Followers

Wednesday, September 19, 2012

2012. 09. 16.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 09. 16.

A DELFINEK ÉS A BÁLNÁK 

 

 








Vizsgálva és ellenőrizve új világotokat, azt mondhatjuk kivitelezése nagyon símán halad. Azt is elmondhatjuk, hogy ez a konstrukció szilárd. Alapjaitok sértetlenek, a falak és keretezés nagyon jól halad, elég erős és alkalmas számunkra, hogy folytassuk építését együtt új házunknak, melyet sokat közületek fognak otthonuknak hívni az előttünk álló napokban. Mint már rámutattunk, nem szeretnénk folytatni építését otthonotoknak egy ingatag és repedezett alapra, mert ezen az alapon múlik egész civilizációtok növekedése, gyarapodása és sok eonon keresztüli létezése a jövőben.

Egy civilizáció nem boldogulhat és még csak túl sem élhet, ha ingatag talajra, sárra, csúszó talajra, és változékony sziklákra építették. Ehelyett az alapnak szilárdnak kell lennie, szennyeződéstől mentesnek, vízszintesnek, erősnek és szilárdnak. Amire itt utalunk az a gondolatforma, ami létrehozza új valóságotokat. Ismét metafórával szolgáltunk azért, hogy világosabban ábrázoljunk egy pontot. A lényeg itt, ebben az esetben az, hogy ti mindannyian együtt a jövőre vonatkozó kollektív gondolkodási formáitokon, álmaitokon, látomásaitokon, és reményeiteken keresztül, amelyek feltöltik alapotokat, szó szerint majdnem ilyen módon, mert ti teremtetek egy alapszerkezetet amire lehet építkezni.

Metaforikusan mutatjuk be ezt, mintha egy ház építése lenne, mert ez az ehhez legközelebbi metafóra amit számotokra találtunk, és nagyon ideillőnek és megfelelőnek találjuk, és bizonyos módon bájosnak, mivel ti egy házat építetek, amelyen közösen fogtok osztozni. Mit gondoltok erről? Gondoljátok, hogy ez egy korrektül használt metafóra? Mi ezt gondoljuk, így folytatni fogjuk ezen metafóra használatát. Azt látjuk éppen most, hogy együtt vagyunk veletek, haladva együtt tovább ezen építkezésen, mint azt mi tettük nem is olyan régen. Mi most elkezdjük építeni házatokat és ha akad közöttetek olyan, aki járatos a házépítésben és ács, az megértheti, hogy ez azt jelenti, hogy egészen jól haladunk és már felhúztuk az új falaitokat, ezek lesznek új valóságotok falai.

Szóval, hogyan szeretnétek ezeket a falakat megépíteni? Szeretnétek nagy ablakokat nagy látképpel, kilátással tavakra, hegyekre, mezőkre és erdőkre? Azt gondoljuk, hogy igen, és így nem fogjuk megépíteni ezeket a falakat ilyen kilátás nélkül. Amikor ezt mondjuk, megkérdezünk benneteket arról, hogyan nézzen ki új otthonotok, milyen tájképet szeretnétek látni. Szeretnétek egy sík földet hegyek, kanyonok, völgyek és erdők nélkül? Nem, nem gondoljuk, hogy ezt szeretnétek, figyelembe véve az összes csodálatos fényképet, amit sokan közületek megosztanak néhány legszebb tájáról mai világotoknak. Ez az amire célzunk, amikor azt mondjuk nektek, hogy mai szavaitokon és tetteiteken keresztül teremtitek meg új világotokat, mert ha nem lettek volna számosan közületek, akik megosztják látomásaikat és álmaikat a jövőről, hogyan tudhatnánk mit szeretnétek teremteni és eképpen hogyan tudhatnánk mit segítsünk létrehozni nektek, látjátok?

Társtervezőitek, építészeitek és építőitek vagyunk, így tudnunk kell, mit szeretnétek megtapasztalni. Ez a munkánk. Mi vagyunk a fő építőmesterek, ácsok, építészek és várostervezők, és nagyon büszkék vagyunk arra, amit közösen csapatként elérhetünk. Minden, amire ehhez szükségünk van tőletek az tervrajzaitok és mi meg fogunk építeni számotokra bármilyen álomházat, amit szeretnétek. Amikor erre gondoltok, izgalmasan hangzik ez számotokra? Úgy érezzük izgalmasnak találhatjátok ezt, csak gondolkozzatok ezen, bármilyen házatok lehet amilyet akartok, megnevezitek és mi segíteni fogunk megtervezni és megépíteni ezt. Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagyon jó üzlet, és minden amit ehhez kérünk tőletek az a betáplált információ.

Szóval, hogyan oszthatjátok meg velünk ötleteiteket és elképzeléseiteket új otthonotokról? Nos, azt mondjuk nektek, a legjobb módszer erre, ha hagyjátok hogy ujjaitok beszéljenek és ez számítógépeitek használata. Szeretnénk, ha folytatnátok olyan csodálatos fényképek küldését, melyeket gyönyörűnek találtok mai világotokban. Erdők, folyók, óceánok, tengerpartok, hegyek, és bármi is az, ami megihlet benneteket, bármi is az, ami lélegzetelállító számotokra. Mi gondosan tanulmányozni fogjuk ezeket a fényképeket és el fogjuk helyezni őket új világotok és csodálatos otthonotok folyamatosan változó tervrajzai közé. Ez mai feladatotok. Kérjük nézzetek körül interneteteken ezen a csodálatos vasárnapi napon és keressetek néhány olyan fotót világotokról, amit gyönyörűnek találtok, olyan tájak fényképeit, amit szeretnétek megélni szomszédságotokban, és mi hozzá fogjuk adni ezeket új otthonotok egyéni tervrajzához. Ez az amit tenni fogunk ma és ez a feladat számotokra, Drágáink. Úgy érezzük, ez egy szórakoztató feladat lehet számotokra, és várjuk, hogy átfésülhessük néhány világhálós közösségeteket, ahol sokan közületek találkoznak és beszélgetnek nagyon fényes jövőtökről.

Azt kell mondanunk, hogy az egyik ilyen közösségetek a Facebook. Mi nem szoktunk támogatni vagy hirdetni egyes weboldalakat interneteteken, de úgy érezzük, hogy a Facebook minden bizonnyal egy különleges közösség, mert ez az ahol számtalan milliónyi egyed találkozik és megosztja egymással látomásait a jövőről. Sokan közületek már tudják ezt, és sokan közületek, Fénymunkásaink, összekapcsolódtak ezen a módon. Sokan vannak közületek, akik még nem fogtak bele ebbe, és elmondjuk nektek, ha nem kapcsolódtok össze másokkal a Facebook-on, akkor kimaradtok egy csodálatos lehetőségből, hogy összekapcsolódjatok számtalan, igen, számtalan mennyiségű kortársatokkal, a többiekkel, azokkal akik hasonló elmék és elképzelik új jövőtöket. Összekapcsolódhattok azokkal, akik hiszik, hogy kötődésük van földönkívüli otthonaikhoz. Csatlakozhattok hozzájuk spirituális szinten is, habár a végén úgy fogjátok találni, hogy mindannyian egyek és azonosak vagytok, mert mindannyian valahonnan máshonnét érkeztetek.

Igen, nincs itt senki közületek, akinek ne lenne ilyen különleges – ha úgy tetszik – kötődése más bolygókhoz és birodalmakhoz ezen Univerzum szerte. Mindannyian, minden egyes lélek közületek eredetileg máshonnét származik. Mit gondoltok erről? Meglepő ez számotokra? Úgy érezzük sokan közületek meg fognak lepődni megtudván ezt, ez az amiért annyira meglepőnek találjuk azt, amikor akadnak olyanok közületek, akik úgy tűnik bizonyos fajta ellenségességgel mutatnak azok felé, akik nyíltan vállalják, hogy ők egy másik bolygóról vagy éppen galaxisból származnak, mint ti mindannyian, és ez vicces dolog. Mindannyian valahonnan máshonnét érkeztetek, az egyetlen különbség, hogy sokan közületek még nem emlékeznek erre, de fogtok, mivel nincs más út, folytatnotok kell utazásotokat sokkal tovább valahogyan, mielőtt elkezditek felismerni ezt, mielőtt a nyomok elkezdenek megmutatkozni, vagy mielőtt családotok elkezdi felvenni a kapcsolatot veletek.

Igen, ez az ahogyan ez történt már sok más egyénnel. Megkérdezhetitek magatoktól honnan származik ez a „rögeszme” vagy ezen „őrült hit, hogy ők másik bolygóról származnak”? Nos, akkor elmondjuk nektek. Először is sokan közülük már kapcsolatba léptek azzal, amire mi utalunk, mint az ő galaktikus családjuk. Ez egy nagyon izgalmas pillanat volt számukra, mivel sokan közülük még nem ébredtek rá, hogy valahonnan máshonnét származnak, de amikor a földönkívüliek – igen, mi földönkívüliek vagyunk – elkezdenek kapcsolatba lépni velük akár telepatikusan vagy amit ti álomállapotnak hívtok azon keresztül, megtapasztalják, hogy összeköttetésbe kerültek valakivel, valamilyen módon. Mi nem most debütálunk és mondjuk azt nekik, hogy mi az „X” bolygóról jöttünk és te egy vagy közülünk, nem. Amit mi teszünk az, hogy először köszönünk, ez minden, és hagyjuk hogy elgondolkodjon ezen és rájöjjön miért látogatták meg őket ezen földönkívüliek álmukban, vagy telepatikusan és köszöntjük őket. Miért? Mi a kapcsolatom ezekkel az emberekkel? Sokan közülük elkezdenek gondolkozni„Kapcsolódhatok ezekhez a lényekhez valamilyen módon?„ és miután elgondolkodtak ezen egy kicsit, néhány következtetést levontak, köszönhetünk újra és ezúttal talán elmondhatjuk nekik, hogy valahonnan máshonnét származnak.

Ez egy nagyon lassú és fokozatos folyamat, ahol lehetővé tesszük számukra, hogy kibontakozzanak és felfedjék ezeket a rejtélyeket maguk számára, mert úgy érezzük ez sokkal szórakoztatóbb ezen a módon és minden bizonnyal sokkal biztonságosabb tudatuk számára, mert mi nem érezzük ezt megfelelő betolakodásnak és azt mondjuk „Hé, mi földönkívüliek vagyunk, és te egy tagja vagy családunknak.”. Úgy gondoljuk ez megijesztene sokatokat és talán eltávolítana néhányatokat attól ami történik. Mi természetesen nem szeretnénk ilyet tenni, mivel a mi szándékunk az, hogy visszahozzunk benneteket hozzánk, mert annyira hiányoztok nekünk. Nem akarunk megijeszteni benneteket és elriasztani, nem. Végtére is sok hosszú eonnal ezelőtt történt, hogy néhányan közületek elindultak és mondhatjuk azt, hogy elfeledkeztetek rólunk. Ez rendben van. Mi azonban nem feledkeztünk meg rólatok.

Gondoltunk rátok minden egyes napon, mert mi vagyunk lelki vezetőitek. Na, kimondtuk. A titok kiderült. Ez az, akik a lelki vezetőitek. Lelki vezetőitek nem maradtak otthon szülőbolygótokon oly messze távol tőletek, nem gondoljátok, hogy a lelki vezetők szeretnének sokkal közelebb lenni hozzátok, így segíthetnek nektek amikor szükséges, így egy kicsit jobban hallhatnak benneteket, mert igen, a távolság nem számít amikor telepatikus vagy éppen álomállapoti kommunikáció történik, habár sokan ezt meglepőnek találjátok a mi összes technológiánk és összes magasabb dimenziós pszichikai vagy telepatikus képességünk miatt, de az igazság az igazság, és el fogjuk mondani nektek, hogy a távolság nem számít. Minél közelebb vagy egy lényhez, annál tisztábban kommunikálhatsz vele.

Ez az igazság, Hölgyeim és Uraim, és szeretnénk, hogy egyszerűen csak higgyetek ebben ma, túl sok érvelés, vita és vádak nélkül, hogy mi ismét újra feltöltünk benneteket füllentésekkel, mert ez egy nagyon érthető és egyszerű igazság, amit mi mindannyian megértünk itt a magasabb birodalmakban. Amikor mi közelebb vagyunk hozzátok, jobban hallhatunk benneteket és ti is jobban hallhattok bennünket, amikor kommunikálunk veletek és van számos különféle kommunikációs módunk, de ebbe ma nem bonyolódunk bele. Csak azt fogjuk mondani, hogy mi, lelki vezetőitek, ki lettünk választva arra, hogy idejöjjünk sokkal közelebb a művelethez, ahogy ti mondjátok, és itt vagyunk egeteken figyelve az összes történést.

Láthatjuk amikor túráztok, leestek és mi segítünk térdeteket bekötözni. Ez az, amit teszünk. Nem láttok, nem éreztek vagy érzékeltek bennünket, és jobbára nem is veszitek észre hogy ott vagyunk, de tudjátok ott vagyunk, mert mi vagyunk és mindig is ott voltunk. Azóta amióta inkarnálódtatok ide, itt voltunk ilyen vagy olyan formában. Talán személyes szellemi vezetőtök nem volt itt, de itt tartózkodtak képviselői parancsnokságunknak, ebben biztosak lehettek, vigyázva népetekre, amint civilizációtok fejlődött. Segítettünk is egy kicsit a mi apró módszereinkkel. Igen, akkor valószínűleg nem vettétek ezt észre, de sok tudományos áttörésetek, találmányotok és ötletetek volt „sugallt”. Hívhatjátok ezt úgy, hogy elültettük vagy elvetettük társadalmatokba, igen.

Ez nem csalás vagy olyan amit ti kibicelésnek ismertek, nem egyáltalán nem, mert civilizációtok valójában általunk kezdődött, nem általatok. Minthogy ti vagytok a családunk, hogyan kezdhettétek volna el ezt a civilizációt egyedül magatok, családotok tudta nélkül és természetesen segítsége és részvétele nélkül ezen civilizáció beoltásában? Visszatérve a kezdetekhez, amikor ez a bolygónak egyáltalán nem volt az, amit ti intelligens életnek nevezhettek, habár mi az összes állatot, rovart, halat és minden más életet intelligensnek látjuk, de az egyszerűség kedvéért ma hadd mondjuk azt, hogy nem volt emberi vagy humanoid lény ezen a bolygón.

Bolygótok egy csodálatos paradicsom volt, gyönyörű állatok minden fajtájával és igen, ez magába foglalja sok dinoszaurusz fajtáját az életnek bolygótokon. Ami velük történt az egy szégyen volt, kár volt értük, szomorúan néztük távozásukat és el fogunk magyarázni egy keveset arról, hogy mi történt velük, egy későbbi időpontban, erről biztosítunk benneteket, és úgy véljük sokan közületek el fogják hinni ezt, mivel látjátok most, elkezdtünk nyilvánosságra hozni nektek nagyon régen elrejtett titkokat majdnem napi rendszerességgel, egyetértetek ezzel, és úgy találjátok, hogy ezen meglepetések izgalmasak, érdekesek és inspirálóak? Úgy érezzük igen, ezért továbbra is folytatni fogjuk ezen titkok leleplezését.

Sok eonnal ezelőtt itt a Földön nem létezett intelligens élet, mint már mondottuk. Vannak felderítőink, akik nagy űrhajóikkal felfedezik ezt a Világegyetemet, és kutatnak bolygók után, amelyekről úgy érzik, hogy alkalmas lakóhely lehet érző életformák számára, ahol el lehet kezdeni új civilizációkat építeni. Szóval, itt a Földet felfedezték felderítőink, akik láttak egy kis kék bolygót méltóságteljesen úszva pár susogó felhő formában, amik szolgáltatták gyönyörű és bájos nevét galaxisunknak, Tejút. A tejes leheletszerű felhőalakok úsztak kis kék márványgolyótok felszínén és felderítőinknek azonnal elállt a lélegzete látva mennyire gyönyörű bolygó ez, idejöttek hajóikkal, leszálltak, és otthagyva lábnyomukat az első intelligens életformaként, érző életformaként ahogy hívjuk őket, megérintve lábukkal talaját ennek a csodálatos kis bolygónak, egy bolygó ami oly távol van galaxisunk közepétől, hogy ezért javasolták építését egy nagyon különleges civilizációnak itt, olyannak, mely felkeltheti lények érdeklődését az ideutazásra, amint látjátok, nem sétagalopp annak ellenére, hogy sok faj van létezik ebben az Univerzumban, amely kifejlesztette űrutazási képességét, ami elvihetné őket körbe az egész Világegyetemben egy teljes körre csak egy nagyon rövid időtartam alatt.

Nehéz megmondani mennyire rövid idő alatt, mert ez függ a választott útvonaltól és az utazás módjától, mint láthatjátok, létezik számos különböző módszer az utazásra körbe és keresztül ezen Univerzumon. Ez lehet meglehetősen összetett időnként, így ezt a témát félretesszük egy másik napra és csak azt mondjuk, hogy létezik sok fejlett faj ebben a Világegyetemben, akik rendelkezik űrutazási képességgel és elérhetik ezt a bolygót bármilyen gond nélkül, de még sokkal több faj, bolygó és civilizáció létezik ebben az Univerzumban, akinek csak egy kis munka lehet ideutazni. Igen, ez meglephet benneteket. Bolygótok annyira távol és messze fekszik ezen galaxis központjától, és ez a galaxis, a ti csodálatos Tejút galaxisotok, egyáltalán nincs közel központjához ennek a Világegyetemnek, ez ugyancsak a szélén található Univerzumotoknak. Tehát ezt figyelembe véve, úgy éreztük ez egy olyan hely volt, ahol egy nagyon különleges civilizációt kell építeni, ösztönözve a lényeket arra mindenhonnét, hogy idejöjjenek.

Szóval ez volt a terv, és ez az, ahol ezen Világegyetem legnagyobb elméi összegyűltek hosszú gondolkodásra, és dobálództak ötleteikkel és vízióikkal a tervről oda-vissza, és csak a legjobb, csak a leginkább inspiráló, legeredetibb és amiről azt mondhatnánk legbrilliánsabb ötletek lettek elfogadva és kerültek bele világotok végleges tervrajzába. Szóval, mik voltak ezek a tervek? Mit tartalmaztak? Nos, az első dolog amit beleírtak az volt, hogy bolygótoknak az abszolút látványos szépség bolygójának kell lennie, ahol a táj csak megindítóan fenséges, lélegzetelállító lehet, és ez az amit tettünk.

Bolygótok ma nem egészen úgy néz ki, mint akkoriban. Hegyeitek nem voltak ilyen magasak, völgyeitek nem voltak ennyire mélyek, folyóitok nem voltak ilyen hosszúak, nem esett ilyen sok hó bizonyos területeken, és a nap nem sütött ennyire más területeken. Megváltoztattuk stílusát olyanra, amelyben ma létezik. Bolygótok eredménye a mi kreatív látomásunknak, tervezetünknek és megvalósításunknak. Igen, meglephet sokatokat, hogy sok természeti csodátok nem éppen annyira természetes, mint gondoltátok. Ez nem jelenti azt, hogy ezek hamisak vagy nem érnek annyit, mint amit gondoltatok róluk, nem, egyáltalán nem, ami azt illeti sokan közületek most még értékesebbnek fogját találni ezeket tudván, hogy sok erőfeszítés és igyekezet lett belefektetve tervezésébe.

Mi, kezei sok különféle lénynek, sok különböző világáról ezen egész Világegyetemnek, közösen formáltuk és alakítottuk hegyeiteket és azok csúcsait. Fogtuk az ujjainkat, és úgy ahogyan egy gyermek fest vele, kiástuk folyóitokat, így azok mélyebbek, szélesebbek és hosszabbak lettek. Igen, pontosan ez az amit tettünk. Találtunk egy módot arra, hogy lehetővé tegyük a hóesést nagy fehér gyönyörű hópelyhek formájában világotok néhány kiválasztott területén, és világotok más területeire adtunk nektek fehér homokos tengerpartokat és napsütést, amely felmelegít benneteket, lebarnítja bőrötöket és felmelegíti a vizeket, lehetővé téve ezzel, hogy úszkáljatok anyabolygótok csodálatos óceánjaiban. Ezután feltöltöttük óceánjaitokat néhány példányával a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb, és legérdekesebb halfajoknak, és még emlősfajtákkal is az Univerzum minden tájáról, és ez az, ahogyan delfinjeitek és bálnáitok idekerültek.

Igen, sokan elkezdtek gyanakodni vagy erősen hinni azt, hogy delfinjeitek és bálnáitok földönkívüli fajok. Nos, hihetetlenül intuitívak vagytok, hogy kitaláltátok ezt, mert ez teljesen igaz. Delfinjeitek és bálnáitok nem a Föld bolygó szülöttei. Mit gondoltok erről? Meglepőnek találjátok ezt? Érdekesnek találjátok ezt? Egy kicsit másképpen látjátok most őket tudván, hogy ők – igen – maguk is földönkívüliek? Mi a helyzet ezzel, és most elkezdtek egy kissé szert tenni betekintésre, hogy miért annyira intelligensek, miért rendelkeznek beszéddel, és miért jönnek ki olyan jól az emberekkel. Gondolkozzatok csak el ezen. Talán ők intelligens életformák egy másik bolygóról, akik vezetői, tervezői, kormányai, polgárai világuknak.

Mit gondoltok erről? Érdekesnek találjátok? Gondolkodásra serkenti ez egy kicsit agyatokat arról, hogy honnét származhatnak és milyen lehet a bolygójuk? Nos, van egy meglepetésünk számotokra. Lesznek olyanok közületek a közeljövőben, akik haza fognak utazni szülőbolygójukra és látni fogjátok magatok hogyan élnek ők, hogyan tervezték meg civilizációjukat és most elmondjuk nektek, habár nem szeretnénk elrontani bármilyen meglepetést is, hogy ez a civilizáció egy modern civilizáció. Ők nem csak vízi élőlények. Valójában építettek egy civilizációt, igen, és látni fogjátok ezt és ettől bizonyosan el fog állni a lélegzetetek.


Ők tudatos lények és szuper intelligensek. Igen, ez meglepő lehet még azok számára is, akik tudják, hogy mennyire intelligensek lehetnek a delfinek és a bálnák. Ők szuper intelligensek. Még azt is mondhatjuk ezen a pontján utazásotoknak, hogy ők sokkal intelligensebbek, mint sokan az itteni emberi népességből. Szeretnénk megismételni még egyszer, hogy megbizonyosodjunk arról mindannyian hallottátok ezt. A jelenlegi delfin és bálna fajok bolygótokon sok esetben mérhetetlenül kiválóbb intelligenciák, mint sok tagja az emberi népességnek ezen a bolygón ebben az időben. El tudjátok ezt hinni? Meglep ez benneteket?

Most gondolkodjatok el az összes delfinen és bálnán, amit meggyilkolnak minden évben, és igen, a gyilkosság szót használjuk, és nem a levágást, mivel az emberek a levágni szót akkor használják, amikor állatokról, és a gyilkosság szót használják, amikor emberekről van szó, és amint azt megosztottuk veletek, léteznek delfinek és bálnák ezen a bolygón, amelyek sokkalta intelligensebbek sok itteni embernél. Így azt mondjuk nektek, hogy nem fogjuk használni a levágni szót vagy azt a kifejezést, hogy „hálóval kifogták”, amikor utalunk a bálnákra és delfinekre, és ehelyett a gyilkosság szót fogjuk használni, mert természetesen használhatjuk ebben az összefüggésben a gyilkosság szót, és ez az ami hamarosan meg fog változni.

Igen, ez nagyon jó hírként érhet sokatokat, akiknek szíve összetörik, amikor látnak egy újabb bálna vagy delfin mészárlást, mert igen, ők intelligens lények, és még ha nem is lennének azok akkor is leállítanánk ezt a mészárlást, de ők azok, így le fogjuk állítani ezen gyilkosságokat és úgy érezzük sokan közületek támogatni fognak ebben bennünket. Hogyan fogjuk ezt megtenni? Nos, azt mondjuk nektek találtunk módszereket, hogy befolyásoljuk jó irányba, pozitív irányba világotok sok kormányát, mert láthatjátok, képesek vagyunk bizonyos ajándékokat felkínálni nekik, és ezt nem úgy értjük, hogy további felhatalmazást adunk a cabalnak, nem, mivel a cabal el lesz távolítva az összes földi kormányzatotokból, mielőtt elkezdünk felajánlani néhány ilyen ajándékot, mert nem vagyunk benne abban az üzletben, hogy felajánlunk ajándékokat a mi – most hívjuk őket - ellenségeinknek, mert ezek, mivel nem szövetségeseink így valaminek és valakinek lenniük kell, aki nap mint nap tervezi megsemmisítésünket, hajóink felrobbantását, az minden bizonnyal ellenségnek tekinthető. Korrekt ezt így mondani, Drágáink?

Nem szeretjük használni az ellenség szót, így hívhatnánk őket ellenfeleknek, amelyről úgy érezzük sokkal nagyvonalúbb és kedvesebb kifejezés, mint amit megérdemelnek, mert amit ők csinálnak és terveznek az egyszerűen megvetendő. Ők annyira gyengék, hogy bármeddig el fognak menni, hogy rendezzék a számlát embertársaikkal vagy velünk, aminek valójában számukra semmilyen módon sincs pozitív végeredménye. Ez csak még több nyomást gyakorolhat rájuk, de őket ez nem érdekli, nem jelent számukra semmit, ők egyszerűen személyes kielégülést akarnak bosszú formájában, és ez valami olyan, amit mi jó ideje megfigyelünk, mert vártuk hogy dühöngésben törjenek ki, puhányságban, ahogyan ti utalhattok erre, mert nem gondoljuk azt, hogy ők kivonulnának férfiakként és nőkként, ők nem, és ma megismételnénk nektek, hogy úton vannak kifelé. A letartóztatások folynak.

Ma újra szeretnénk beszámolni nektek arról, hogy látjuk a letartóztatások folytatódnak, igen. Megértjük, hogy közületek sokan nem fogják ezt elhinni és úgy hisszük ez valamilyen fajta ködösítés, félretájékoztatás vagy valami új dolog, bárminek is szeretnétek ezt hívni, de azt mondjuk most nektek, hogy jelentjük azt amit a két szemünkkel látunk és a letartóztatások zajlanak. Kit tartóztatnak le? Nos, most éppen a nagy halakat kell még letartóztatni és tudjuk, hogy ez az a pillanat amire sokan közületek várnak, az az igazság, hogy várnotok kell még egy kicsit erre, de elmondjuk nektek, hogy ez a nap bizonyosan elérkezik, mert amit ők most tesznek az, hogy kipucolják a kis srácokat, ahogyan ti hívjátok őket, a közvetítőket és egyszer ugyanezt fogják tenni a nagy halakkal, a fejesekkel ahogyan nevezitek őket, könnyű fogás lesz – ahogy mondjátok – mivel nem fog a hátuk mögött állni a hálózat. Nem fognak rendelkezni nagy szervezett csatlós hadosztályokkal, hogy bosszút álljanak nekik, mint látjátok, a főmuftik a tervezésen és cselszövésen kívül semmit sem csinálnak.

Nem kapnak fel fegyvereket, telepítenek bombákat vagy szivárognak be más szervezetekbe, nem, nem tesznek semmi ilyesmit, mert ők csak az aktatologatók, ahogyan mondjátok, és nagyon jók a parancsok elugatásában. Ez minden amit tesznek. Nagy falka csatlóssal rendelkeznek, akik elvégzik a piszkos munkát számukra, éppen úgy, mint ahogyan vannak szolgálóik, akik elvégzik az összes házimunkát nekik, és éppen úgy ahogyan valaki elvégzi az összes munkát nekik, mivel ők nem lóti-futik, mint ti, az igazi férfiak és nők ezen a világon. Nagyon lusták és ez az, amiért látni fogjátok őket a kor pusztításának nyomaival arcukon, és sok esetben túlsúlyosan, mert ők nem tornáznak, nem sportolnak, nem végeznek kétkezi munkát, nem festik ki házaikat, kaszálják le a pázsitot, tisztítják ki a garázst vagy otthonaikat.

Vannak embereik, akik mindent megtesznek nekik és ez az amiért úgy néznek ki, ahogyan, mert nincs semmi más, ami a testet jobban erősítené,finomítaná és formában tartaná mint egy kis testgyakorlás, és sokatok teljesen megérti ezt, és azt is amiért ma ajánljuk mindannyiótoknak, hogy keljetek fel egyszer a számítógép előtti székből egy kis időre, sétáljatok szomszédságotokban, a parkban, vagy tavatok gyönyörű partján. Kerékpározzatok, kocogjatok ha szeretitek, kosárlabdázzatok vagy űzzetek bármilyen sportot amit szerettek, csak éppen mozduljatok ki a házból, mert nincs jobb sok különböző szinten fizikai járművetek számára egy kis testgyakorlásnál, de eltértünk egy kicsit beszélgetésünktől, így térjünk vissza csodálatos delfin és bálna fajaitokhoz.

Azt mondjuk nektek, hogy el fogjuk vinni számos tagját a lakosságnak, hogy meglátogassák szülőbolygóit ezen gyönyörű és intelligens lényeknek, és amikor látni fogjátok azt, ahol ők élnek, vissza fogtok gondolni arra hogyan kezeltétek őket itt bolygótokon, könnyekben fogtok kitörni, és nem szeretnénk ezt tenni veletek, de ez valami olyan, amit meg kell tapasztalnotok, így készüljetek fel rá. Azt szeretnénk, ha ma elképzelnétek egy világot, ahol a delfineket és bálnákat az emberekkel egyenlően kezelik, és ezalatt azt értjük, hogy tilos vadászni rájuk, ami bármilyen módon is árthat nekik. Nem lesz több mészárlás vagy gyilkosság népességükkel szemben, és nem lesznek elpusztítva otthonaik, melyek a ti gyönyörű óceánjaitok.

Minden delfinetek és bálnátok, melyek ma bemutató- vagy vidámparkokban szerepelnek, vissza lesznek engedve óceánjaitokba, nem számít mik lesznek a következmények. Nem szeretnénk hallani olyan történeteket, hogy az egyszer fogságba került bálnák és delfinek nem élik túl, azt amikor visszaengedik őket természetes élőhelyükre. Ez sületlenség. Ez újabb dezinformáció. Aljas dolognak találjuk azt, hogy vannak olyanok, akik kitalálják ezt a hazugságot, mialatt egyre több és több delfin és bálna tölt meg kis tartályokat apró vidámparkjaitokban, mely csak egy módszer néhány kapzsi kis tulajdonosnak, hogy még több piszkos pénzre rátehesse a kezét, és belefáradtunk ennek látványába, éppen úgy mint sokan közületek és tenni fogunk valamit ez ellen. Most mögöttünk álltok, vagy sem?

Szeretnénk látni hozzászólásaitokat mai üzenetünk alatt, tudatva velünk, hogy százszázalékosan mögénk álltok-e kampányunkban az összes delfin, bálna, az összes állat és hal kiszabadítására állatkertjeitekből, tengeri akváriumaitokból és összes vidámparkotokból. Úgy gondoljuk, hogy szeretnétek látni ezt, drága barátaink, mert mi igen, és elkezdünk segíteni nektek ennek végrehajtásában. Mit gondoltok erről? Ma arra kérünk benneteket, hogy mutassátok meg nekünk, hogy támogatjátok ezt, mert szeretnénk látni, hogy elég számban vannak közöttetek olyanok akik ezt támogatják, hogy valóra válthassuk ezt az álmot. Úgy érezzük lesz egy nagy nyilvános felzúdulás, különösen miután világotok összes lakója megérti mennyire intelligensek ezek a fajok, és az egyik ilyen módszer lesz az, amikor sokan közületek visszatérnek szülőbolygóikról történetekkel és igen, még fényképekkel és videókkal is, egy nagyon valóságos, gyönyörűen megtervezett és megépített civilizácóról.

Itt hagyunk benneteket ezzel a gondolattal mára. Szeretnénk látni hozzászólásaitokat mai üzenetünk alatt, és szeretnénk azt, hogy próbáljátok meg lefesteni elmétekben, esetlegesen hogyan nézhet ki a delfin és bálna civilizáció, és el fogtok csodálkozni azon, hogyan építhettek ők esetlegesen bármit is. Nos, azt mondjuk nektek, hogy a szellem ereje építhet hatalmasabb hegyeket, mint egy pár kéz és ez minden amit erről mondani fogunk most.

Amíg újra beszélünk Drágáink, képzeljetek el lelki szemeitekkel egy világot, amiben szeretnétek élni és tökéletes számotokra, akár egy engedmény nélkül, ami nem pendíti meg szívetek húrjait és ríkat meg benneteket az, hogy világotok annyira gyönyörű, olyan szabad, olyan virágzó, annyira jutalmazó, izgalmas és szórakoztató, kalandos és titokzatos. Tüntessétek el az összes akadályt, ahogyan ti mondjátok. Engedjétek fantáziátokat szárnyalni hihetetlenül vadon és szabadon, mert ez lesz hosszú időre új otthonotok, és szeretnénk, hogy élvezzétek a legteljesebben ezt, sohasem fáradva bele szépségébe, formájába vagy működésébe.

Szeretünk mindannyiótokat, és mint már mondottuk, barátaitok vagyunk, családotok, új világotok társtervezői és építői. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Lily-of-the-valley

Website – ascensionearth2012.blogspot.com

7 comments:

  1. Kedves Fénytestvéreim!
    A ház építésének mindig a benne lakni akarónak a feladatának kellene lennie de kivétel nélkül. Én ma a magam által megépített /nem megépíttetett/ házban lakom, azt hiszem nincs szégyellni valóm miatta. Nem mondom hogy könnyű volt, de megtartani sem egyszerű a mai viszonyok között - gyertek hozzám tekintsétek meg. Lelki eredetemmel kapcsolatban annyi új információban részesedtünk, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Azért nem igazán tudok ehhez hozzászólni, mivel Én a mennyország -pokol verziót sem fogadtam el. Sokan a földi társaim közül még az itteni életük értelméről sem kezdenek el filozofálni, nemhogy egy olyan világról alkotnánk véleményt, amiről még a legelemibb tapasztalati benyomással sem rendelkezünk. Bálnák és delfinek földönkívüliségiességéhez vonatkozóan érdekelne, ők milyen tudatosságnövekedést, vagy tapasztalatot szereznek létükkel? Tudnánk-e velük szorosabb viszonyt kialakítani, hajlandóak volnának-e tanítani minket? A Caballal kapcsolatban azt érzem túlságosan finoman bánunk velük tőlük eltérően, van ennek valami köze a szeretet megéléséhez?

    ReplyDelete
  2. Számomra borzasztó élmény volt állatkertbe vinni az osztályom gyerekeit kb 15 éve. Szörnyű volt a légkör, és ezt a gyerekek nagy része is nehezen viselte. Ma már talán picit jobb körülmények vannak, de még ez is rossz az állatoknak.

    Ahol lakom, a Bakonyban, itt régen sűrű erdőségek voltak. Ma már egyik kis erdőből a másikba bujdosnak ügyesen a vadállatok, hogy ne vegyük észre őket. Nagyon sajnálom őket. Éjjelente hallom a puskalövéseket...

    A delfinek és bálnák leölése már többször megríkatott engem így is. Nem értem hogy hazudhatja azt a japán kormány, hogy csak tudományos célból vadásszák le őket. Hiszen ott van a boltjaikban a bálnahús! De ne is vizsgálják őket! Bezzeg azon föl vannak háborodva, hogy a szürkék embereket rabolnak tudományos célokból! Ugye ott nem mi vagyunk az erősebbek.. Hogy mi ki vagyunk szolgáltatva, az már nem tetszik nekik.

    Tehát teljes mellszélességgel támogatom az állatok felszabadítását. Vegetáriánus vagyok, a családom is az, ezzel is igyekszem hozzájárulni az állatok védelméhez és tiszteletben tartásához.

    Izgatottan várom a további fejleményeket.
    Áldás minden teremtményre!
    Mily

    ReplyDelete
  3. Teljes mèrtèkben egyetèrtek veletek. Màr alig vàrom hogy mindez megvalòsuljon. Szàmithattok ràm.

    ReplyDelete
  4. Köszönöm ezen nagyszerű üzenetet, Namaste!, és a delfin és bálna Testvéreinkkel való közös munka gyümölcsét már várom én is nagyon, hogy velük együtt egy Természetes "házat /épületet" alkothassunk.
    Három videó amely nagyon elnyerte a tetszésemet:
    http://www.youtube.com/watch?v=Wt0KCv2p1gc
    http://www.youtube.com/watch?v=UHKLmh4n9Eo&playnext=1&list=PL046A804D8F2EAA0A&feature=results_video
    http://www.youtube.com/watch?v=W-Zk8WqCAf4

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm a linkeket, Csillagrezgő! :)
      Nagyon jól esett mindegyik! ;)
      Szép Napot!
      Viki

      Delete
    2. Szívesen, örömmel tölt el hogy neked is tetszenek:)

      Delete
  5. Gyermekkorom òta zaklat bolygònk tönkretétele felnőttem erős lettem,és viszonylag tájékozott Mégsem tudok érdemit tenni ellene,és ez szomorúvá tesz. sokan tudjuk mi lenne a helyes de ki tesz ennek maradéktalanul eleget?én próbálkozom és érzem a változást is. Mindìg van mit tanulni. jò irányba terel mostanába valami. Remélem nem meghibbantam. Az ìrások sokat segìtenek de sok minden már ott volt a tudatomba. Boldog lennék,és nagyon motivált ha égi testvéreimmel nem csak a képzeletembe találkoznék.

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar