Followers

Sunday, September 23, 2012

2012. 09. 17.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.17.


PILLANTSATOK BELE A JÖVŐBELI IDŐVONALATOKBA 

 

 








Tégláról téglára, tégláról téglára, mindannyiótok számára a remény minden egyes gondolatával és álomképével egy jobb hellyé építitek az új otthonotokat azért, hogy jobban élvezzétek, és többet kihozzatok az utazásotokból. Volt néhány tégla, melyet időről-időre ki kellett cserélni, mivel egy kicsit sérültek voltak és nem voltak síkba rakva a többivel. De azt mondjuk, hogy az otthonotok építésének nagy része nagyon hatékonyan haladt folyamatosan, időnként fürge iramban, mivel vannak olyan pillanatok, napok, sőt még napok sorozata is, de még egy hét vagy kettő, mikor sokan nagyon tiszta gondolati mintákkal, nagyon pozitív rezgésekkel segítettétek megteremteni az új világotokat. Üzenjük nektek, hogy ha ezt fenn tudnátok tartani, ha a tempót fenn tudnátok tartani anélkül, hogy a rezgésetek lejjebb menne, lehetővé téve ezzel azt, hogy a gondolataitok ne váljanak negatívvá – vagy azt kell mondanunk, hogy – szennyezetté, akkor az új otthonotok gyorsabban és erőteljesebben épülhetne, hiszen ez így működik.

Ez úgy működik, hogy minden egyes napotokat megélitek, mindannyian gondolkodtok, beszéltek, cselekedtek, álmodoztok. Amikor ezt teszitek, akkor teremtetek. Nincs más mód. Nincs más módja annak, hogy e dolgok közül bármelyiket megtegyétek – akár csak egy dolgot is ezek közül - anélkül, hogy ne teremtsétek meg egy jövőbeli és lehetséges idővonal egy részét. Úgy gondoljuk, hogy az utazásotok e pontján sokan – főleg azok, akik e szavakat épp most olvassák – teljesen tudatában vagytok ennek és tökéletesen értitek ezt a legfontosabb elképzelést, mivel nem tudjátok megélni egyetlen napotokat sem anélkül, hogy ne teremtenétek meg a következőt. Alapvetően ez így működik. Ezért olyan fontos mindannyiótok számára, hogy figyeljetek a gondolataitokra, figyelmet fordítva arra, hogy mi van az elmétekben minden egyes pillanatban és tudatos erőfeszítést tegyetek arra vonatkozóan, hogy e gondolatokat átemeljétek a negatívból a pozitívba minden egyes alkalommal.

A korai szakaszban, amikor először elkezditek tudatosan megváltoztatni a gondolataitok formáit a jobb irányba, egy kis cselre lehet szükség, mivel sokan beleestetek abba a káros szokásba, hogy negatívan gondolkodtok, mindig mindennek a rossz oldalát nézitek, és mindig félitek és várjátok a legrosszabb dolog megtörténtét. Nem mondhatjuk el, milyen veszélyes ez a gondolkodásmód valójában. Csupán figyelmeztetni tudunk benneteket arra, hogy jövőbeli idővonalat teremtetek, melyről úgy érzitek, hogy biztosan nem akarjátok, hogy ez történjen meg. Azt javasoljuk, hogy gyakoroljátok ezt, mivel a gyakorlás tökéletesít és itt az a tökéletes, ha nekiindultok ezt megtenni. Nem mindig fontos, hogy úgy fejezzetek be egy napot, hogy végig pozitív gondolataitok voltak magatokról és a jövőtökről. Nem, egyáltalán nem. Mint ténykérdés, ha a pozitív gondolataitok csak egy icipicit vannak többségben a negatívok felett, máris pozitív természetű jövőbeli idővonalat hoztok létre.

Mit szóltok ehhez? Jó hírnek találjátok? Inspirálónak és motiválónak tartjátok? Úgy gondoljuk, hogy minden szükséges motivációnak nem másnak kellene lennie, hanem annak, hogy segítségével minden kísérletet megtegyetek annak érdekében, hogy minden egyes gondolatotokat egyre magasabb és magasabb szintre emeljetek. Egy pozitív rezgésszintre. Kérdezhetnétek, hogy hogyan tegyük ezt meg? Nos, eláruljuk nektek, hogy minden egyes gondolat egy gyermek és ez a gyermek felnő és felnőtté érik, mely metaforikusan a ti holnapotok lesz, a jövőbeli idővonalatok, melyet megtapasztalhattok. Ezért azt kívánjuk nektek, hogy kényeztessétek el és töltsétek tele szeretettel minden egyes gyermeketeket, melyek a ti gondolataitok. Úgy gondoljatok minden egyes gondolatotokra, mint egy újszülött gyermeketekre. Természetesen nem gondolnátok negatívan a gyermekeitekre és nem kívánnátok az újszülött gyermeketeknek, hogy negatív dolgokkal legyenek körülvéve, ugye? Nos, nem gondoljuk, hogy így szeretnétek. Úgy gondoljuk, hogy ha azt az egyszerű feladatot gyakoroljátok, hogy minden egyes újszülött gondolatotokat a napotok során gyermekeitekként kezelitek és semmi mást nem kívántok neki, csupán mindenből a legjobbat, amit az élet adhat és pozitívan szeretnétek őt egy magasabb rezgésszinten felnevelni, akkor képesek lesztek pozitívvá változtatni minden egyes negatív gondolatotokat valamilyen módon.

Csak használjátok az élénk képzelőerőtöket. Ha azt gondoljátok, hogy ’Ó, nem lesz elég pénzem arra, hogy ebben a hónapban a csekkjeimet kifizessem’, azonnal módosítsátok ezt a gondolati formát és mondjátok ehelyett magatoknak, hogy: ’ Valahogy találok egy utat, hogy kifizessem ebben a hónapban a számláimat, és ha nem, akkor sem dől össze a világ. Találok másik megfelelő megoldást erre valamint, valahogy, mert azt mondtam és így is fogok tenni.’ Ennyi az egész. Ez minden, amit mondanotok kell ahhoz, hogy egy negatív gondolatot nagyon pozitívvá fordítsatok. Amikor ezekről gondolkodtok, úgy érzitek, meg tudjátok ezt tenni? Mi úgy gondoljuk, hogy képesek vagytok rá. Szeretnénk olyan fejlődést látni ezen a területen, mely már ma elkezdődik, hiszen szeretnénk, hogy mindannyian egy szilárd talajon, egy szilárd alapon folytassátok a házatok építését, mely pozitív rezgésekből, felemelő gondolatokból, reményekből és álmokból tevődik össze. Negativitás, aggodalom és félelem nélkül, mert ez nem jó mód egy ház építésére és ez a fajta alapzat nem fog egy magasabb dimenziós paradicsomot támogatni, ez biztos.

Tehát, amikor egy negatív változatra beton kerül, leromboljuk az aznap épített részt, mivel ez nem lesz senkinek hasznára és biztosak vagyunk abban, hogy nem szeretnétek megtapasztalni azt a jövőbeli idővonalat, melyet e negativitáson át építetek, ugye? Nem gondoljuk, hogy ezt szeretnétek. Mi, a ti művezetőitek - így is hívhattok (és elképzelhettek úgy minket, mint akik fejvédőben sétálgatunk körbe, óriási építészeti tervrajzokkal a kezünkben) – időnként látunk néhány selejtes építményt és azt mondjuk: ’Ez nem lesz jó. Romboljátok le ezt az egészet és kezdjétek újra frissen. Ez legyen az első dolgotok reggel.’. És mi pontosan ezt tesszük, szó szerint. Tehát el tudjátok képzelni, hogy milyen erős és milyen csodálatos lehet az új otthonotok, ha minden olyan dolgot lerombolunk, ami nem erős, ami nem remek és újrakezdjük a következő reggelen csupán azt téve hozzá az új otthonotokhoz, ami eredetileg csodálatos és hihetetlenül erős és stabil.

Ezt tesszük mi és nagyon jól végezzük a munkánkat, mivel ezt már egész régóta csináljuk. Már világokat terveztünk és építettünk a millió, igen, millió év alatt e világok lakóinak segítségével, az ő gondolati mintáik által. Amikor erre gondoltok, eszetekbe jut, hogy van ebben a munkában tapasztalatunk? Eszetekbe jut, hogy szakemberek vagyunk? Lenyűgözőnek tartjátok a munkánkat? Mi úgy gondoljuk, hogy ez az. Ha meg tudnánk mutatni néhány világ fényképét, melyek megteremtésében segítettünk, sokan nagyon is ösztönözve éreznétek magatokat arra, hogy minden egyes napon a világotok építését a legtisztább és a legmagasabb rezgéssel kezdjétek el. Bárcsak megtehetnénk! De sajnos nem lehet, mivel a csatornáinkon keresztül csupán ebben az időben tudunk veletek kommunikálni.

A mi csatornáink a mi érzéseink. Ők az érzelmeink, az ötleteink és a vízióink. Néha a csatornáinkra úgy tekinthettek, mint a mi panaszkodásunk, de ők nem azok, hanem építő kritikák, építő tanácsok és úgy gondoljuk, ha többen úgy látnátok ezt, mint egy tanács valakitől, aki ott volt, aki már ’levizsgázott’ az adott helyzetben, úgy gondoljuk, hogy sokkal többen sokkal kényelmesebben éreznétek magatokat a javaslatainktól ahelyett, hogy kétségbe vonjátok és vitáztok velünk. Úgy érezzük, hogy sokatoknak ez a szokása. Természetesen értjük a zavarotokat és talán az időnkénti kétségeiteket is, de van egy bizonyos szint, amit alkalom adtán elértek, és amit már tiszteletlennek tartunk, mivel mi mégiscsak a saját családotok vagyunk és egy család nem beszél így egymással.

Időnként néhány szavatok nagyon is szigorú, kemény és harapós. Nem mondjuk, hogy az érzelmeinket megsértitek vele, mivel úgy gondoljuk, hogy már túl vagyunk azon a dolgon, hogy puszta szavakkal meg lehessen bántani bennünket, de azt üzenjük, hogy ez a fajta beszélgetés egyértelműen terméketlen és biztosan nem ad semmit hozzá az új otthonotok megerősítéséhez. Egyáltalán nem. Mint ténykérdés, ez a fajta negatív beszéd csupán olyan téglákat tesz hozzá, melyek egy kissé görbültek, sérültek és meggyengültek ezektől a negatív gondolati mintáktól. Ezeket teszitek bele az új otthonotok építésébe. Mi nem akarjuk ezt és biztosak vagyunk abban, hogy ti sem akarjátok. Hiszen ki akarna bármilyen vacak építményt az új otthonán? Úgy gondoljuk, hogy senki. Mi biztosan nem gondoljuk, hogy ez a fajta negatív beszélgetés az on-line köreitekben túlságosan termékeny lenne bármilyen módon. Ténykérdésként, úgy látjuk, hogy sok esetben nagyon is káros ez számotokra.

Korábbi üzeneteinkben ezt már nagyon kiveséztük, így egyszerűen továbbmegyünk ma, de emlékeztetünk arra benneteket, hogy a ti közösségetek és nem a személyi gondolati formáitok a téglái és a vakolatai az új fejedelmi ingatlanotoknak. Azt üzenjük nektek, hogy figyeljetek minden egyes szóra, amit kimondotok és minden egyes betűre, melyet legépeltek, mivel ezek a téglák, melyekről beszélünk nektek, szinte teljesen szó szerint értve. Ezek a szavak építik az új valóságotokat és az új valóságotok pontosan az lesz, amit beletesztek. Semmiben sem lesz más. Sem módban, sem alakban, sem formában. Nem lesz sem pozitívabb, sem negatívabb annál a rezgésnél, melyet beletesztek. Kérjük, próbáljatok meg emlékezni erre mindig, minden egyes napotok minden egyes pillanatában, mivel azt fogjátok megtapasztalni, amit ma teremtetek.

Hogy tisztábban értsétek, amit mondunk: pontosan azt, hogy ha továbbra is negatív gondolati mintákat tesztek az otthonotok építésébe, akkor negatív tapasztalatok várnak rátok az új otthonotokban. Értitek, hogy még ha ez egy 5. dimenziós otthon lesz is, negatív tapasztalaitok lesznek benne? Igen, nem minden lesz öröm, eksztázis, boldogság, szeretet és fény. Lesznek sötét időszakok. Lehetséges, hogy földrengések, tornádók, cunamik, árvizek és aszályok lesznek. Lehetnek példák erőszakra is. Igen, mindez a negatív gondolati minták eredménye. Ezek ilyenek. Ez meglephet sokatokat, főleg az időjárás-rajongókat, akik azt hiszik, hogy az időjárás az idő mintáinak és a viharrendszerek változásának a végterméke. Nem, ezek a világ lakói kreatív gondolatainak manifesztációi, ahol ezek a viharok és katasztrófák megjelennek.

Most már tudjátok. Még egy titok, amit talán sokan nem tudtatok. A tornádókat, a hurrikánokat, a cunamikat, földrengéseket, tűzvészeket és az erőszak kitöréseit és terjedését nem az emberek okozzák. Nem is az időjárási rendszerek. Nem a szerkezeti lemezek eltolódása, hanem a gondolatok okozták e negatív dolgok megtörténtét. Nos, megmagyaráztuk ezt. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy mennyien hiszitek ezt el, mivel úgy gondoljuk, hogy a szavaink süket fülekre vagy nagyon makacs jellemekre találnak. Úgy gondoljuk, hogy csupán egy bizonyos részetek rezeg együtt ezekkel a szavakkal és veszi ezeket a szívére. Ez nagyon sajnálatos. Olyan titkokat fedünk fel nektek, melyek eonok és eonok óta el voltak zárva – így mondjuk – és egészen Atlantis és Lemúria idejébe nyúlnak vissza, hiszen a történelmetek e részét úgy látjuk, mint az utolsó ideje annak, amikor azokat a dolgokat, melyeket most nektek felfedünk és megmagyarázunk időnként nagyon is részletesen, bármilyen módon még tudatosan fogták fel.

Amikor erre gondoltok, úgy gondoljátok, hogy talán jobban meg kellene szívlelnetek, amiket mondunk, figyelembe véve azt, hogy az emberiség egyáltalán nem értette ezeket a dolgokat százezer éveken keresztül? Úgy gondoljuk, hogy megéri figyelni a szavainkra, melyeket mondunk nektek és azt tanácsoljuk, hogy ne csupán arra figyeljetek, amit mondunk, hanem szívleljétek meg ezeket a szavakat és emlékezzetek rájuk, mivel nagyon jól jön ez nektek. Nagyon messzire fog vinni benneteket. Olyan ajtókat és titkokat fognak [ezek a szavak] feltárni, melyekről nem is tudtátok, hogy léteztek. Nos, azt üzenjük nektek, hogy nem a negatív gondolatok fogják a következő tornádót, földrengést, hurrikánt okozni, de még a következő árvizet sem. Mi látjuk, hogy sokan elkezdtek hinni nekünk, amikor azt mondjuk nektek, hogy a tengerszint meg fog emelkedni, mely árvizeket fog okozni sok területén a világotoknak.

Már értitek, mi okozza a természeti katasztrófákat. Mit gondoltok, mi fogja a jövőben okozni ezeket és mit gondoltok, mit tehetnétek azért, hogy csillapítsátok az erejüket vagy a mértéküket? Ezt kérdezzük ma tőletek. Együtt fogunk dolgozni veletek abban, hogy egy bizonyos mennyiségű tengerparti védőgátat felépítsünk azért, hogy bizonyos területeket megvédjenek. Ez tény és ennek nincs két módja, hiszen úgy gondoljuk, már túl késő megváltoztatni bizonyos idővonalakat, melyeket most meg fogtok tapasztalni. Ezeket a híreket adjuk ma tudtotokra. Ez a közlemény, a váratlan történet, és tessék. Meg fogjátok tapasztalni azt, amit úgy neveztek, hogy cunami. Igen. Már nincs visszaút. Ezt nem lehet megváltoztatni. Már néhány hónapja sem lehetett ezeket megváltoztatni. Azért tanácsoltuk ezeket a lehetőségeket nektek, mert láttuk, hogy már túl késő volt a világotok számára és a valóság ezen alapja már ki volt öntve.

Nos, itt van. Itt van, amit meg fogtok tapasztalni a megfigyelő rendszereink leletei alapján, melyek,’lopakodva kukucskáltak’ – ha úgy tetszik. Ezek valójában előrementek az időben - amit ti a jövőtökként ismertek -, és lefényképeztek, levideóztak és rögzítettek olyan dolgokat, mint földrengési működés (aktivitás), hullámnagyság és az okozott károk nagysága. Itt vannak azok az adatok, amiket találtak: a megfigyelő szolgálatunk azt következtette ki, hogy bizonyos területeken 40-50, de akár 90-100 láb, vagy még nagyobb magasságú cunamik lesznek. Igen, ezt következtették ki a megfigyelő szolgálataink. A tengerszint meg fog emelkedni, mely azt fogja okozni, hogy a hullámok megemelkednek és egymáson átemelkednek bizonyos területeken olyan magasságban, mely körülbelül a 70-100 vagy még nagyobb láb magasságot is meghaladja.

Tudjátok, ez mit jelent? Azt jelenti, hogy a bolygótok bizonyos területei víz alá kerülnek. Néhány éve Japánban volt egy földrengés, melynek központja Japán szigetének észak-keleti sarkánál volt az óceánban. Ez – ha úgy tetszik – energiarobbanást okozott, mely megemelte a vizet és e szigetek partjai felé haladt. Ezek a szigetek nem emelkedettek, nem fekszenek túl magason az óceán szintje felett, így az óceán egyszerűen áthatolt ezeken a partokon és a víz áttódult ezeken a védtelen területeken. Ez így működik. Ez nagyon egyszerű és úgy gondoljuk, hogy sokan tisztán értitek a mechanizmust, a fenyegetést és a veszélyt, mely akkor következhet be, amikor ez a fajta jelenség feltűnik.

A víz egyszerűen egymásra épül és szüksége van valahol arra, hogy elterüljön. Ez fog történni. A víz nem tud egymásra épülve megmaradni, mint egy hegy. Muszáj a saját lejtőin lerohannia, mely úgy jön létre, mint ahogy egy lavina görög le egy hegyoldalon. A víz a saját vízhegyének oldalán gördül majd le és előrerohan. Ez teljesen át fog tódulni a világotok bizonyos területein, melyek semmilyen eszközzel nincsenek megvédve. Gátakkal sem.

Látjátok, bizonyos területeken most mennyire fontos védőgátakat építeni? Hiszen a víz nagyon magas lesz, ahogy leírtuk. A 100 láb különösképpen magas vizet jelent és ez fogja sok mérföldön át elönteni a szárazföldet. Nehéz előre jelezni, hogy hány mérföldre, mert sok tényezőt kell figyelembe venni. De azt mondjuk, hogy ha a víz 70 és 100 láb magasság között van és ez teljes erővel felszántja a szárazföldet és nem kezd el még sem sebességében, sem méretében csökkenni, akkor azt mondjuk, hogy ez egy akkora szárazföldet fog elönteni, mely meghaladja a 100 mérföld nagyságot, sőt még nagyobbat.

Nos, vegyétek figyelembe ezt; gondoljátok át, mennyi ember él ezen a bolygón 100 mérföldre a tengerparttól. Gondoljátok végig, hány ember él 100 mérföldön belül csupán az Atlanti Óceánhoz viszonyítva az Egyesült Államok keleti partvidékén. Eláruljuk nektek, hogy ez a szám sok millió. Sok millió emberre fog a föld remegése hatást gyakorolni, mely cunamikat fog előidézni az előttünk álló napokban. Mi ezt a számot próbáljuk minimalizálni és ezt a ti segítségetekkel fogjuk megtenni úgy, hogy sok védőgátat építünk a bolygótok e területein.

Eláruljuk nektek, hogy más módon is tudtok nekünk segíteni. El tudjátok kezdeni megváltoztatni a gondolati mintáitokat azonnal, miután ezt az üzenetet elolvastátok ma. Úgy, hogy csupán pozitív gondolatok jutnak eszetekbe a jövőtökkel kapcsolatban. Gondoljatok lágy és csendes vizekre. Gondoljatok úgy a földrengésekre, mint gyengéd morajlások, ahelyett, hogy óriási rezgésekre és remegésekre gondolnátok. Gondolkodjatok nyugodtan és higgadtan. Gondolkodjatok pozitívan. Gondoljátok el és legyetek tudatában annak, hogy meg tudjátok változtatni a saját idővonalatokat, melyet már elkészítettetek magatoknak. Nem tudjátok teljes mértékben megváltoztatni azt az idővonalat, melyet már létrehoztatok, mely során bizonyos mennyiségű földrengés és igen, még cunami is várható. Sajnálattal tudatjuk, hogy ez igaz. Már túl késő erre, mivel az idővonalak már kész vannak, sokkal tovább elkészültek, mint két-három hónap, pedig ennyi időtök maradt összesen. Mi látjuk, hogy megtapasztaljátok azokat a lehetőségeket, melyek a gondolati mintáitokon alapulnak, melyeket sokan engedtetek ellenőrizetlenül átrohanni az elméteken a múltban, 8, 9 vagy 10 hónapja, vagy még korábban.

Nehéz pontosan megjósolni, milyen régen kezdtek ezek a gondolati formák teremteni, de azt mondjuk, hogy a 8, 9 vagy 10, hónap egész közeli becslés. Figyelembe véve azt, hogy látjuk ezeket a földrengéseket és emelkedő tengerszintet leginkább a következő 2-3 hónap során, azt üzenjük, és szeretnénk, ha emlékeznétek rá, hogy meg tudjátok valamilyen módon változtatni ezeket. Csökkenteni tudjátok a károkat, melyeket okoznak majd. Csökkenteni tudjátok a föld remegéseit és ez csökkenteni fogja a cunamik erejét is.

Mit gondoltok erről? Jó hírnek tartjátok vagy rossz hírnek? Kíváncsiak vagyunk erre. Ez attól függ, miként nézitek. Minden látásmód kérdése, mivel tudjátok, ha valamennyien úgy gondoljátok, hogy ezek inkább rossz hírek és elkezdetek elcsüggedni és elkezdetek félni az előttetek lévő napoktól, akkor e cunamik magasságát növelitek vele. Erősíteni fogjátok e földremegések erejét is és növelni fogjátok a problémát. Azt üzenjük nektek, hogy ha vannak közöttetek olyanok, akik jó hírnek veszik ezt, akkor úgy tekintsetek rá, mint egy olyan lehetőségre, mellyel csökkenthetitek ezeket a közeledő kihívásokat. Ekkor azt mondjuk, hogy segítitek csökkenteni az erejét ezeknek a földremegéseknek és ez csökkenteni fogja az energiáját, az erejét és a mennyiségét is ezeknek a cunamiknak, így ezzel óriási szolgálatot fogtok tenni a bolygótoknak és az embertársaitoknak.

Tehát, kérdezzük tőletek: mit fogtok választani? Emlékeztetünk benneteket arra, hogy minden döntés kérdése. Negatívnak fogjátok ezt látni és negativitást fogtok hozzátenni ehhez a negatív idővonalhoz vagy elkezditek teletölteni ezt az idővonalat pozitív gondolatokkal, pozitív tettekkel, pozitív szavakkal és cselekedetekkel, így csökkentve az erejét ennek a közelgő tapasztalatnak és inkább a szeretetetekkel, a fényetekkel fogjátok teletölteni, ezzel javítva a helyzetet? Ezt kérdezzük ma tőletek. És kérjük, hogy hagyjátok a hozzászólásaitokat az üzenetünk alatt és tudassátok velünk, hogyan fogjátok ezeket az előttünk álló napokat felfogni és milyen gondolatoknak fogjátok lehetővé tenni, hogy megtöltsék az elméteket? Nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy megismerjük ezeket, mivel a hozzászólásaitokat meg fogjuk vizsgálni és erre alapozva képesek leszünk meghatározni azt, hogy a közelgő földremegések és cunamik erősítve vagy gyengítve lesznek-e és ezt meg tudjuk állapítani csupán a mai hozzászólásaitok alapján.

Mit gondoltok erről? Elbűvölőnek tartjátok? Hihetetlennek találjátok? Úgy gondoljátok, hogy a telepatikus képességeinket vagy a technológiáinkat használjuk itt arra, hogy megnézzük a jövőbeli idővonalakat? Vagy úgy gondoljátok, hogy ez egy egyszerű számtan, mivel mi nem teszünk mást, mint kiszámítjuk, hányan gondolkodtok pozitívan erről, így segítve a helyzetet és hányan fogtok negatívan gondolkodni erről, így negativitást adva a helyzethez? Ez csupán egyszerű statisztikai dolog, mivel látjátok, hogy szintén nagyon jó statisztikusok vagyunk és képesek vagyunk nagyon pontosan előre jelezni a jövőbeli idővonalaitokat egyszerűen csupán azon szavak alapján, melyeket az on-line közösségeitekben legépeltek.

Amikor erre gondoltok, meglep benneteket? Elmondjuk most nektek, hogy sokatok számára nem kellene, hogy meglepő legyen, mivel értitek, hogy minden egyes gondolat, minden egyes szó, amit az on-line közösségeitekben legépeltek az nem más, mint egy tégla abban az otthonban, melyben élni fogtok az előttetek álló napokban. És amikor azt mondjuk, hogy ’otthon’, akkor ismét metaforát használunk és egyszerűen a jövőbeli valóságotokra gondolunk. Nem egy szó szerinti házat értünk ez alatt és nem az új földetekre gondolunk. A tényleges valóságotokat értjük ez alatt, a valóságotok paramétereit, azokat a dolgokat, melyeket meg fogtok tapasztalni az új valóságotokban és néhány dolog ezek közül időjárási minták lesznek. Igen, természeti és másfajta is, melyekre úgy utalhattok, hogy katasztrófák vagy események.

Igen, ezt teremtitek meg ma és meg fogjátok tapasztalni – mivel meg kell tapasztalnotok – a saját teremtményeteket. Ez így működik. Nincs ’óvadék fejében szabadon engedés’ – ahogyan ti nevezitek. Ezért tanácsoljuk nektek oly erőteljesen, oly gyakran, hogy ellenőrizzétek, tisztítsátok meg és emeljétek fel minden egyes gondolatotokat, szavatokat, szándékotokat és tetteteket. Reméljük, hogy sokan megszívlelitek a szavainkat, mivel tudjuk, hogy mindannyian túlságosan is sokat tapasztaltatok e negatív dolgokból és ezzel mi is egyetértünk. Látjuk, hogy nehézségekkel küzdötök, recessziókkal és természeti katasztrófákkal történelmetek időszakain át, egyik katasztrófa és negatív esemény a másik után. Azt üzenjük, hogy érezzük a szívfájdalmatokat. Érezzük, hogy elegetek van belőle. Nem kell megtapasztalnotok többé ezt a dolgot az ismeretszerzés miatt. Mindent megkaptok, amit akartok. Megélhetitek a saját csodálatos álmotokat. Nem kell még egy hurrikántól, tornádótól, árvíztől, tűzvésztől vagy lövöldözéstől szenvednetek.

Ezek közül egyiknek sem kell többé megtörténnie. Egyikőtöknek sem kell többé ezeket megtapasztalnia, soha többé. De mivel ezeket hozzátok létre, muszáj megengednünk nektek, hogy megtapasztaljátok ezeket a dolgokat. Nem tudjuk - mivel nincs hozzá jogunk, mert ez nem is a mi jogunk – elmondani, hogy mit akartok és mit fogtok megtapasztalni. Ha magatoknak csupán azt teremtitek meg, amit meg akartok tapasztalni, meglenne a jogunk ahhoz, hogy közbelépjünk, és azt mondjuk, hogy nem, nem lehet, mert nem gondoljuk, hogy megérdemlitek ezt vagy szükséges megtapasztalnotok ezt? Nos, láthatjátok, nem a mi jogunk, hogy megváltoztassuk, vagy átalakítsuk a jövőbeli idővonalaitokat, amiket a mai gondolati mintáitokkal teremtetek. Mi csupán tanácsokat fogunk nektek adni és segíteni fogunk nektek ahol csak tudunk, és ezt tesszük ma is. Mi felfedünk nektek dolgokat és leírjuk számotokra, hogy pontosan hogyan tudjátok jobbá tenni a jövőbeli körülményeiteket. Tanácsokat adunk nektek, hogy az lenne a legjobb, ha már ma elkezdenétek, most azonnal, hiszen alig maradt idő. Látjuk a negatív gondolataitok következményeit materializálódni, ami azt fogja jelenteni, hogy eljött a nap, hogy a saját teremtményeteket megtapasztaljátok.

Emlékeztetünk benneteket arra, hogy itt vagyunk veletek, hogy segíteni fogunk nektek a történelmetek ezen időszakában. Nem fogjuk megváltoztatni vagy módosítani azt, amit teremtetek, de segíteni fogunk minimalizálni valahogy ezeket a hatásokat, a segítségetekkel, a bizalmatokkal és az együttműködésetekkel. Ezt kérjük tőletek. Kérjük, hogy működjetek együtt velünk és segítsetek nekünk azzal, hogy megváltoztatjátok még ma a gondolati mintáitokat. Ha bármelyikőtök is elkezdi azt észlelni, hogy negatívan gondolkodik bármiről, legyen az kicsi vagy nagy dolog, akkor azt üzenjük, hogy azonnal változtassa meg pozitívvá az adott gondolatot. Valahogy, valamilyen módon találjatok egy varázsszót. Találjatok egy szeretettel teli és pozitív helyet az elmétekben. Gondoljatok vissza pozitív pillanatokra az életetekben és kérdezzétek meg magatoktól, hogy mi hozta létre ezeket a pozitív tapasztalatokat. Tudni fogjátok a választ. Azokat a pozitív tapasztalatokat 8, 9 vagy 10 hónappal az előtt teremtettétek meg, mielőtt elkezdtetek pozitívan gondolkodni. Ez a titok.

Tehát, ezt kérjük ma tőletek és az elkövetkezendő minden egyes napon is. Gondolkodjatok pozitívan és sehogy máshogy, csak pozitívan, mivel ha ti nem gondolkodtok máshogy, csak pozitívan, akkor nem fogtok mást, csak pozitív eseményeket megtapasztalni. Gondoljatok arra, hogy ez nagyon egyszerű. Ezért mondjuk, hogy megtapasztalhattok bármit, amit akartok, mert megvan az erőtök hozzá és már a tudásotok is ahhoz, hogy ezt az erőt hogyan használjátok.

Ez minden mára. Emlékeztetünk benneteket arra, hogy veletek vagyunk minden lépésetekben az utatokon. Nem fogunk cserbenhagyni benneteket, és bár néhány kihívás még hátravan előttetek, a teremtésetek eredményeként, eláruljuk nektek, hogy meg tudjuk változtatni – legalábbis valamilyen szinten – ezeket az eseményeket és lehetővé tudjuk tenni az embereknek, hogy túléljék és erősebben, bölcsebben és bátrabban jöjjenek ki ebből a tapasztalatból.

Mi vagyunk a galaktikus parancsnokságbeli testvéreitek. Itt vagyunk, hogy átsegítsünk benneteket a történelmetek ezen időszakán és ettől a pillanattól kezdve minden egyes napon át. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of_6702.html

34 comments:

  1. Köszönjük neked Greg a közvetítést!
    Louise L. Hay Éld jól az életed most CD-jén van egy nagyon jó ötlet a negatív gondolataink helyesbítésére.Ha azon vesszük észre magunkat, hogy negatív kifejezést gondoltunk, mondtunk, akkor csak mondjuk azt, hogy EZ EGY RÉGI ELKÉPZELÉS ÉS ÉN TÖBBÉ NEM AKAROM EZT.EZUTÁN AZONNAL HELYETTESÍTSÜK EGY POZITÍV GONDOLATTAL.
    De az Agykontrollban Domján Lászlótól is hallhatjuk már nagyon régóta, hogy a negatív gondolatainkat, úgy tudjuk kijavítani, ha azt mondjuk töröl,töröl, és azonnal pozitívval helyettesítjük a mondandónkat.
    Köszönöm nektek égiek, hogy ismét figyelmeztettetek ezek betartására!Mai üzenetetek tudatában még jobban fogok figyelni gondolataimra, és igyekszem azokat a pozitív mederben tartani.Szép napot!

    ReplyDelete
  2. Kedveseim, számomra jó hír, hogy még lehet csökkenteni a hatását a katasztrófáknak.

    Nem lepnek meg ezek a várható események. Évek óta azon csodálkoztam, hogyan lehetséges az, hogy az emberiség még mindig él, és ilyen viszonylagos jólétben. Meggyőződésem volt, hogy annyi rosszat tettünk már magunknak, másoknak és a Földnek, hogy már nagyrészt rég el kellett volna pusztulnunk. Olyan megállapításra jutottam, hogy biztosan valakik védenek minket, valakik segítenek.
    Konkrét példák jöttek aztán. Pl. amikor a Tisza folyónkba mérgező anyagokat engedtek a szomszédos országból, a folyó élővilága óriási kárt szenvedett. (Talán senkinek nem tűnt fel, hogy milyen gyorsan és milyen szépen helyrejött)...Vagy pl. most nyáron Magyarországon olyan iszonyú forróság és szárazság volt, amilyenre nem is emlékszem. De bizony arra emlékszem, amikor ennél enyhébb időjárás hatására milyen borzalmas állapotba kerültek az erdők és mezők növényei, és most érdekes módon nem sült ki minden úgy, ahogy logikusan kellett volna. Persze kárt szenvedtek a gabonák és zöldségek, de nem akkorát. Az erdő, mező sok helyen olyan dúsan nő most és olyan zöld, hogy nem is értem mitől, amikor pedig nem is volt eső, a kutak, a patakok és folyók kiszáradtak a tartós 30-40 fokban... Ezért most megköszönöm a segítségét láthatatlan jótevőinknek.

    Igyekszem mostantól én is hamarabb észrevenni és gyorsabban megváltoztatni, ha negatív gondolataim jönnek. Pedig ez most egy nehéz időszak. Úgy érzem - és olvastam is- hogy a cabal végső kétségbeesésében próbálkozik még jobban befolyásolni a tudatunkat. Ez az infó is erőt ad nekem, tehát nem lefelé visz, hanem fölfelé. Erősítem a védelmemet és azt mondom, hogy "Nem árthat nekem!" Ez az egyik varázsszavam. Mint ahogy a japán kisfiúnak Hirosimában. Ő ma is él, és egészséges.

    Igen, sajnos nem úgy nevelkedtünk, hogy tudtuk volna, a szavainkkal és gondolatainkkal is teremtünk, nemcsak a tetteinkkel. De akik már tudják, azok se mindig képesek eszerint élni. Itt az ideje felvilágosítani erről minél több embert és biztatni őket. Bár lehet, hogy ezért megint hülyének néznek bennünket. Hiába van már kvantumfizika, -mechanika, -pszichológia. Nem hiszik el. Nem baj. Szerencsére sokszor sikerül valamilyen módon úgy terelni a szót, hogy megtörik az ellenállásuk, és mosolyogva bólintanak, hogy igen, tényleg jobb így gondolkodni... Ez az egyik legfontosabb fénymunkám, itt ahol élek. Nagy örömet jelent nekem amikor sikerül, mert érzem, hogy milyen óriási jelentősége van a gondolkodásnak számukra és mindannyiunk számára is.

    A magyar olvasók közül talán nem mindenki tudja, ezért leírom, hogy mit jelentenek az üzenetben említett mennyiségek.
    100 láb magas hullámok= 30,48 méter
    100 mérföld elöntött szárazföld= kb. 161 km

    Tehát ideje összeszedni magunkat, és ideje megépíteni a gátakat is.

    Köszönöm Gregnek a csatornázást, a fordítónak és közzétevőnek a munkájukat.

    Álmodjunk és teremtsünk szép jövőt magunknak!

    Köszönöm a nevet is, amit kaptam.
    Mily

    ReplyDelete
  3. Kedves Fénytestvérek!
    A jövőnk építésének, gyors és káprázatos útját elevenítettük fel ma ebben az írásban. Ha szétnézek magam körül sokszor alig találok megfelelő számú embert akiknek tulajdoníthatnám a jelenlegi szebb jövő irányát. De a fejleményekből megerősíthetjük magunkat, hogy azért az emberek belül mégsem annyira megátalkodottak mint ahogy az látszik. Beszélgetve a vonzás törvényéről baráti körökben, sokan azt mondják nem tudják hogy kell a gondolatainkat megváltoztatni.
    Én azt szoktam javasolni, hogy ha iszol vagy eszel akkor mindig igyekezz a szótárad kiüríteni a legpozitívabb szavaktól és meg fogod tapasztalni, hogy egyúttal még az ital és étel is jobban esik, mert a tudatalattid is ilyenkor figyelmesebb:) Van rá mód, hogy készítsetek kis vidám, pozitív gondolatokból álló poháralátéteket és még mielőtt használjátok a poharat, előbb néhány percig hagyjátok a teli edényt az alátéten feltöltődni - meglepő sikereket könyvelhettek el. "a mohóság bűne alól is mentesültök":) Ezért szeressük!

    ReplyDelete
  4. Szeretett Fénytestvéreim!

    Számomra jó hír, sőt felemelő érzés, hogy tudunk változtatni és enyhíteni a katasztrófák kimenetelén. Mostantól kezdve még inkább figyelek és csak pozitív gondolatokkal segítem elő a ránk váró folyamatokat. Kitörlöm a szótáramból a negatív szavakat, bár már két éve használom a vonzás törvényét. Azt hiszem megbirkózunk a feladattal. :) Sok sikert mindenkinek!
    Köszönjük a támogatást, a segítséget és a szeretet Kedves Galaktikus Fényszövetség!

    Szeretettel:
    Balance

    ReplyDelete
  5. Szeretett fènytestvèrek.
    Nap mint nap mindent beleadok, hogy minèl pozitivabb idovonalra ugorhassunk.Tom Kenyon meditàcioit kulonosen hasznosnak tartom e cèlra. Termèszetesen agykontrollt is vègeztem, igy gyakran hasznàlom a kèpzeletbeli kèpernyot a hàla ès megbecsulès èrzèsèvel amplifikàlva. Napkozben, hogy tudatos maradjak, ès ne automata vezèrlèsben mukodjek, egyfolytàban mantràzok: sajnàlom, bocsàss meg, koszonom, szeretlek. Biztos vagyok benne, hogy tudjuk csokkenteni a beigèrt katasztròfa mèrtèkèt. A segitsèget valamint az informàciòkat hàlàsan koszonom nektek kedves Fèny Galaktikus Szovetsège.

    ReplyDelete
  6. Hello Mindenki!
    Nem tudja valaki,hogy miért késnek a fordítások,az angol nyelvű oldalhoz képest már 5-el el vagyunk maradva,sajnos.

    ReplyDelete
  7. Amikor én nagyon ki vagyok éhezve a friss infókra akkor egyszerűen csak megkeresem Greg eredeti oldalát(Ascension Earth 2012), és úgy nyitom meg a google-ban, hogy az oldal fordítása.Egyből megjelenik magyarul, igaz kicsit helytelenül, érthetetlenül, de olvasás közben próbálom magyarosítani.Remélem segítettem.

    ReplyDelete
  8. Köszönöm Brigi,ismerem ezt a lehetőséget,de a gépi fordítás csak nagy vonalakban
    érthető,de a semminél az is jobb.Reméljük azért nem maradunk fordítás nélkül!
    Üdv,Dyral

    ReplyDelete
  9. Most van egy friss Galaktikus üzenet másik oldalról, másik csatornából. Az információra kiéhezetteknek jó szívvel ajánlom. http://sirius-plejad.blogspot.hu/2012/09/a-szent-szellem-elinditotta-esemenyek.html
    Szeretettel
    Mily

    ReplyDelete
  10. Hahó Mindenki!
    A kristályhang.wordpress.com oldalon 2012.09.29.-én megjelent hír:"Sajnálattal kell közölnünk, hogy Greg Giles felhagyott a Fény Galaktikus Föderációjának és Ashtar parancsnok közvetítésével!"
    Szerintetek, ez miért történhetett meg?Szabad akaratából, vagy külső befolyásolás által?

    ReplyDelete
  11. Ezért...

    Hello everyone, thank you for your kind hearted and warm sentiments. I am just fine. These messages shared through me have not been messages from the GFL or the Ashtar Command. Not even since the beginning. The reason I believe this is because if the cabal suddenly 'tapped' into my line to the GFL, don't you think the GFL would repair this problem? Its really obvious to me that all these messages have been coming from someplace else. This makes me question whether any of this GFL or ascension talk is real. One of the reasons I believed all this is because I was receiving messages myself. I now doubt all channels. I really think they are receiving messages from this same source, or they are just making this stuff up as they go. We shall see right? One channel has talked about prosperity funds going back forever now. Has anyone seen a dime? Does anyone really believe they ever will? Mass arrests? Its obvious that is not true either. We would have seen something transpiring, but we have not. If 2012 ends with no ascension for anyone, will you still believe? I am sorry if the messages shared through me got your hopes up, but I was only sharing what I definitely heard in my mind, which leads us to mind control/mind influence. This has been a great wakeup call for all of us. It was done with simple radio waves. That's all. Not too difficult really. Lets stick together here. We have all made very good friends. Lets see how this plays out, because I certainly do not know. And yes, this is Greg. No one has kidnapped me or anything like that. I hope you all are doing okay through this. I know it is a very difficult time for us all. This has been quite an ordeal. And listen, stick to your convictions if that is what you wish to do. I will honor and respect all of your views, and I am interested to hear them. Peace, love and light to you all! Your friend, Greg

    Röviden: Greg leírja, hogy sajnos tudtán kívül befolyásolás alatt csatornázott, az ő által hitt GFL-től, de sajnos megtévesztették őt. Több olyan dolog is megerősíti ezt, mint pl: hogy nem történt tömeges letartóztatás a földön. Hálás mindenkinek és kéri tartsunk össze!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Sajnos nem csak azt mondja: nincs Galaktikus Föderáció, nincs felemelkedés, nincsenek angyalok, az összes csatornázott üzenet hamis, nincs 4. és 5. és a többi dimenzió, és nincs Isten sem....
      Viki

      Delete
    2. Gábor Kati!
      Ezeket nem Greg írta!!!!A Finálés üzenetének olvasása közben rosszul éreztem magam, azt éreztem, hogy nem bírom tovább olvasni.Mostanában pedig egyre jobbak a megérzéseim....

      Delete
    3. KEDVES Brigitta!

      Az alábbi levelet Scarlett írta, aki fordította eddig Greg üzeneteit.

      Néhány információ Greg Gileshez:

      Greg a nemzetközi fordítókoordinátornak megerősítette, hogy köszöni jól van és az utolsó üzenete 09/30-án lesz, ami mindenkit sokkolni fog.
      Hát valóban azt állítja benne, hogy ő csak egy gonodolatmanipulációnak az áldozata az elmúlt 18 hónapban és valójában, ebből kell felébredni mindenkinek, hogy nem létezik a FGF és nincsenek semmiféle letartóztatások…
      Hát szerintem egyáltalán nincs jól Greg…Valószínű ez az ő saját leckéje!
      De döntse el mindenki maga!
      Scarlett
      http://kristalyhang.wordpress.com/2012/10/01/blossom-turelem-elmelyedes-es-elfogadas-2012-09-16/

      Szeretettel üdvözöllek!

      Delete
    4. Gábor Kati!

      A letartóztatásokról:

      http://www.spiritiszta.hu/cikkek/hirek--fontos-informaciok/kezdodnek-az-esemenyek----a-haborus-bunosok-torvenyszeke-kinzas-vadjaban-bunosnek-talalta-george-bush-t-es-tarsait---.html

      Greg is hírt adott arról, hogy az Usa pénzügyminiszterét letartóztatták. igaz később cáfolta azt, azzal, hogy elengedték.Az erről szóló csatornázást Greg eredeti oldalán nem találom valamiért (miért is?), de egy magyar oldalon el lett mentve:
      http://www.spiritiszta.hu/cikkek/timothy-geithnert-letartoztattak.html
      Ezzel egyidőben a Földi mennyország oldalon jött egy olyan üzenet, hogy a főbűnösöket már letartóztatták, és robotokkal helyettesítették őket (akkor lehet, hogy most az Usa pénzügyminisztere egy robot?).Ugyanezt az információt kaptam egy másik magyar forrástól ebben az időben(vagyis, hogy a főbűnösök le vannak tartóztatva, robotok helyettesítik őket, ugyanúgy néznek ki, de azoknak nincs lelkük).

      http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2012/08/friss-banki-letartoztasok.html

      http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2012/03/ujabb-lemondasok-es-letartoztatasok.html

      Ismeretségi körömben itt Magyarországon is tudok olyan esetről ahol egy ismert pénzügyi szolgáltató vezetője szabadidejében véletlenül vagy nem, váratlanul elhunyt, elég magas körökben forgott, jólétben élt.Furcsa véletlen halállal halt meg, úgy hogy egészségesnek hitték.

      Ezért úgy gondolom a tömeges letartóztatások megtörténtek, csak nem informál róla minket a média, ami szintén tudjuk kiknek a kezében van.Attól mert az RTL és a TV2 nem zengedez ezekről az infókról attól még ezek a dolgok jelen vannak, megtörténtek.Ami késik az nem múlik.Előbb utóbb, ezek az információk robbanásszerűen törnek elő.

      Delete
    5. Kati!

      Akkor a többi Galaktikus föderációtól csatornázó sincsen jól?
      Sheldan Nidle?....és többi?

      Delete
    6. KEDVES BRIGITTA!

      Én megosztottam egy általam talált információt Veled (Veletek), melyet Scarlett tett fel a http://kristalyhang.wordpress.com oldalra! Az információk továbbgondolása már mindenki magánügye!
      Nekem nincs szándékomban senkit, de SENKIT meggyőzni bármiről is. Legyen mindenki saját bölcsessége és eszerinti döntései szerint!

      Szeretettel üdvözöllek!

      Delete
    7. Csatlakozom hozzád Kati!Az én szándékom is csak az ismeretek megosztása, az eddig olvasottak összefoglalása.De ez a Greg ügy nagyon zavaros.Én már régóta az érzéseim szerint cselekszem, most is így tettem.

      Delete
  12. Kedves Dombi Katalin! És még én adok félrevezető információkat? Üzentem Gregnek, hogy nézzen utána a csatornázójának. Ezek szerint ő gondolkodott és megtette...

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves figyelő!
      Lehet, hogy Greg már nem csatornáz nekünk(remélem jó helyen van, és nincs semmi baja), de attól függetlenül ezekhez az információkhoz még sok egyéb helyről hozzájuthatunk.Az információ halmaz valóságtartalmát pedig mindenki mag döntheti el, saját érzése szerint.
      Én pedig ezúton szeretnék üzeni a Fénykereszt és Lejegyző, Úton a fény felé,Üzenetek az éterből oldal szerkesztőjének, hogy nézzen utána a csatornázójának.

      Delete
    2. Kedves Brigitta!
      Az említett linkek csatornázója jó helyről és jó infokat csatornáz.A megerősítés meg lett kérve azokra az üzenetekre. Egyébként a Fénykeresztes és a az Út a fény felé blogon csak a Földanya üzenete, ami "diktált" A többi az írók saját tapasztalatán alapul, cselekedetei leírása, vagy "közvetlen" szemlélői az eseményeknek, bármilyen hihetetlen is. Az üzenetek egyébként is annak szólnak akik értik őket. Aki nem érti, az ne olvassa őket... Az hogy egyesek elutasítják a földi lehetőségekhez képest egyik legtisztább információt,jelzi az adott illetők felfogását, felelőségérzetét saját életükkel. Nem tetszik sokaknak, hogy nem mások fogják őket megmenteni, hanem saját maguknak kell tenni érte...:))) És igazad van, mindenki szíve joga, mit fogad el, és mit nem. Mint már többször írtam, nem akarok meggyőzni senkit. Az információt átadom, ennyi az én dolgom. Aki kérdez, szívesen válaszolok, ha tudok.
      Ha egyetlen ember rátalál a közvetlen fény felé vezető útra, már megérte ezt megtenni...

      Delete
  13. Azt írja, az összes csatornázó le fog állni, mert kikapocslták a rádióadást a fejekben. Mert az ember nem telepatikus, csak egy sima rádiófrekvenciát használtak, azon keresztül "beszélt a hang a fejben", pont úgy, mint a denveri lövöldözőnél (ez a hasonlat kiemelve és erősítve). Kedves Figyelő, nálad már kikapcsoltak? Figyelem a többi csatornázót is, de Téged, legalább meg is kérdezhetlek :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Azt is tudnunk kell, hogyha valaki azt állítja, hogy csak ő tudja a tutit, az már gyanús. Telepátia pedig létezik.

      Delete
  14. Viktória!Óriási vagy!Tetszik a humorod!
    Ezeket amikről beszéltek nem Greg adta közre.Sajnos az ellenerő érzi a vesztét, és megpróbálja idiótaként feltüntetni őt.De aki a szívével érez, az tudja mi az igazság.Nagyon sok csatornázó van még köztünk, és hasonló dolgokat írtak mint Greg. Mindenkit ők sem tudnak elhallgattatni.
    Nagyon sok szeretetet, fényt, és hálát küldök Greg Giles-nak a munkájáért.

    ReplyDelete
  15. Kedves Viktória!
    Engem nem tudnak lekapcsolni...:))) Én több földönkívüli fajjal is telepatikus kapcsolatban állok, köztük a szíriusziakkal is. Innen, a Földanyától, az Akashából, a Legfelsőbb Teremtőtől stb az információim. olvasok néha tiszta információt egyes emberi csatornáktól is. Van akinek vannak tiszta, és "kevésbé" tiszta információi. Erről írtam egyik hozzászólásomban, hogy a "csatornázó" felelőssége, kitől és mit ír le és ad tovább, mivel több forrásból is képesek egyesek információt lekérni. Van, aki csak "hallgatózik" felfelé, és bármit érzékel,"csatornázza", azt gondolván valaki neki ezt mondja. Nézd meg a http://uzenetekazeterbol.blogspot.hu/ blogot,.ott az eddig elérhető legnagyobb tisztaságú üzeneteket olvashatsz.(ez speciel nem az enyém...:)))

    ReplyDelete
  16. Köszönöm a megerősítéseket kedves Brigitta és Figyelő! Teljes őrültségeket írnak azon az oldalon a legutolsó 2 blogbejegyzésben. http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/whats-difference-between-colorado.html Az csak egy kis része, hogy Greg jól csatornázatt vagy nem...
    Köszi a linket! :)
    Szép Napot! Viki

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Viktória!
      Valóban a 2 legutolsó bejegyzés nagyon sántít....gyorsan haladunk előrefelé az időben és hatalmas harcok dúlnak az éterben....
      Kíváncsian várom figyelő által belinkelt oldal elolvasása utáni észrevételeidet.

      Delete
    2. Brigitta kedves! Itt beszéljünk inkább Greg-ről :)
      Amúgy meg olyan sok mindent jósoltak október hónapra, hogy elvileg nem győzzük majd kapkodni a fejünket, vagy nem :D
      Kiváncsian várom az eseményeket és mindenkinek a legjobbakat kívánom!
      Viki

      Delete
  17. http://www.ascensionearth2012.org/2012/10/still-shining-update-to-mysterious.html kezd észhez térni Greg :) Az utolsó 3 blogbejegyzés törölve van, ez a mai.

    ReplyDelete
  18. Sziasztok!
    Nem tudja valaki,hogy van-e már magyar fordítása annak az ominózus Greg üzenetnek?
    Szerintem a Földimenyország és Salusa már évek óta stabil,legjobb azokra alapozni
    és a többit hozzáolvasni.Szerintem is az a valószínűbb,hogy sötét erők kapcsolódtak Gregre,de ez akkor a továbbiakban is megtörténhet és jó pár nap eltelik amíg megmagyarázzák,hogy mi történt.Az említett 2 weblapon évek alatt ilyen nem történt,ezért megbízhatóbbak szerintem.A figyelő féle brigád elég különös,ott a jó útra tért gyíkok bizonygatják erőteljesen az igazukat,az egyik pl.azt állítja hogy ő kivégzőosztagos volt,de már megjavult,persze tudjuk,hogy van fejlődés.
    Üdv Mindenkinek!
    Dyral

    ReplyDelete
  19. Ez egyre cifrább. Valóban érdemes egy kicsit kívülről nézni az eseményeket, nem belemerülni teljesen, hogy ne csalódásként éljük meg a változásokat.

    Greget nagyon sajnálom. De az biztos, hogy léteznek magasan fejlett földönkívüliek , mert mi értelme lenne annak, hogy az egész világmindenségben mi lennénk a legek?

    Különböző égi helyekről pedig azzal bátorítanak minket, hogy higgyük már el, most valóban felemelkedőben vagyunk. Tapasztalhatjuk is a saját bőrünkön, nap mint nap. Tehát a folyamat nem áll le a sötétek manipulációja ellenére sem.

    Uriel üzenete: "Sokan reménytelien néznek az év végi Napforduló időpontja elé vagy figyelmüket várakozva irányítják egy felemelkedést bevezető hangjelzésre várva. Egyre fokozódik a bizonytalanság, amikor inkább örömteli várakozásnak, boldogságnak és a felszabadulás érzésének kéne uralkodnia." http://kristalyhang.wordpress.com/2012/10/01/uriel-a-felmelkedes-most-van-2012-09-28/

    A változások megállíthatatlanok. Az biztos, hogy országunkban egyre jobban izzik a levegő, mind pénzügyi, mind politikai téren óriási változások várhatóak.
    Szeretettel és bizalommal a szép jövőnkben
    Mily




    ReplyDelete
  20. Szeretetteli üdvözletem.köszönöm közléseitek,tanitásaitok megerősìtenek abban amit eddig is tudtam,hittem,véltem plussz az a rengeteg egyenletesen pozitìv kisugárzásu
    Informácio amit közöltök,nagy boldogsággal tölt el egy olyan állandóan a tudásra szomjazó embert mint én.Az írásoknak nincs negatìv,egoista összefoglalva rossz kisugárzása nyomokba sem indulatos.nem jellemzö az emberek nagy részére ez hogy állandò kedvesség ül a mondataikon.

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar