Followers

Friday, September 7, 2012

2012. 09. 04.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 09. 04.


A SZEMLÉLŐ SZEMÉBEN 

 

 








Megedzve magatokat a most folyó változásokra és úgyszólván mindig rajtatok állnak, egy nagyon bölcs választás ebben az időben, mivel akad több nagy változtatás társadalmi szerkezetetekben, melyek beindításának most neki kell fogni. Ezek már úton vannak, mert mi látjuk most, hogy mozgásra került sor földi szövetségeseiteknél a tűzvonalban, akik megismételnénk nem képzetlen és szervezetlen tagjai világotok polgárságának, hanem fegyveres erők, nemzeteitek katonai és bűnüldöző szervezetei. Ebben az időben megfigyelünk mozgásokat kormányaitok néhány igen népszerű és fontos politikai alakjának letartóztatása terén. Látjuk, hogy ezen letartóztatások megtörténnek és alig bírjuk visszafolytani örömünket, izgalmunkat és várakozásunkat amiatt, ami bizonyosan következik ezután, és ami bizonyosan bekövetkezik ezután, a találkozás velünk, szervezetünk, szövetségünk és világotok képviselői között.

Ez egy olyan régóta várt találkozó, ami messze túlmutat mostani inkarnációtok jelenlegi élettartamán. Ez a találkozás évmilliók óta várható volt, amióta ez a küldetés folyamatban van. Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, egész idő alatt egeteken tartózkodtunk. Bizonyos fokig mindig is itt voltunk, bár szervezetünk teljes egészében nem tartózkodott itt. Képviselőink itt voltak mind egeteken, mind közösségeitekben inkarnálódott testvéreitek alakjában. A Fény Galaktikus Szövetségének ezen inkarnálódott tagjai a mai napig veletek vannak, és olvassák ezeket a sorokat.

Sokan közületek, akik rászánják idejüket és élvezik a naponta veletek megosztott üzeneteink olvasását, valóban rangos szervezetünk tagjai. Sok esetben már jó ideje tagjai vagytok ennek a szervezetnek. Néhányatok szolgálati ideje most visszanyúlik évszázadokra, sőt évezredekre, sőt akadnak páran közületek, akik elmondhatják magukról, hogy több mint 1 millió éve a Fény Galaktikus Szövetségének tagjai. Igen, Drágáink, ez így igaz. Akadnak közöttetek olyanok, akik „lélek kora” - ha szeretnétek ezt megnevezni – 1 millió év fölött van, sőt 2 millió évnyire fiatalok. Ezek azok közületek, akik a jelen pillanatban olvassák ezen sorokat, akik nem csak tagjai szervezetünknek, de ők azok, akiket ti „aranygallérosoknak” vagy tiszteknek neveztek. Szervezetünk parancsnokai is megtalálhatók soraitokban. Néhányatok nem elsőéves tag vagy személyzeti tag, aki új szervezetünknél, sokkal inkább a képzelet távolabbi szakaszától fogva.

Vannak közöttetek olyanok, akik nagy bölcsességet szereztek, nagyon sokáig tapasztaltak nagyon gyümölcsözően, és képzési utazásaikkal oda-vissza még az univerzum legtávolabbi szakaszainak galaxisaiból is. Ezen galaxisok közül néhány, bár helyük univerzumunkban van, amit közösen megosztunk, oly messzire található a „kitaposott ösvénytől” - ahogy ti mondjátok – hogy nagy mennyiségű munkaerőt, technológiát, szakértelmet és eltökéltséget igényel elérésük. Néhány ezen galaxisokból, ahová már utaztatok velünk, annyira egyedülálló, mivel nem befolyásolták őket más galaxisok és más népek az idő oly sok hosszú évmilliója alatt.

Néhány ezen galaxisok közül vendéglátója lényeknek, akik oly nagyon különböznek tőletek és talán tőlünk is. Ők egyáltalán nem úgy néznek ki, mint amilyen közülünk sok lény megjelenési formája lehet. Ők nem gondolkodnak vagy dolgozzák fel az információkat vagy élik meg az érzelmeket úgy, ahogyan azt mi tesszük. Nem ugyanolyan módon esznek, alszanak, nevetnek, sírnak és nem ugyanolyan módon foglalkoznak másokkal, ahogyan azt mi tesszük. Ez néhány példa szervezetünk hatalmas kihívásaiból, mivel szeretnénk képviselőket toborozni közösen megosztott Világegyetemünk összes civilizált társadalmából. Nem akarunk senkit sem kizárni ebből, és ezért próbálunk toborozni és kiképezni lényeket azon világokból, amelyek annyira eltérnek tőlünk, akik kultúrája oly távol áll a miénktől, hogy bebizonyosodott meglehetősen nehéz beolvasztani őket szervezetünkbe, de az esetek többségében ez nagyon sikeres törekvés, és erőfeszítéseink legkevésbé sem maradnak meddőek.

Most büszkén eldicsekedhetünk azzal, hogy tagjaink között több ezer különböző galaxis található, ami kiterjed tájképéig annak, ami egyébként egy elsötétült üressége az űrnek és az időnek. Vannak olyan tagjaink itt, akik az ősi vonal teremtményei, akik az emberi szem számára többnek tűnhetnek annál, mint amire úgy utalhattok „szörnyű”, de biztosíthatunk benneteket arról, hogy szívük és lelkük nem „szörnyű”, ez a lényeg, amit ez burkoltan jelenthet egyeseknek a Föld lakói közül. Szívük aranyból van, akárcsak a tiétek és szeretnénk, hogy erre mindig emlékezzetek majd, amikor találkoztok velük, mert egy bizonyos módon inkább sértő és megalázó lenne reagálásotok félelemmel vagy undorodva egy másik lénnyel szemben, akinek szépsége leginkább lényén belül pihen, habár elmondhatjuk nektek, hogy a mi szemszögünkből szépségük nem csak belső, hanem kisugárzik kívülre, mert minden egyes lény ezen Világegyetemben Teremtőnk gyönyörű és csodálatos teremtménye, aki tudóst játszott és megteremtett tapasztalataink nemesítésére sok különféle emberi, humanoid és egyáltalán nem humanoid lényt az ő csodálatos királyságában.

Sok ilyen különböző fajtájú lénnyel fogtok találkozni az előttünk álló napokban. Amit kérünk tőletek az, hogy kezdjétek el ma magatokat felkészíteni mentálisan és érzelmileg ezen bemutatkozásokra. Meg tudjátok ezt tenni nekünk, Drága Barátaink? Tudtok erre időt áldozni napotokból és elképzelni – ha akarjátok – elmétekben képét lényeknek, teremtményeknek és különböző fajtáit érző életformáknak, amelyek létezhetnek szerte ebben az Univerzumban? Használjátok izzó képzeleteteket. Hagyjátok, hogy képzeletetek vágtázzon veletek, nem számít mennyire vad és képzelgő lesz látomásotok, mert akadnak lények és teremtmények Univerzum szerte, akik meg fognak lepni benneteket, akiknek külleme meg fog lepni benneteket, erről biztosíthatunk benneteket, mert itt vagyunk és velük dolgozunk naponta és mi is latolgattuk mindazok reagálását, akik először találkoztak velük, és elmondjuk nektek, hogy soha egyetlen lehetőség sem veszett kárba legalábbis bizonyos személyeknél adott csoportokból, akik találkoztak ezen lényekkel – a Fény Galaktikus Szövetségének tagjaival – éppúgy reagáltak ahogyan mi vártuk tőlük és kértük őket, hogy készítsék fel magukat erre.

Emlékeztetünk benneteket erre, mert szeretnénk, hogy ti – a Föld lakói – mindent megtegyetek ma, amit lehet a felkészülés nevében, még akkor is, ha lesznek közöttetek olyanok, akik el fognak borzadni, akik félelemmel fognak reagálni vagy csodálkozni, úgy érezzük egy kis felkészülés messzire fog vezetni a diplomáciai kapcsolatok, a megfelelő és elfogadható protokoll terén. Szeretnénk, hogy ti – a Föld lakói – tegyétek az első bemutatkozást annyira lenyűgözővé, amennyire csak lehet. Emlékezzetek a földi mondásra, az első benyomás maradandó benyomás. Szeretjük ezt mondani, habár azt fogjuk mondani, hogy egy lény vagy egy ember benyomásai változhatnak megfelelő mennyiségű erőfeszítés és elszántság hatására, de el kell mondanunk, hogy egyetértünk ezen mondásotokkal legalábbis felületesen és ez az amilyen módon tanácsoljuk, hogy nézzétek az összes lény külsejét, akivel találkozhattok.

Külsejüket fogadjátok el felszínesként és ez minden, mert a szépség – ahogy ti mondjátok – csak bőr mélységű, és ami fontos az, ami valójában ezalatt fekszik egy lény szívében, és elmondjuk nektek, nálunk nincs olyan tagja a Fény Galaktikus Szövetségének, aki nem lenne spirituálisan érett, nem bölcs, tapasztalt, tájékozott, tisztességes, kedves, szerető, figyelmes és gondoskodó személy, mert nem fogadunk be szervezetünkbe ennél kevesebbet, ebben biztosak lehettek. Ez az ígéretünk nektek, azt garantáljuk nektek, hogy itt nem fogtok olyan lényt találni, akivel valaha is találkozni fogtok, akik tagjai szervezetünknek, akik szíve ne aranyból lenne, és ezt meg fogjátok tapasztalni elsőkézből és nektek nem fog kelleni szavunkat vennetek erre nagyon hosszú ideig.

Elmondhatjuk ugyanezt nektek, Drágáink, mert itt nem lesz egyetlen olyan tagja sem emberi fajtátoknak akit befogadtunk szervezetünkbe és a Fény Galaktikus Szövetségének hivatalos tagjává tettük, aki ugyancsak nem rendelkezik aranyszívvel, mert mi nem tehetünk bármilyen fajta kivételt veletek, mert nincs semmiféle mentség vagy ok, amiért bármilyen kivételt tehetnénk veletek vagy bárki mással ebben az Univerzumban. Közületek csak azok, akik kinyilvánították, hogy igazán törődnek másokkal, hogy elfogadják mások érzéseit és érzelmeit és élik bele magukat mások helyzetébe mielőtt beszéltek velük, mielőtt bármilyen módon kölcsönhatásba léptek velük, lehetnek tagjai szervezetünknek vagy vehetőek számításba pozíciók betöltésére szervezetünkön belül.

Elég sokan vannak közületek, akik ennek csak az ellenkezőjét nyilvánították ki és mi ezt már kellően figyelembe vettük. Nem mondjuk azt, hogy megbánt bennünket bármelyikőtök érzése vagy adunk nektek szörnyű figyelmeztetéseket vagy pálcát törünk felettetek, nem. Azért mondjuk el ezt nektek, mert ez az igazság, és ez az amit kértetek tőlünk, az igazság, ugye Drágáink? Az igazság az amit kértetek és az igazság az, amit mindig kapni fogtok, akkor is, ha nem értetek egyet elveinkkel vagy nektek küldött üzeneteinkkel. Amit kaptok az a mi igazságunk és ebben nincs változtatás, ebben nincs cenzúra és mi folytatni fogjuk igazságunk megosztását veletek, akár igénylitek vagy sem üzeneteink megváltoztatását valamilyen módon, akár egyetértetek vele akár nem.

Ezen üzeneteket nem jóváhagyásra, megfontolásra küldjük nektek, jelölgetésre, mintha tesztlap lenne és néhány része átmegy ellenőrzéseteken és néhány nem üti meg a mércét, mert mi észrevettük, hogy elég sokan ezt csináljátok. Közületek számosan elolvasnak egy részt üzeneteinkből és felcímkézik azt egyetértésükkel és ezután elolvasnak egy másik részt és tesznek agyukban egy nagy vörös jelet és „X-elik” azt és megjelölik egy nagy „H”-val, hogy hibás. Nem értjük ezt, mert ez nem vizsgateszt amit benyújtunk. Amit megosztunk veletek hideg, kemény tények és ezen tények nem vagy igazak vagy hamisak, hanem egyszerűen igazak, és nem fogjuk megváltoztatni vagy módosítani igazunkat azért, hogy megnyugtassunk bárkit is közületek. Amennyiben akadnak közöttetek olyanok, akik olvassák ezen üzeneteket és csak részben rezegnek együtt velük, megkérdezzük tőlük mi jó van azokban a részekben, amivel együtt rezegtek, ha nem rezonáltok együtt oly sok kommunikációnkkal? Más szavakkal, ha néhány ezen információkból nem rezeg együtt veletek, hogyan bízhattok meg a maradékban és miért is terhelitek magatokat a többi rész olvasásával?

Elmondjuk azoknak közületek, akik nem rezonálnak üzeneteink nagy részével, hogy ez talán azért van, mert ezen üzeneteket nem nektek szánták, és ez az amiért csak egy kis részükkel rezonáltok, mert ezen kis részek állnak minden bizonnyal valamilyen szinten összeköttetésben veletek. Érthető ez, Drágáink? Elmondjuk mindazoknak közületek, akik százalékban mérik, hogy üzeneteink mennyire rezonáltak velük és mennyire nem, hogy talán menjenek át egy másik csatorna üzeneteire, mivel a csatornánkon keresztül megosztott üzeneteink egyszerűen nem rezonálnak velük akár részben vagy egészben.

Elmondjuk azoknak, akik együtt rezegnek üzeneteinkkel, nagyon valószínű, hogy azért rezonáltok ezen üzenetekkel, mert igazán megértitek őket, mivel egy részét képezi létezéseteknek, ezek üzenetek egy szervezettől, amihez tartoztok. Ismeritek már, legalábbis egy tudatalatti szinten ezen vezérelveket és módokat ahogyan beszélünk és megnyilvánulunk és egyikük sem igazán új, agy egetrengető számotokra, mert megéltétek ezt, néhány esetben jó hosszú időn keresztül, ami túlmutat jelenlegi élettartamotokon, sőt összes testi inkarnációtokon.

Elmondjuk azoknak, akik rezonálnak üzeneteinkkel, hogy ennek oka van és azt tanácsoljuk nektek, hogy folytassátok az olvasást, mert sok izgalmas és informatív kijelentést fogunk megosztani veletek az elkövetkező napokban, mert forrósodik a helyzet, ahogyan ti mondjátok. Nagyon izgalmassá válik, és nagyon izgulunk, mert látjuk most, hogy mennyire közel állunk beindításához átfogó tervünk következő fázisának, mely hosszú idő utáni találkozásunk azokkal világotokról, akiket meghívunk gyűléstermeinkbe és végére járunk oly sok dolognak, amit meg szerettünk volna beszélni veletek, de ezek nyilvános megosztása szavakkal sok okból nem a megfelelő fórum erre, és ezek egyik fő oka a biztonság.

Ahogyan gyakran emlékeztetünk benneteket arra, van egy másik csapat is itt a pályán. Nem csak mi vagyunk, van ellenfelünk is. Szemben állnak velünk a harctéren, fekete egyenruhát viselnek, nagyon jól szervezettek és jól finanszírozottak, fondorlatosak és ravaszak. Sok esetben ördögiek. Nem rendelkeznek olyan tudatszerkezettel mint ti, így semmi sem tartja vissza őket olyan cselekmények elkövetésétől mint az árulás, szabotázs, sőt erőszak. Elég gyakran használnak fenyegetéseket, de igen gyakran csak ugatnak és nem harapnak, mert teljesen tisztában vannak azzal, hogy mi vagyunk azok, akik éles fogakkal rendelkeznek és harapni is fognak, erről biztosíthatunk benneteket.

Akadnak közöttetek olyanok, aki a mi Fénymunkásaink, ők a mi családunk. Amennyiben egyetlen ujjukat is felemelik, hogy bármilyen módon, alakban vagy formában bántsanak benneteket, le fogunk csapni. Vissza fogunk ütni és keményen, és a másik csapatból azok, akik velünk szemben állnak a harcmezőn nem fogják ezt szeretni, és nem lesznek boldogok a kellemetlen helyzettel, amiben hirtelen találni fogják magukat. Tetteink gyorsak lesznek és fájni fognak, ez a mi fogadalmunk és sohasem vonjuk vissza a szavunkat. Hacsak egyetlen Fénymunkásunk is megsérül bármilyen módon, tudni fogjuk ez hogyan történt. A cabal teljesen tisztában van azzal, hogy megvan a technikai hátterünk bármilyen esemény visszajátszására, így nem lehet eltussolni azt, hogy ki a tettes és retorziót fogunk alkalmazni minden lehetséges eszközzel, amíg úgy nem érezzük, hogy igazságot szolgáltattunk. Ez ígéretünk, ez fogadalmunk és ezt nem fogjuk megszegni vagy megtörni senkiért.

Harcra kész testvéreitek vagyunk, minden lehetséges módon megvédünk benneteket és nap mint nap ezt tesszük. Nem bíztunk semmit sem a véletlenre. Nem hagyjuk Fénymunkásainkat védtelenül és senkit sem hagyunk védtelenül azok közül, akik segítenek bennünket küldetésünkben, mert sokan vannak közületek ott kint, akik nagyon szorgalmasan dolgoznak segítve erőfeszítéseinket és ti vagytok azok, akiket mi hivatalos kifejezéssel nem nevezhetnénk Fénymunkásainknak, de mi átölelünk benneteket, mert családunkhoz tartoztok, mert valóban azok vagytok, mivel mi nem tiszteletbeli címeken vagy tagsági kártyákon vagy kitűzökön vagy egyenruhákon vagy neveken keresztül tartozunk össze, hanem a szereteten keresztül fűződünk egybe, és ha kimutatjátok irántunk és küldetésünk iránt érzett szereteteteket, a fény, a béke és a jólét visszaállítására ezen a világon, akkor közénk tartoztok. Fényes jövő áll előttetek velünk, ha ez az ami érdekel benneteket és vigasztalhat benneteket is a tudat, hogy mi is vigyázunk rátok.

Igen, figyeljük és védjük még azokat is közületek, akik nem tagjai szervezetünknek, de vették az időt és az erőfeszítést üzeneteink megosztására, a hajóinkról készült videófelvételek megosztására, széthintve a világban, hogy szeretetben itt vagyunk, és felajánljuk szolgálatainkat és segítségünket a mi drága testvéreinknek az emberi családból. Ha ezen személyek közé tartoztok és még nem vagytok csapatunk tagjai, akiket mi Fénymunkásainknak nevezünk, biztosak lehettek benne, hogy szeretünk benneteket, vigyázunk rátok, és megvédünk benneteket éppen annyira mint szervezetünk hivatalos tagjait és tudnotok kell azt is, hogy lehetőségetek lesz leülni és megbeszélni velünk jövőbeli lehetőségeiteket szervezetünkben, mert látunk bennetek valamit, ami annyira ritka ebben a Világegyetemben, és éppen ez az arany az, amit mi ki szeretnénk bányászni és ez a jellemző vonás a szívetekben.

Lelépünk mára, de előtte elmondjuk nektek, testvéreinknek, hogy bár most visszatérünk megszokott munkamenetünkhöz és munkánkhoz itt, hajóink fedélzetén, soha egy pillanatra sem feledkezünk el rólatok hosszú napjaink folyamán, és a mi napjaink sokkal hosszabbak tieiteknél, mivel nem kormányozza azokat bolygótok napotokhoz viszonyított fordulója, nem. Itt az űrben nincs nap, ami mint egy óra irányítana bennünket és napi munkamenetünket, mert napjaink átnyúlnak minden egyes másnapba és mi megszakítás nélkül folytatjuk munkánkat, és szeretnénk, hogy megértsétek milyen sok munkát végzünk valójában nektek, mert nem veszünk ki szünetet vagy szabadságot. Nem henyélünk itt, mivel minden egyes nap minden egyes pillanatát betöltik a folyamatok bolygótok megsegítésére, és segíteni helyreállítani Őt abba az állapotába, amilyen egykor volt.

Ez itteni küldetésünk és „éjjel-nappal” keményen dolgozunk ezen, ahogyan ti mondjátok, és biztosak lehettek benne, hogy nagy előrelépést teszünk és sok fontos változást látunk éppen előttünk a láthatáron. Újra elmondjuk, hogy látunk világotokat érintő változásokat most és látjuk most a fényt az alagút végén és várjuk következő fázisát a műveletnek, ami újraegyesülésünk veletek, testvéreinkkel a Föld bolygóról.

Barátaitok vagyunk, családotok és szövetségeseitek a galaktikus parancsnokságon. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Lily-of-the-valley

Website – ascensionearth2012.blogspot.com

3 comments:

  1. Köszönöm ennek a nagyon érdekes üzenetnek a fordítását.Egyszerűen csodálatos. Köszönöm.

    ReplyDelete
  2. Fantasztikus! Már nagyon-nagyon várjuk! Köszönjük!

    ReplyDelete
  3. Nagyon köszönjük a szeretetet az odafigyelést és mindazt a segítséget amit tőletek kapunk! Az üzeneteitek olvasása közben állandóan folynak a könnyeim, persze ezek öröm könnyek. Hálás vagyok érte. Köszönöm!

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar