, akik szörnyen nagy melegtől szenvednek, akik utcákon vagy isten háta mögötti területeken alszanak, mert nem találnak menedéket és a testvéreik nem segítenek nekik. Ez most meg fog változni. Itt vagyunk, többel, mintsem szórakozási célt szolgáló ajándékokkal. Azért vagyunk itt, hogy az életet könnyebé tegyük azok számára, akik már találtak utat arra, hogy felemeljék az életüket legalább egy bizonyos szintű jólétre (kényelemre). Azért vagyunk itt, hogy megszüntessük a szenvedést, a fájdalmat és szomorúságot világotok minden egyes szegletében.

Nem azért jöttünk ide, hogy néhányatokat elárasszunk az ajándékainkkal, mivel ezt nem tesszük. Nem ez a célunk és nem ez a szándékunk. Teljes mértékben az a szándékunk - és meg is tesszük -, hogy megosszuk az ajándékainkat, a technológiánkat, az eszközeinket, a bölcsességünket, a nézeteinket és az útmutatásainkat egymással és minden lélekkel, aki elfogadja az adományainkat és ajándékainkat a világotok minden szegletén át. Nem marad egy lélek sem, akinek ne ajánlanánk fel ezeket az ajándékokat. Senkinek nem kell velünk dolgoznia vagy tennie bármit is, ha nem szeretné megtenni, vagy nem akar részesedni ezekből az ajándékokból. Vannak olyan ajándékok, melyeket azoknak adunk át, akik a legtöbbet tették, azoknak, akik erőfeszítéseket tettek, hogy segítsenek az embertársaikon, hogy jobbá tegyék a közösségeiket, hogy erősítsék a rendszereiket, hogy táplálják és óvják a bolygójukat. Ez igaz. Mindig vannak extra dolgok és extra juttatások azok számára, akik felajánlják magukat és rendkívüli erőfeszítéseket tesznek, amiben talán néhányan nem érdekeltek. Szeretnénk tisztázni, hogy nem minden ajándék lesz minden emberrel megosztva, de ez nem függ attól, hogy kik ők, hol laknak, milyen eredetűek vagy nemzetiségűek, milyen a bőrszínük vagy milyen nyelvet beszélnek, milyen a történelmük, a bűnözési előéletük, a bevételük szintje vagy a nemük; egyiktől sem. Minden ajándék legalább elérhető lesz mindenki számára a világotokban.

Az általunk meglátogatott világokban nem mindenki dönt úgy, hogy elfogadja a segítségünket. Szintén szeretnénk tisztázni azt, hogy mindig vannak bizonyos számban olyanok, akik kikerülnek minket, akik nem találják a módját, hogy bízzanak bennünk, hogy elhiggyék, hogy nincsenek rejtett indítékaink, vágyaink vagy napirendjeink. Nincsenek. Ezt szintén szeretnénk tisztázni számotokra, mint ahogy tettük már oly sokszor. A mi motivációnk a szeretet. A szeretet és a Teremtőnk szolgálata, aki – emlékeztetünk benneteket, hogy – a ti Teremtőtök is. Ez az, amiért mi család vagyunk. Közös az édesanyánk és az édesapánk, így hogyan ne lehetnénk mi fivérek és nővérek? Azok vagyunk. És egy rég várt családegyesülés miatt vagyunk most itt. Ez egy olyan egyesülés, amely a ti világotok lehetőségeit oly tágra nyitja, hogy az egész szerkezeteteket és a bolygótok látványát örökre átalakíthatja, megváltoztathatja, javíthatja, fejlesztheti, megtisztíthatja, megszépítheti, biztonságossá teheti és kiegyensúlyozott erőfeszítéssel, figyelemmel, szeretettel, gondoskodással, táplálással, tervezéssel, szándékkal és cselekedettel örökkévalóvá válhat számotokra.

Ez az, amit mi, az Ashtar Parancsnokság ajánlunk nektek ajándékok formájában és ajánlunk a rendkívüli juttatások formájában azoknak közületek, akik magatokat ajánljátok és dolgoztok ezekért a rendkívüli juttatásokért. Nem értünk fogtok dolgozni. Más szavakkal élve, önmagában a világotok nem fogja a mi szervezetünket juttatásban részesíteni, mivel mi nem azért jöttünk ide, hogy toborozzunk azért, mert szükségünk volt a munkaerőnk megszilárdítására, hogy megtartsuk és működtessük a szervezetünket. Szeretnénk tisztázni, hogy nem azért jöttünk ide, mert új tagokra van szükségünk. Egyáltalán nem erről van szó. Azért jöttünk ide, hogy lehetőséget ajánljunk nektek a velünk való munkára, hogy jobbá tegyük az életeteket, és hogy jobbá tegyük mások életét és a világotokat. Szeretnénk tisztázni, hogy minden munka, amit el fogtok végezni a ti, az emberek és a világotok javára válik. Nem azért fogtok dolgozni, hogy - mondjuk - helyrehozzátok a hajóinkat vagy kitisztítsátok azokat, vagy, hogy legénységünk tagjait ellássátok egy konyhai vagy teraszon történő munkavégzéssel.

Néhányatok tévesen úgy hiszi, hogy erről van szó, hogy mi azért jöttünk ide, hogy olyan munkásokat toborozzunk, akikre szükségünk van, hogy betöltsék az alsóbb pozíciókat a rangjaink között. Nem erről van szó, nem is lesz soha szó erről és úgy gondoljuk, ezt a részt szintén tisztáztuk. Nagyra értékelnénk, ha azok, akik közületek foglalkoztak ezeknek a valótlanságoknak az elterjesztésével, tartózkodnának e fajta téves infomációk terjesztésétől. Megbecsüljük és tiszteljük minden egyes lény nézeteit ebben az univerzumban, de ez nem jelenti a másokról terjesztett hazugság, rágalmazás, valótlanság és téves információ terjesztését. Még a ti társadalmatokban is szólnak törvények a másokkal kapcsolatos rágalmazás használata ellen, ugye?

A magasabb birodalmakban nincsenek törvényeink ilyen dolgokra vonatkozóan, mivel ilyenek soha nem fordulnak elő semmiféle probléma kapcsán. Alkalmanként vannak nézeteltérések. Látjátok, nem mindenki néz szemtől szembe egymással – függetlenül attól, hol él. Mindig lesznek látásmódbeli és nézőpontbeli eltérések. Ez elkerülhetetlen és végül is örülünk neki, mert egy nagyon hétköznapi – és hadd mondjuk úgy, hogy – kihívásmntes univerzumunk lenne, ha mindenkinek ugyanolyan látásmódja és nézőpontja lenne, ugye? Tehát, mindig van legalább néhány nézeteltérés bizonyos szinten. A különbség a magasabb és az alacsonyabb birodalmak között abban van, hogy hogyan válasszuk meg a kimenetelét ezeknek az enyhe nézeteltérérseknek.

A ti világotokban - legalábbis néhány esetben - azok, akiknek ellentétes a nézőpontjuk, azt válasszák, hogy háborúznak másokkal. Ez kétségkívül a legrosszabb és a legterméketlenebb választás a nézeteltérések rendezésére. Egyetértetek ezzel? De pontosan ez az, amit sok országotok és néhány országotok tagjai is választanak egyszerű eltérések és vélemények megoldására. Ez szintén nem lesz többé megengedhető a világotokban, ha továbbra is megosszuk az ajándékainkat veletek.

Ha lesznek közöttetek olyanok, akik továbbra is a háborút, a vérontást, a rombolást és szenvedést választanák a nézeteltérések vagy viták rendezésének eszközéül, arra fogunk kényszerülni, hogy vagy ezeket a személyeket, vagy a veletek megosztott eszközöket és technológiákat távolítsuk el a világotokból, majd saját magunk is kivonulunk a világotokból, hogy megengedjük az embereknek folytatni azt az utat, amit megfelelőnek találnak és így válasszanak. Természetesen nem szeretnénk, hogy valaha is ez legyen a helyzet. Azt kérjük és továbbra is kérni fogjuk, hogy minden hadsereg a világotokban lépjen vissza, térjen vissza a saját földjére és országába. Kérni fogjuk minden katonai erőtök teljes és totális leszerelését a világotok minden szegletében, hiszen miért lenne rájuk szükség, ha ezentúl a nézeteltéréseket barátságosan, tisztességesen, könnyeden és erőszakmentesen fogjuk rendezni? Soha nem lesz rájuk szükség, hogy megvédjék a határokat, hiszen egy ember sem lesz felhatalmazva arra, hogy betörtjön más emberek földjére, illetve meghódítsa vagy elfoglalja azt.

Egy nap majd minden országhatár teljesen értelmetlen lesz, mert nem lesz semmi, ami az egyik embernek van és a többinek nincs; ez vonatkozik az olyan időjárásra is, ami megfelel az állandó ottlakásra, hiszen nagyon sokan vannak, akik kedvezőtlen időjárástól szenvednek, amely nem felel meg növénytermesztés szempontjából sem. Szintén segítünk majd nektek megváltoztatni ezt, így az egész világotokban mindenki képes lesz megfelelő kényelemben élni és képes lesz növényeket termeszteni valamint a saját vízellátását előállítani. Ez az egyike azon projekteknek, amelyeket beterveztünk nektek és a megfelelő időben önkéntjelentkezőket fogunk kérni azok közül, akik szeretnének részt venni ezekben a vízzel és mezőgazdasággal kapcsolatos projektekben is. Amint már mondtuk, sok tervet tartogatunk a világotoknak és sok lehetőség lesz majd elérhető azok számára, akiket érdekelnek az intézkedések, melyekkel a világotok visszaállítható egy olyan tökéletes élőhellyé, amilyen a távoli múltatokban egy napon az volt. Szeretnénk visszaállítani a világotokat abba a tökéletes időbe és a segítségetekkel szándékozunk is ezt megtenni.

A barátaitok és a családotok vagyunk, akik azért jöttek vissza, hogy segítsenek nektek a világotokat visszahelyezni arra az útra, amin korábban volt. Mi vagyunk az Ashtar Parancsnokság, és köszönünk minden időt, amit ma velünk töltöttetek. Nagyon hamar újra beszélünk majd veletek, addig is béke, öröm, szabadság, jólét és bőség mindannyiótoknak!



Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/08/message-from-ashtar-command-82212.html

4 comments:

  1. Kedves Ashtar Parancsnokság!
    Repesve várjuk megjelenéseteket, megnyilvánulásaitokat és segítő közreműködéseteket. Látunk azonban néhány megítélésbeni félreértést rólunk földi emberekről.
    Nem minden emberre jellemző az amit ti tapasztaltok a mi világunkat szemlélve. Ti elsősorban a kormányok, a hatalmi elitek és a nagyvállalati szektorban működő rendszerek alanyai után általánosítotok az föld emberiségére. Rossz úton jártok. Az emberiség értelmesebb része nem vállal ilyen feladatokat semmiért, semennyiért. Gondolom nektek velük kellene foglalkoznotok, mivel a cabalhoz tartozókat mindenképpen át kell nevelnetek, bár erre nem látok esélyt, inkább az eltávolításuk hozhat megoldást szerintem. Erre eddig esélyt sem láttunk, de már meg ne haragudjatok most is nehéz ezt elképzelni, annyira régóta dorbézolnak felettünk, tipródnak rajtunk. Igaz melegszívű szerető emberek nem tartanak ezekkel kapcsolatot ha nem muszály. Engedjétek meg, hogy az "ajándék" amit rendszeresen emlegettek, elmagyarázzam, hogy miért nem kívánatos számunkra: A becsületes mindennapjainkban hozzászoktunk, hogy mindenért megdolgozzunk, mindenért fizessünk. Az utóbbi években bevezetésre került egy marketing fogás, hogy embereket ajándékokkal vesznek rá bizonyos tárgyak megvásárlására, vagy bizonyos szolgáltatás igénybevételére. Magukat értelmesebbnek és inteligensebbnek tartók rájöttek - mert nem volt nehéz kiszámolni - az ilyen "üzletek" ráfizetésesek, legtöbbször károkozással járnak. Ezért mi tartózkodunk indok nélküli "ajándék" elfogadásától, ismeretlen forrásokra különösen igaz ez. Mi, akik nem soroljuk magunkat a cabal köreibe, sohasem háborúzunk még a családjainkkal sem :), mi csak dolgozunk és az adónkból hagyjuk, mert nem tehetünk mást, hogy "amazok" kiéljék hatalmi vágyaikat. Van egy tanulmány, amelyik feltárta a hozzánk hasonlók számát és kiderült több százezren vagyunk csak Európában azok, akik másképpen gondolkoznak, csakhogy azt is hiszik, hisszük magunkról hogy egyedül vagyunk nézőpontunkban, MI VAGYUNK A KULTURÁLIS KREATÍVOK. Tehát nincs közöttünk kapcsolat, de a hatalom ezt minden eszközzel meg is akadályozza, hogy véletlen se csoportosulhassanak a magunkfajták. Ennek az erőszakkal történő kivédésére vezették be a TERRORISTÁK elleni fellépést.
    Nem kell félnetek tőlünk!
    Szeretettel!

    ReplyDelete
  2. Én úgy látom, hogy a galaktikus testvéreink nem keresnek indokokat arra, hogy "megajándékozzanak" minket, egyetlen indokuk van erre és az a szeretet amellyel viseltetnek irántunk. Szerintem pont, hogy nekünk nem kéne tartanunk ezektől az ajándékoktól, mert a jelenlegi szintünkön nem hiszem, hogy képesek lennénk felfogni vagy egyáltalán elképzelni az ő szeretetük mértékét.

    ReplyDelete
  3. ¨Kedves égi testvérek, azt azért már tudhatnátok, hogy ha változást akartok elérni akkor oda kell menni olyan emberkhez akikrol tudjátok, hogy tennének is valamit és veluk elkezdeni a kozos munkát, ami késobb kiszélesedik mint egy dominóefektus, azért mert láthatóvá vállik az akarat cselekedetekké vállása és az eredményekben mások is szeretnének majd részt kapni, de ha csak a tomegekhez szóltok, hogy "itt vagyunk és hát hoztuhk, de igen milyen jó lehet és lessz,..." de nem szólítotok meg és nem mentek oda hozzá akár eggyenként az emberekhez, hogy ezt kell tenned és azzal eszt éred el, akkor hiába beszéltek nagy általánosságban, nem lessz abból semmi eredmény, mint ahogy a politikusok kampányából sincs-ígéret kínálat szavazás arra hogy itt vagyunk de aztán meg nem torténik semmi.

    ReplyDelete
  4. Drága Ashtar és a többi fénylény!Igen valóban azt hiszem itt lenne már az ideje hogy felvegyétek fizikálisan is a kapcsolatot a földi fényküldöttekkel,nem csak asztrál síkon.Persze nagy örömmel tölt el hogy minden nap láthatom fizikálisan a hajóitokat,ahogy közeledtek felém és álomsíkon való találkozásaink,a tanítás is csodálatos érzés.Persze türelmes vagyok gondolom meg van az oka amiért még ez nem jöhetett létre a földi fényküldöttekkel sem.Üdvözöllek benneteket, Köszönöm a türelmet,a szeretetet,az együttműködést!Nagyon várom hogy történjen valami pozitív változás és a földi mennyországban legyünk.szeretettel,Adrienn LF♥♥

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar