Followers

Sunday, August 26, 2012

2012. 08. 23.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 23.


„EGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÓLÉTI PROGRAMOK” 

 

 






Kapaszkodni álmaitokba egy biztos tűzvédelmi eljárás, hogy továbbra is összpontosítottak maradjatok, tartsátok az utazási irányt és megkapjátok éppen azt, amit mindig is szerettetek volna. Most feladni, cserbenhagyni az álmokat, amiket már önmagatokban dédelgettek szégyen lenne, mert csak egy vagy kétlépésnyire vagytok most a nagy királyság bejáratától, amire annyira vágytatok utazásotok során, bizonyos esetekben évmillliók óta. Nincs semmi és nincs senki, aki utatokba állhatna, csak ti. Ráébredtetek erre? Tisztában vagytok azzal, hogy csak ti és választásaitok azok, amik esetleg elétek állhatnak, minden elé amiről álmodtatok és minden elé amit valaha is szerettetek volna magatoknak? Ti és csakis ti vagytok egyedül, akik a testőrei, kapuőrei ennek a paradicsomnak, ennek a királyságnak a magasabb dimenziók birodalmaiban.

Tehát mi az amit választotok? Mi az, ami visszatart benneteket megtapasztalásától mindennek amit meg kívántatok élni? Valaminek vagy valami másnak lennie kell, mert különben nem törődnének oly sokan közületek azzal, hogy esetleg nem emelkedhettek fel amikor elérkezik az idő erre a nagy ugrásra tudatosságotokban, valóságotokban, mert ha semmi sem volt életetekben vagy magatok körül amiről úgy éreztétek visszahúzott benneteket, akkor ma egyikőtök sem mutatna mást csak hitet, bizalmat és biztosságot, amikor elérkezik számotokra az idő és teljes mértékben felkészültetek és kiérdemeltétek a jogot átlépni a kapukon ebbe az áldott királyságba.

Szóval, mi az az életetekben ami annyira fontos, annyira függőséget okozó, annyira időigényes, és annyira nehéz kivonni magatokat belőle? Itt, most csak a kábítószer-használatról beszélünk? Bizonyos esetekben mi nem ismerjük ezt, mert vannak olyanok közületek, akik nem osztották meg velünk nyíltan ezt az információt világhálós közösségeiteken keresztül. Sok esetben elámultunk azon, hogy akadnak közöttetek olyanok, akik nem nyíltak, őszinték és egyenesek. Ma szeretnénk számotokra világosabbá tenni azt, hogy legyetek annyira nyíltak, őszinték és magabiztosak amennyire lehet. Ne aggódjatok vagy izgassátok magatokat azon mit gondolnak rólatok mások, vagy hogy mások elítélnek-e benneteket, mert senkinek sincs joga pálcát törni felettetek és egyáltalán nem számít senki véleménye sem. Ti vagytok és csak ti egyedül, akik ebben a tekintetben számítanak. Ti vagytok és a saját véleményetek ami számít, senki másé nem.

Ne hagyjátok, hogy mások kimondott véleményei és ítélkezései letérítsenek benneteket bármilyen módon az utazásról abba az irányba, amerre tartani szeretnétek. A nyitott kommunikációs vonalakon keresztül segíthetünk nektek utazásotokban. Értitek ezt? Megértitek, hogy nektek segíteni érkeztünk ide abban, hogy elérjétek a manifesztációt valóságotokban, akármit is választottatok, de nem segíthetünk nektek azon esetekben, ha nem vagytok teljesen őszinték velünk, mert nem tudhatjuk mi az ami befolyásolja tudatotokat és visszahúzza repüléseteket a magasabb birodalmakba.

Amennyiben kábítószer használata a problémátok, kérjük tudassátok velünk. Talán valamilyen módon segíthetünk nektek. Nem ígérhetünk semmilyen eredményt akármilyen jellegűt is, és azt sem ígérhetjük meg, hogy megkíséreljük-e ezt vagy sem. Csak azt mondhatjuk nektek, hogy meg fogjuk tanácskozni sajátságos nehézségeiteket és megpróbálunk keresni egy megfelelő játéktervet nektek ezen akadályok leküzdésére az előttünk álló rövid időben, mielőtt az emberiség felemelkedik. Ezt megígérjük. Mindig is a legőszintébb erőfeszítéseket tesszük érdeketekben, mert ezt tesszük, ez az amiért ide érkeztünk, ez az amiért ebben a pillanatban elmondjuk ezeket a szavakat nektek. Megteszünk mindent amit lehet, hogy segítsünk benneteket, nem többet és nem kevesebbet, ez a mi ígéretünk számotokra.

Sokan közületek vannak ilyen kritikus helyzetben, akik inkább rászoktak – ahogyan ti mondjátok - a tudatmódosító anyagok használatára. Ez szégyen, és bizonyos esetekben több puszta szégyennél. Egyes esetekben ez a függőség, akár elismeritek, felismeritek, akár beismeritek másoknak vagy önmagatoknak a függőséget, ami természetesen van. Amennyiben van ilyen kémiai anyag az életetekben és hiszitek, hogy ezek használata visszatart benneteket ezen Univerzum magasabb dimenzióinak birodalmaiba történő felemelkedéstől és ezt a felemelkedést kívántátok magatoknak, de nem bírtok azonnal, könnyedén és véglegesen kiszállni ezen anyagok – aminek rabjai vagytok – használatából, erre nem létezik kétfajta megoldás.

Akár érezhettek úgy, hogy az egy egyszerű választás amit gyakoroltok, egy dolog, mert egy szinten dönthettek úgy, hogy nem kívántok lemondani erről az anyagról, amiben nem tudunk veletek egyetérteni. Amit ezzel mondani szeretnénk nektek az, hogy bizonyára lehet más ok ennek hátterében és ezen ok a függőség, mert óriási nagy különbség van a szükséges valamit csinálni és a tennivágyás között, habár amit mi néha ezalatt értünk az mindkettő. Benne foglaltatik a szükségesség és a vágy is. Hisszük, hogy sokan közületek rejtegetik a vágyat és csakis a vágyat, bár úgy érezzük sokatok birtokolja a szükségességét ezen kábítószerek használatának és néhány esetben már nem csak a vággyal rendelkeznek többé, hanem kizárólag a szükségességgel.

Közületek azoknak, akik rendelkeznek a kábítószer használat kényszerével vagy akár több mint egy szer használatáéval, elmondjuk, hogy vannak programjaink, amik mód felett sikeresebbek, mint jelenleg néhány kábítószer elvonókúrátok a harmadik dimenziós világban. Sokkal jobb feltételeink és adottságaink vannak, mint amivel ti rendelkeztek, és amikor elérkezett erre az idő, fel fogjuk ajánlani ezen programokat nektek. Nem ajánlhatunk fel olyan konkrét időpontot nektek, mint a ma vagy a holnap, mert ehhez szükséges hogy személyesen találkozzunk veletek, szemtől-szembe, hogy alkalmazhassuk ezeket a módszereket. Nem fogjuk ma elmagyarázni nektek mik ezek a módszerek vagy technikák, de annyit elmondunk róla, hogy megkeressük a függőség okait, gyökereit, és vannak módszereink ezen alapvető okok és vágyak kiírtására. Ez valami olyan dolog, amit a ti programjaitok és kezeléseitek nem tudnak, mert nem célozzák meg mindazt ami ezen szenvedélyek hátterében áll, mert ezek csupán a tüneteket kezelik és talán a kábítószerhasználat okozta gondokat, de elmarad a feltárása és nem enyhíti az alapvető okokat, amik forrásai a tüneteknek és problémáknak, amik ezen szenvedélyek felszínein találhatóak.

Van sok fejlett technológiánk és eljárásunk ami széles skálájával foglalkozik a panaszoknak, betegségeknek, rendellenességeknek, szenvedélybetegségeknek, fogyatékosságoknak, problémáknak és az emberi jármű hibáinak, mindegy érzelmi, szellemi vagy fizikai a gond. Van sok lelki orientáltságú programunk is, de ezek átbeszélése túlmutat mai témánkon, mert amiről beszélünk nektek azok gondok fizikai járművetekkel, beleértve az érzelmi és mentális alkotóelemeket is. Vannak technológiánk, melyek egy bizonyos szintig visszaállíthatják a fiatalságát és életerejét, az egészségát és teljes általános jólétét egy embernek. Helyre tudjuk állítani a látást, a hangot. Segíthetünk képessé tenni újra járműveteket a járásra két lábon akkor is, ha az egyik vagy mindkettő legyengült vagy akár hiányzik jelenleg.

Ezt ajánlhatjuk fel számotokra, és lelkesen meg fogjuk osztani veletek ezen technológiákat és technikákat. Ezt is megígérjük nektek. Mialatt készítetek egy listát nektek tett ígéreteinkről, szívesen elmondjuk nektek, leírhatjátok amiket ígértünk nektek, mert amikor elérkezett erre a megfelelő idő, ami akkor fog bekövetkezni, amikor biztonságosnak érezzük a személyes munkát közösségeitek tagjaival arra, hogy megosszuk veletek felfedezéseinket, technológiáinkat, módszereinket, technikáinkat és programjainkat, amelyek segíteni fogják jobban emberi járművetek hajóit utazásotok folytatásában egy erős hajóval, mintha sok esetben újonnan keresztelték volna.

Ezen ajándékok nem mindenki számára elérhetőek, mint már mondottuk. Szeretnénk, hogy emlékezzetek erre, vagy akár le is írhatjátok ezt, ha ez jobban segít emlékezni rá. Nem térünk most vissza ezen szavainkra, mert szeretnénk, hogy mindenkor gondosan figyeljétek amit mondunk, így nem lehet zűrzavar, vita, nem lehet kérdéses feddhetetlenségünk, szavunk vagy ígéreteink amiket tettünk vagy amiről csak gondolhatjátok hogy tettünk. Csak pár ígéretet tettünk nektek. Ezt sokan közületek teljesen félreértik, akik a mai napig úgy hiszik, hogy egy egész sorozat ígéretet tettünk, amiket megszegtünk. Ezt nem szeretnénk látni, mivel ez nem igaz és ez ellentmondana csillagközi hírnevünknek betartásában szavunknak, törvényeinknek és elveinknek. Alapelvünk az, hogy teljesítjük ígéreteinket. Nem teljesítünk olyat, amiről elmondtuk ti is képesek vagytok elérni ezt önerőből, de ez nem végleges számotokra. Mindig tartsátok szem előtt azt, hogy nem sok dolog meghatározott számotokra, ha valami oly nagyon rajtatok múlik és elérhettek önmagatokon vagy támogatásunkon keresztül.

Abból amivel rendelkezhettek vagy megtapasztalhattok semmi sem múlik kizárólag rajtunk, mindig első helyen kell tartanotok fejetekben, hogy nincs semmi ami kizárólag a mi tetteinktől és az általunk teljesített munkától függne, mert nem ez az ok amiért itt vagyunk. Nem azért jöttünk ide, hogy elvégezzük azt a munkát helyettetek, amit ti is elérhettek magatok. Segíteni érkeztünk csak ide és csak segíteni benneteket néhány munkában amit el kell végeznetek, mert néhány ezek közül kizárólag csak tőletek függ, a mi segítségünk nélkül. Egyértelművé tettük ezt?

A bűnöző cabal tagok letartóztatása nem a mi felelősségünk. Újra elmondjuk, hogy ezek tőletek függnek, mivel ti vagytok a Föld lakói, akiknek cselekedniük kell és felszabadítaniuk saját magukat. Ez az egyik olyan terület, ahol fel fogjuk ajánlani segítségünket nektek, mert úgy érezzük szükségetek van rá ezen feladat végrehajtása során, mivel ellenségetek bizonyos esetekben hatalmas és nagy kihívást jelentő akadály. Felajánljuk segítségünket olyan területeken, melyeket egyedül nem lehettek képesek megoldani. Minden egyes napon felkínáljuk szolgálatainkat földi szövetségeseinknek a tűzvonalban. Ők tudják milyen fajta támogatás ez és folytatni fogjuk segítségünk felkínálását a letartóztásokban szerte világotokon.

Most szeretnénk megköszönni a tűzvonalban lévő férfiaknak és nőknek folyamatos az emberiségért és bolygótokért is tett szolgálatát, mert bolygótok ugyancsak látja mi történik és nagyra értékeli azt, hogy vannak olyanok is, akik fegyverrel is harcolnak szabadságáért. Továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni a helyzetet. Megértjük, hogy akadnak oly sokan közületek akik lélegzetvisszafojtva várakoznak arra, hogy nagyobb eredményeket lássanak, mint azok amik kis számban csörgedeznek sajtóorgánumaitokon keresztül. Elmondjuk nektek ezek a letartóztatások bár talán kisebb méretűek annál, mint amit vártatok, vízválasztó események. Ezek olyan események, melyek szétrobbantják a gátat, szélesre tárva azt az érkező nagy eseményeknek. Ez be fog következni. Ez tagadhatatlan. Mi segítünk, és ti, a Föld lakói, rendelkeztek egy hihetetlenül bátor és jól képzett csapattal a tűzvonalban harcolva, és mi velük együtt és támogatásotokkal nem veszíthetünk és nem fogjuk elveszíteni ezt a harcot.

Harcra kész bajtársaitok vagyunk. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.



Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Lily-of-the-valley

Website: ascensionearth2012.blogspot.com

5 comments:

  1. Tisztelt Fényszövetség!
    Érdekelne,hogy a gátépítések is csak a letartóztatások után kezdődnek?Ezt hogy lehet megvalósítani hivatali engedélyek nélkül,milyen magyarázatot ad majd a média az épülő gátakról?
    Mit érthetünk a veletek való egyesülés alatt,talán a fizikai testünk is megváltozik és átalakul a jövőbeli énünk alakjává,vagy találkozhat két(más)időbeli énünk szemtől szembe?
    Ma ilyen kérdések jutottak igaz nem a mai témához tartozik.Mély tisztelettel!!
    Dyral

    ReplyDelete
  2. Drága Rokonaink!
    Drogproblémám nincs, de egészségügyi igen. Megtanultam, hogy nem érdemes ezzel orvoshoz járni és gyógyszert szedni, mert úgyse segít, csak ront a helyzeten. Magam találtam módszereket, eszközöket, melyekkel úgy-ahogy szinten tudom tartani magam. Csak az a baj, hogy egyre több dologról kell lemondanom, hogy a szint ne csökkenjen. Emésztési zavaraimmal nem állok egyedül. Egyre többen küzdenek ilyen problémákkal. Az orvosok jelentős része nincs is felkészülve ezek felismerésére. Meggyógyítani se tudják. Sokszor éhezek, vagy rosszul vagyok, mert különböző okok miatt nem tudok olyan ételeket beszerezni, ami megfelelő lenne a diétámhoz. Ez hagyján, de gyerekeknél is előfordul már. A 3 éves kis rokonommal is hasonló a helyzet. Anyja kétségbe van esve, hogy mi lesz az óvodában most, mert még ő is alig tud neki megfelelő ételt készíteni. A kis csillaggyermek pedig erősen igényli a közösséget és az állandó foglalkoztatást.

    Ez a téma azért is fontos, mert azt vettem észre, hogy rengeteg olyan kisgyerek van, akik válogatnak, és szinte csak egészségtelen ételeket, italokat hajlandók fogyasztani. Sokan közülük "nagyon nehezen kezelhetőek" ezért is, plusz bizony a szülők nem értenek az erős akaratú és magas rezgésszintű csillaggyermekekhez, sőt, a szülők többnyire nem is nyitottak világunk változásának megértésre. Lehet, hogy a kicsik ezért akarják őket kiborítani?

    A helytelen táplálkozás, vagy a fennálló emésztési zavar -plusz a tartós stressz- tapasztalatom szerint erjedést okoz a belekben, és savasodást a szervezetben. Ez méregként hat. Felszívódási zavarok keletkeznek, hiánytünetek és a méreganyagoktól való függőség alakul ki! Ez rossz hatással van a pszichikumra, és a lelki fejlődést gátolja. Gyerekeknél és felnőtteknél is egyaránt. Véleményem szerint országunkban az emberek nagyon jelentős része szenved emiatt, és sokszor ez blokkolja őket. Én se tudok "toppon lenni", amikor elhatalmasodnak bennem a méreganyagok.

    Hozzáteszem, hogy Magyarországon a "hagyományos" étkezés elősegíti mindezt. Egy ideje agyonreklámozzák ezt az étkezést, és már lassan a vízcsapból is bor folyik, meg pálinka. Mert minden nap erre biztatják az embereket a médiák. Mintha nem lenne eléggé előkelő helyen a magyar ember a világranglistán az ivászatban.

    Mindezt azért írtam le, hogy lássátok, kis országunkban ilyen gondok is vannak. Engem nagyon hátráltat a saját bajom, de másokét is fájlalom. Jó lenne már ebből kikeveredni.
    Testvéri szeretettel
    Mily

    ReplyDelete
  3. Drága Rokonaink!

    véleményem szerint, a környezetemben sokan olvassák a cikkeket amelyek az igazságra hívják fel a figyelmet, de mivel nem ismerik a csatornázókat nem fogadják el úgy a híreket, mint az agymosó TV-ből.
    hiteles embereknek kellene a környezetükben lenni aki tapasztalatokkal és ismeretekkel rendelkezik, és ismerik őt, és így ő hitelesen tudná közvetíteni az információkat.

    másik dolog a KESHE alapítvány energia gépei...
    meg lesz a bemutató szeptemberben? és a fény szövetség támogatja őket???

    köszönettel

    Attila

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Attila!

      A Keshe Alapítvány megtartja a szeptemberi bemutatót, az erről szóló cikkek fordítása jelenleg folyamatban van és fel fog kerülni valamelyik blogra.Azért nem ide, mert nem
      Greg Giles publikálta ezeket, hanem maga a Keshe Alapítvány.

      Áldás

      Mobydickstar

      Delete
  4. Kedves Fènyszovetsèg!
    Kèrlek benneteket segitsetek nekem leszokni a dohànyzàsròl.
    Szivbol koszonom.

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar