Followers

Tuesday, September 11, 2012

2012. 09. 08.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.08.

ÚJ VILÁGOTOK TERVRAJZA 

 

 







Lapozva egyet az itteni életetek és utazásotok mesekönyvében, annak a fejezetnek az utolsó lapjaira érünk, mely a hihetetlen történeteteket szenzációs és izgatott várakozással teli tetőponttal zárja. Sok hosszú eonnal ezelőtt – többen így most jobban értitek – elkezdtétek megírni és megélni a saját történeteteket, a nagyon is egyedülálló meséteket, mely időnként a megsemmisítés szélére sodort benneteket, máskor pedig nagyon közel vezetett a tökéletes és teljes békéhez és harmóniához. A történetetek ’megjárta a hanglétrát’, sokszor messzire vitt mindkét oldalon a háborútól a békéig.

Nem mindig volt csak az egyik vagy a másik, béke vagy vérontás, szegénység vagy fellendülés. Ehelyett inkább egy libikókázás volt számotokra, mint ahogy előreláthatóan a mérleghintázás hatása lesz az is, ami lehetővé teszi számotokra, hogy nagyobb leckéket tanuljatok és gyorsabban fejlesszétek a tanulási görbéteket. És ez az, ami történt. A mi és a ti együttes terveitek rendkívül jól beváltak nektek is és nekünk is, mivel mi szintén sokat tanultunk a nektek való segítségadásunk során, míg - hogy így mondjuk -, a szemeitek vagy az Angyalaitok voltunk az égen. Tehát, óriási örömmel és tisztelettel érünk mi is ehhez a néhány utolsó laphoz a mesénkben, mivel mi is készek vagyunk egy hosszú pihenésre, vagy vakációra, miközben az itteni megbízásunkat letesszük.

Mint ahogyan magunknak terveztük, ez egy olyan séta, egy kirándulás lesz – ha úgy tetszik – mely messze távol visz bennünket - és egy kis időre a feladatainkat és dolgainkat is - innét. Aztán majd visszatérünk ide és folytatjuk a munkánkat. Természetesen nem fogunk innét teljesen eltűnni, hiszen természetesen nagy mennyiségű hajót és személyzetet fogunk itt hagyni, hogy ügyeljenek rátok, hogy megvédjenek benneteket, hogy meggyőződjenek róla, hogy nincs visszahatás vagy visszavágó vérbosszú a cabal kezeiben, akik előreláthatóan sok esetben meglehetősen boldogtalanok lesznek a kudarctól, és akik folytatni fogják az összeesküvést és mesterkedést – legalábbis néhány esetben –, hogy megakadályozzák a küldetésünket és a veletek közös előrehaladásunkat itt.

Mindaddig, amíg csak szükséges lesz, addig mindig figyelni fogjuk a mozgásokat, a megbeszéléseket, a telefonhívásokat, a leveleket, az elektronikus üzeneteket és a cabal mindenfajta kommunikációját, a titkos társaságaikat, a tagjaikat, az üzlettársaikat, fiókvállalataikat és talpnyalóikat, mindannyiukat. Minden egyes személy közülük most egy megengedett vad nekünk és nektek is, a mi földi szövetségeseinknek és bizonyos módokon még a földi embereknek is, a bolygótok lakosságának, mivel a mi felelősségünk mindaz, hogy kormányozzuk az új világunkat, hogy irányítsuk az új virágunkat, hogy megvédjük és biztosítsuk az új világunkat. Többet nem lesznek feladatok – melyek ennek a bolygónak a teljes körű jólétéhez szükségesek – rábízva csupán egy csoportra vagy személyre. Mostantól minden egyes terület – a kormányzás, irányítás, biztonság, tisztaság vagy hatékonyság formájában – mindenkire rá lesz bízva, aki ezt a bolygót az otthonának tekinti és mindannyiunk felelőssége lesz az, hogy ügyeljünk, védelmezzünk és segítsünk irányítani és működtetni minden rendszert, mely belemerül abba, ami a ti új, magas technológiájú, fejlett társadalmatok lesz.

Keresztülmentünk néhány ’morgolódáson’ – így fogjuk hívni – néhány panaszkodáson - ha úgy tetszik -, hogy az új rendszereitek sajátosságaikban műszakiak lesznek, és hogy az új világotok egy technológiailag fejlett élőhely lesz. Drágáink, ez a ’játék neve’, ahol a világok abból az állapotból, amiben most ti vagytok, egy magasan fejlett és hatékony technológiai világgá lépnek elő. Ez a dolgok természetes fejlődése. Vannak közöttetek olyanok, akik talán mindent zöld legelőkként és mezőként szeretnének látni, és egyáltalán nem akarnak technológiát. Azt mondjuk erre, hogy nem működik ez, ha a bolygótok majd menedéket ad és hálója lesz embereknek vagy bármilyen intelligens érző létformának.

Tudjátok, hogy mindig szükség lesz élelemre, menedékre, ruhákra, szállítmányozásra, szennyeződés-tisztító rendszerekre, szemétszállítási rendszerekre. Mi feltesszük nektek a kérdést, hogy, hogyan lesznek ezek ellátva technológia nélkül? Ez a mai kérdésünk; láttok más módszert itt? Látjátok, hogyan tudnátok lehetőség szerint a bolygótokat ősi természetes állapotában hagyni anélkül, hogy megterveznétek és megvalósítanátok bármilyen technológiát bárhol, hogy biztonságos, hatékony és élvezetes tapasztalás ne lehessen azoknak az érző létformáknak, akik azt lakják? Azt mondjuk nektek, hogy a fontos dolgokkal törődjetek, mert nem, ez lehetetlenség!

Igen, ezt már próbáltuk. Mi, a Fény Galaktikus Szövetsége, minden kutatásunkban, küldetésünkben és kísérletünkben kipróbáltunk sok különféle rendszert vagy elképzelést egy világ számára. Néhány világot nagyon korlátozott technológiával és néhányat óriási szintű technológiákkal terveztünk és azt mondjuk, higgyétek el, hogy kitaláltuk, amit tökéletesnek tartunk vagy legalábbis nagyon közel van a tökéleteshez ezzel az érzékeny egyensúllyal kapcsolatban, ahol rengeteg olyan területe lesz a világotoknak, mely a saját ősi természetes állapotában marad, de a világotoknak lesznek más területei is, amik a technológiai áttörés, fejlődés és megvalósítás vívmányai lesznek. Mi látjuk ezt, mialatt egy nagyon életrevaló, kellemes, izgalmas és csodálatos vidéket alkotunk az egész világotokon. Erősen hisszük azt, hogy majd ti is ezt teszitek, testvéreink. Ti is látni, élvezni és tisztelni fogjátok mindezt az előnyét e két különböző rendszernek, melyek békésen és harmonikusan léteznek majd az egész világotokon ugyanabban az időben.

Hisszük, hogy nagyon tapasztaltak, tehetséges tervezők és építők vagyunk. Ha még egy nélkülözhetetlen elemet adhatnánk ehhez a keverékhez, akkor az a ti magabiztosságotok, bizalmatok és bennünk lévő hitetek lenne, társítva a velünk való együttműködésetekkel. Akkor azt mondjuk, hogy ahogy az évek telnek, a bolygótok olyan csodásan átalakul, hogy sokan lennétek a maiak közül, akik alig ismernétek fel őt. Igen, a ti gyönyörű nemzeti parkjaitok és hegyláncaitok, a folyóitok áramlása és a füves mezőitek növekedése ott lesz és meg lesz tisztítva a levegőjük, a földjeik és a vizük is, és még sokkal gyönyörűbbek lesznek, mint amilyenek ma. Sokan nem tudjátok, hogy hogyan néz ki a tiszta levegő, hogy milyen az illata, milyen az íze, milyen érzést kelt a bőrötökön. De majd megtudjátok és nagyon boldog meglepetésben lesz részetek. Talán nem is hiszitek, hogy még sosem ízleltetek korábban tiszta levegőt, hiszen sokan érzitek azt, amikor a hegyekbe vagy a tengerpartokra utaztok, hogy talán friss, tiszta levegőt szívtok, de eláruljuk nektek, hogy az egész bolygótokon aligha van friss, tiszta levegő, mivel mind szennyezett és fertőzött.

Igen, ezt kell tudatnunk veletek, mivel nem tartunk vissza semmi igazságot előletek. A bolygótok rendkívül szennyezett, az óceánoktól kezdve a talajokon át a levegőig, mindenen át a magasabb kiterjedéséig a legmagasabb atmoszféráitokig. Eláruljuk nektek, hogy ez egy óriási fertőzött zóna. Ez az egyik ok, amiért a földetek oly sok ideig karanténban volt tartva. Ez a mértékű szennyezettség, pusztulás, az emberek féktelen figyelmetlensége a bolygótok iránt mutatja, hogy nem szabad megengedni, hogy a környező világokba szóródjanak és meggyőződtünk róla, hogy ez nem is fog megtörténni. Kérjük, hogy értsétek meg, hogy a bolygótok elszigetelése nem azért történt, hogy ide zárjunk benneteket, nem azért valósult meg, hogy a saját világotok bennszülöttjeivé váljatok. Egyáltalán nem. A bolygótok karanténja az ebben az univerzumban élő más lények biztonsága és jóléte miatt történt; olyan emberek elől, akiknek még tiszteletet, kedvességet, illemet és mások iránti empátiát kell tanulniuk. Akik nem tanulták meg, hogyan kell másokkal tisztelettel bánni és szintén nem tanulták meg tisztelni a törvényeket, szabályokat, szabályozásokat és vezérelveket, melyeket mindenkivel szemben támasztottak szerte az univerzumban. E világoknak nem szabad megengedni, hogy elérjék e másik világokat; hogy egyszerűen azért érjék el, mert az űrutazás módszereiben technológiai áttöréseket értek el.

Értitek a problémát, drágáink? Talán engedjük meg a titkos űrparancsnokságaitok harcos erőinek, hogy a nagyon is romboló fegyverzetüket másik világokba vigyék és megszállják azokat úgy, ahogyan ma, itt a világotokban? A cabal kormányzatokat irányít, hogy tetszése szerinti országokat szálljanak meg. Ma a világotokban a cabal még mindig úgy megy keresztül az országhatárokon, mintha nem jelentenének semmit és kifoszt más népeket, megöli az ártatlanokat és ellopja minden javát és vagyonát másoknak. Ez történik, amikor azt látjátok, hogy háborúk, csaták vagy ’csetepaték’ vannak, mivel a hírcsapataitok tisztára mossák ezeket az egész bolygótokon. Ez a cabal, akik többet lopnak másoktól. Ez minden, ami történik.

Ezek a háborúk nem a vallás nevében vagy a nemzeti vagy kormányzati ellentétek formájában folynak. Ezek még nem is területért folyó háborúk, hiszen valójában senki sem érdekelt a mások által birtokolt területek bizonyos részeiben. Amiben ők érdekeltek az, hogy a kapzsi kis kezeiket nagyobb jólétre tegyék rá. Néhány népet ezek közül olajjal, arannyal vagy más erőforrással azonosítanak és így megszállják azokat azzal az ürüggyel, hogy ezek a nemzetek ellenségesek voltak, vagy támadást illetve megszállást terveztek e nagyobb nemzetek ellen. Van bárki közöttetek, aki elhiszi, hogy ezek a kisebb nemzetek valaha is célzott támadást indítanának a világotok szuperhatalmai ellen? Ha bárki is elhiszi ezeket a hazugságokat, akkor itt az ideje leülnie és hosszan, komolyan elgondolkodnia erről. Valóban azt hiszitek, hogy ezek, a szuperhatalmaitokhoz képest kis, szinte védtelen országok háborút szítanának, mondjuk az Egyesült Államokkal, Oroszországgal vagy Kínával szemben? Becsapnátok magatokat, ha elhinnétek, hogy ez a helyzet.

A híreitek ezt tudósítják nektek és ezért kérdezzük tőletek, hogy miért nézitek ezeket a híradásokat, hiszen ezek nem mások, mint fél óra vagy egy óra folyamatos és óriási hazugság. Teletömik a fejeteket téves információkkal, propagandával és nyílt hazugságokkal csupán azért, hogy meggyőzzenek, rábeszéljenek, becsapjanak, átejtsenek, megriasszanak benneteket, hogy az ő napirendjüket kövessétek, támogassátok és ne tegyetek semmi annak érdekében, hogy kibeszéljétek, megállítsátok vagy lelassítsátok a terveiket. Ezek a ti hírprogramjaitok, még ha néha bedobnak egy kisebb történetet is talán azért, hogy felkeltsék az érdeklődéseteket és ott tartsanak a TV előtt. De még ezeket a kisebb történeteket is oly módon tudósítják számotokra, hogy félelemben, bizonytalanságban és akár paranoiában is tartsák az életeteket. Ez az, amiért a hatórási hírcsapatokat fizetik és ők rendkívül jól végzik a munkájukat. Mi ismét azt tanácsoljuk nektek, hogy kapcsoljátok ki a híradásokat, kapcsoljátok ki a TV-készülékeiteket teljesen. Hagyjátok kikapcsolva olyan hosszú ideig, amilyen hosszan csak tudjátok a nap folyamán, hiszen az a kár, amit magatokkal tesztek mind testben, mind elmében, mind lélekben, sok esetben jóvátehetetlen.

Mivel a ti felelősségetek, meg kell védenetek a lényeteket, a lényegeteket, azt, akik ti vagytok; és olyan valak vagytok, aki jóval értelmesebb, bölcsebb és sokkal tapasztaltabb annál, minthogy bekapcsolja a TV készüléket és tágra nyílt szemekkel üljön előtte egész nap és egész éjjel. Túl messze jöttetek az utazásotok során ez univerzumon át ahhoz, hogy olyat engedjetek meg magatoknak, ami olyannyira díjazatlan, terméketlen és egészségtelen, mint a televíziós programok, melyek ártalmasok és lelassítják a mostani fejlődéseteket. Nem azért mondjuk nektek ezeket a dolgokat, mert akadékoskodni szeretnénk, vagy az életeteket szeretnénk működtetni; mi azért ajánljuk fel nektek ezt a tanácsot, mert építő, hasznos és ez az igazság. Sosem mondunk nektek semmit, amiben nem vagyunk biztosak. Nem hallotok sok ’talán’-t vagy ’talán ez lehet a helyzet’-et, amikor hozzátok beszélünk. Mi azt mondjuk nektek, hogy ez a helyzet és az a helyzet, mert tudjuk, hogy ez vagy az a helyzet, mivel megéltük, megtapasztaltuk és megtanultunk minden leckét, amikről beszélünk nektek.

Nem dobálódzunk széles feltevésekkel és lehetőségekkel, amikor bizonyos témákról beszélünk nektek. Tudjuk, mi a dolgunk és a mi nézőpontunkból még jobban ismerjük a feladatunkat. Szükséges tudnunk, mi a feladatunk, mivel sok eszközünk van, és sok évnyi tapasztalás van a hátunk mögött és sok nagy elme van itt, aki az igazság fényében tanul szabadon, akadálytalanul, korlátozások nélkül és anélkül, hogy befolyásolnák azok, akik ma a világotokban meghiúsítják a legtöbb olyan kísérletet, hogy az életetek minden területén eljussatok az alapvető dolgokhoz. A tudósaitok, a kutatóitok, a történészeitek, a felfedezőitek közül soha egynek sem engedték, hogy úgy végezze a munkáját, ahogy tudta volna. Ez megy még a mai napig is, ahol a tudósok és kutatók megpróbálnak a betegségeitek, a kórok, a szennyeződések, a szállítmányozás és az energiaproblémák végére járni. Eláruljuk nektek, hogy mindezen probléma megoldható lett volna mostanáig és nem csupán az elmúlt években, hanem évtiezedekkel korábban. Igen, ez igaz.

A tudósaitok még a legáltalánosabb és a halálos betegségeket is meg tudták volna gyógyítani. Már képesek lennétek a saját rendszereteket szabadon, tisztán és tiszta energiákkal működtetni. Lehetne olyan szállítmányozási rendszeretek, melyek az embereket a világ egyik széléről a másik szélére szállíthatnák pillanatok alatt, barátaim. Igen, már birtokában lehetnétek mindezen dolgoknak és néhány esetben e technológiák közül valamennyi már létezik is a bolygótokon, de ezek csupán azon keveseknek vannak felajánlva, akik rendkívül jómódúak, nagyon erősek és a társadalmaitok elitistái. Nem undorodtok ettől, drága barátaink? Nem ösztönöz arra benneteket, hogy félredobjátok azt, amit csináltok, jobban belemerüljetek, hogy a mélyére menjetek ezen dolgoknak és mindent megtegyetek, amit csak tudtok azért, hogy megszabadítsátok a világotokat ezektől az élősködőktől, ezektől a férgektől, akik ezt tették veletek, akik elavult állapotban tartották az életeteket, messze azon időszakaszoktól, ahol ezek a technológiákat be kellett volna és könnyen be is lehetett volna vezetni az embereknek a találékonyságon és tudósaitok, kutatóitok és feltalálóitok erőfeszítésein keresztül, akik a ti családjaitok tagjai, az igaz emberi családoké, nem ezek az imposztorok, ezek az betolakodók, ezek a hamisítók, akik ma a világotok felett uralkodnak.

Ti, az emberek vagytok azok, akik elérték ezeket a technológiai áttöréseket a kemény munkájukon, verejtékükön, energiájukon, motivációjukon, elhatározásukon és találékony képeiken és a képzeletükön keresztül. Nekik nincsenek ilyeneik. Ezek az emberek összeterelnek titeket, mint a birkákat és nincs több találékonyságuk, intelligenciájuk vagy elméjük, mint magának a juhásznak. Ez minden, amik ők valójában. Ők olyan személyek, akiknek bot van a kezükben és lökdösnek benneteket és arra kényszerítenek, hogy a hívásukra, szeszélyeikre és tetszésük szerinti bizonyos irányokba mozduljatok félelmetekben. Ezek ők. Ők nem a társadalmaitok lángelméi, nem a tehetségesek, nem a tanultak, nem ezek. Ők azok, amik és ez nem sok; és mi sem azért mondjuk ezeket, hogy megsértsük őket, vagy kigúnyoljuk őket. Nem. Azért mondjuk ezeket, mert ez az igazság és tőlünk ti mindig az igazságot kapjátok attól függetlenül, hogy ez sérti-e valaki érzelmeit vagy sem.

Ez a viselkedés az alacsonyabb dimenziós világokban egyedülálló, ahol egyesek azért nem mondják el az igazat, mert félnek, hogy azzal megbánthatják mások érzéseit. Hiszen tudjátok, hogy az ember az, aki engedi, hogy az igazság sértse az érzelmeit; ez alacsonyabb dimenziós viselkedést mutat, nem azon lényekét, akik az igazat mondják. Mindig szeretnénk, ha emlékeznétek erre, főleg akkor, amikor a szavainkat olvassátok. Egyesek közületek megengedik, hogy az érzelmeiket megbántsák, így sokan abbahagyjátok az üzeneteink olvasását vagy még magatoktól és a weboldalaitokról is teljesen blokkoljátok, ahol korábban ezeket a híreket olyanokkal osztottátok meg, akikkel ők akarták, de ma bojkottáljátok ezeket, mert úgy érzitek, hogy megsértettek vagy lenéző módon beszéltünk az emberekhez. Azt üzenjük nektek, hogy nincs semmi abban, amiket valaha is mondtunk nektek, ami sértő vagy kifogásolható lett volna. Nem beszélünk sosem lenézően hozzátok semmilyen módon, mivel mi testvéreinknek és nagyon sok esetben még véneinkként is tekintünk rátok, a földi emberekre, akik néhány esetben sokkal többet tapasztaltak, mint amit mi, hiszen meg lettetek áldva azzal a lehetőséggel, hogy ezt a harmadik dimenziós világot megtapasztaljátok és ezen a tapasztalaton keresztül ti megformáltátok magatokat, kifaragtátok magatokat nagy, erős és nagyon bölcs, tapasztalt lényekké. Nos, hogy van az, hogy még gondolatainkban is megfordulhat, hogy lekezelően beszélünk veletek?

Az az igazság, hogy nem teszünk ilyet. Tanácsokat és javaslatokat ajánlunk nektek és elmondjuk, hogy hogyan állnak a dolgok, hogyan látunk dolgokat a mi magasabb, szélesebb nézőpontunkból. Ennyi az egész. Nem alázunk le benneteket, nem beszélünk lekezelően veletek, nem sértegetünk benneteket és nem űzünk tréfát belőletek. Sosem tennénk ilyet és sosem tettünk. Üzenjük azoknak, akiknek alkalmanként problémájuk volt az üzeneteinkkel és azt kérdezzük tőlük, hogy az üzeneteink pontosan melyik részével nem rezegtek együtt, nem értetek egyet, melyikről érzitek azt, hogy sértenek vagy rágalmaznak benneteket, melyek nyomnak el benneteket, melyeket éreztek rossznak, nem megfelelőnek, unintelligensnek vagy bármilyen módon kiforratlannak?

Azt kérjük tőletek, hogy osszátok meg az érzéseiteket velünk, hiszen szeretnénk nagyobb betekintést nyerni és meg szeretnénk csupán tanulni azt, hogy mi az a mondanivalónkból, amit kifogásoltok, amit sértőnek éreztek, vagy amit lekezelőnek tartotok. Ez az, amit ma kérünk tőletek. Kérjük, hogy nyíltan osszátok meg az érzelmeiteket velünk ezekről az üzenetekről és arról, hogy melyik részükről érzitek, hogy meg vagytok nélkülük, amiről nem szükséges hallanotok, amik nem fontosak, és amik csupán azt szolgálják, hogy megsértsenek vagy elnyomjanak benneteket, illetve amik arra késztetnek, hogy rosszat gondoljatok magatokról. Ez az, amit ma keresünk a hozzászólásaitokban. Mi, mint mindig is, nagyra értékeljük és köszönjük az éleslátásotokat és az itteni közös küldetésünkben való segítségeteket.

Arra bátorítunk mindannyiótokat, hogy mélyedjetek bele ezekbe a beszélgetésekbe. Ne aggódjatok amiatt a néhány sötét, negatív vagy cabal által fizetett személy miatt, akik a hozzászólásaikat itt és az üzeneteink alatt hagyják. Egyszerűen hagyjátok őket figyelmen kívül. Csupán néhány nap alatt megjegyzitek majd a a legtöbb ilyen személy nevét. Ha még meg is változtatják a felhasználónevüket – melyeket alkalmanként meg is tesznek – azonnal fel fogjátok ismerni a pöffeszkedő és felfújt véleményüket, a nézőpontjaikat és fel fogjátok fedezni az általában lejtett szónoklatukat, melyeket azért terveztek és küldtek el, hogy szétszakítsanak benneteket, hogy vitát szítsanak, vitatkozást és széthúzást okozzanak a soraitokban. Meg fogjátok tanulni, hogy még egy szót se olvassatok tőlük, mihelyst felfedezitek, hová vezet az általában hosszú hozzászólásuk. Csak ugorjátok át és menjetek a következő hozzászólásra. Idővel azonnal elkezditek majd felismerni, hogy melyik hozzászólás fényteli vagy magasabb rezgésű és melyik készült egy negatív rezgésű sötétségében vagy egy olyan személy kezei között, aki alacsonyabb, lassúbb, sűrűbb vagy negatívabb rezgés pulzálása által létezik, cselekszik és viselkedik.

Azért mondjuk el ezeket nektek, mert szeretnénk jobban ösztönözni arra, hogy csatlakozzatok a megbeszéléseinkhez. Emlékeztetünk arra, hogy minden hozzászólást elolvasunk, amit nekünk hagytok és ösztönzünk arra is, hogy szeretnénk, ha többen részt vennétek benne, mivel szeretnénk nagyobb betekintést és szélesebb látókört kapni arról, hogy mit gondoltok, mit éreztek, és hogy hogyan haladtok előre az utazásotok során itt és a mi küldetésünkben itt. Nincs más módunk a legtöbb esetben arra, hogy ezeket a dolgokat megtanuljuk, ezért kérünk, hogy csatlakozzatok hozzánk és a beszélgetéseinkhez.

Fel fogjátok fedezni, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy az üzeneteinkbe beleszőjük leggyakoribb kérdéseitekre adott válaszokat. Bocsánatot kérünk, amiért nem tudunk személyes vagy speciális kérdésekre válaszolni; olyanokra, amelyeket a legtöbbetek nem kérdez meg. Mivel ez a megfelelő módszer, muszáj olyan kérdésekre és dolgokra felelni, melyeket a legtöbben kérdeztek, és mostanában így működünk. Idővel, lehet, hogy képesek leszünk ’lefogyasztani’ a listát és elkezdhetünk olyan kérdésekhez hozzáfogni, amelyeket egy kisebb részetek kérdezett és látunk is egy olyan időszakot, amikor ez sokkal valószínűbb lesz, mint amilyen most, a jelenlegi időszakban.

Tehát, ismételten elmondjuk nektek, hogy várjuk a hozzászólásaitokat a mai üzenetünk alatt az on-line közösségeiteken keresztül és köszönjük ismét a részvételt. Eláruljuk nektek, hogy az erőfeszítéseitek nem hiábavalók és segítenek nekünk abban, hogy jobban segítsünk nektek és most valóban erről van szó. Ez a játék neve. ’Segítsetek nekünk segítenünk nektek’ és mi csupán ezt fogjuk tenni.

A barátaitok és a családotok vagyunk. Mi vagyunk azok, akik segítenek nektek magatokon segítenetek, hogy jobbá, tisztábbá, biztonságosabbá, sokkal virágzóbbá, jutalmazóbbá, szórakoztatóbbá és nevelőbbé tegyétek a világotokat, mindannyiótok számára. Mi vagyunk a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of_5440.html

6 comments:

  1. Körülbelül egy hónapja találtam rá erre a dologra, hogy a Fény Galaktikus Szövetsége rendszeresen üzen nekünk, és választ vár. Majd még elolvasom a régebbi bejegyzéseket is.

    Nekem leginkább pontos útmutatásra van szükségem, hogy mikor mit tegyek. Bizonyára a Föld lakónak csak egy nagyon kis része van ebben a helyzetben, hogy tájékozódni tud ezekről a történésekről. Ezért gondolom, hogy minden egyes ilyen ember fontos szerepet játszhat majd a megfelelő időben. De lehet, hogy nem is? Lehet, hogy akik fogékonyak ezekre a dolgokra, de nem tudnak tájékozódni erről mostanában, a megfelelő időben ők is tájékoztatva lesznek. És akkor mindegy lesz, hogy korábban tudott valamit a felemelkedésről vagy nem?

    A másik megjegyzésem az lenne, hogy az elmúlt hónapok (évek) során sok mindent elolvastam, meghallgattam, szervezetekbe jártam azért, hogy megtudjam, mi is történik itt. A legutóbbi időben sokat olvastam a küszöbön álló változásról. Sajnos nem tudtam meg, hogy a dimenzióváltás, felemelkedés vagy bármi más néven nevezett dolog hogyan is fog megtörténni. Össze nem egyeztethető adatokat szereztem erről. Valahol A, A/B, B Földről írnak, a negyedik és ötödik dimenzióról, hogy az emberek 25%-a meghal, de azok és az élők (testet használók) is 1/3, 1/3 és 1/3 részben jutnak a 3, 4 és 5. dimenzióba. Tehát a Föld szétválik. De máshol meg más írnak. Például majd lesznek kapuk, ahol átmehet mindenki a másik dimenzióba, aki akar. Még az intenzív osztályon és a börtönökben is. (Talán ezen az oldalon olvastam?) A helyzetemből nem lehet eldönteni, hogy melyik igaz vagy mi igaz belőle. Tehát van egy ilyen probléma.

    Remélem segítettem ezzel.

    ReplyDelete
  2. Kedves Fénytestvérek!
    Jogosak Tardos kérdései a felemelkedésről,ezt most is teljes titok övezi.Ki megy,ki marad,lesz-e teljes megtisztítása a Földnek és ezért szükséges-e evakuáció és ha igen,menyi időre?A felemelkedetteké "lesz" a Föld vagy ugyanúgy "osztoznak" majd rajta a különböző tudatosságú emberek?Az előző üzenetből az tűnik ki,hogy a fejlett technológiák elterjedése után is lesznek emberek,akik nem akarják majd tudni,hogy honnan származnak ezek,tehát nem lesz mindenkinek egyértelmű?Netán a felemelkedők eltávoznak a szülőbolygójukra vagy az énjük egy jövőben létező aspektusába és onnan támogatják azokat akik maradtak és a változásokat?Hát vannak kérdések,de gondolom,hogy nem lehet nyilvánosságra hozni a részleteket,de egy kis segítség jól jönne.
    Összességében nagyon korrektek,tájékoztatóak és felébresztőek ezek az üzenetek és ami a fogalmazást illeti,tökéletes!
    Szeretettel!
    Dyral

    ReplyDelete
  3. Sziasztok!

    Úgy gondolom, hogy aki fel akar emelkedni annak egész biztosan sikerülni is fog, mivel mi is teremtők vagyunk ezért a szándékainkra reagál az univerzum vagyis ezzel teremtünk, tehát ha valakinek szándékában áll felemelkedni akkor biztosan utat talál majd ehhez. Az elkövetkezendő események végkimenetele, a felemelkedés részletei pedig szerintem képlékenyek, valószínüleg a galaktikus testvéreink sem tudják teljesen pontosan meghatározni, hogy mi hogyan történik majd mert ők is elmondták, hogy ez egy egyedülálló esemény lesz (a fizikai testtel való felemelkedés), még a Hathorok sem tudják pontosan megmondani milyen lesz pontosan az egész folyamat, elmondásuk szerint. Amit tehetünk az az, hogy magunkba keressük a válaszokat és intuitivan ráérzünk mit kell tennünk és merre kell mennünk, valamint, ha felébresztjük a telepatikus képességünket akkor mégjobban összhangba lehetünk a tesókkal, ezt ők is tanácsolták jópárszor.
    Remélem ezzel tudtam valamit segiteni nektek:D
    Szeretettel!

    ReplyDelete
  4. Nagyon sokféle forgatókönyv elképzelhető, és hogy melyik fog érvényesülni, tulajdonképpen tőlünk függ. Ezért van ennyiféle változat.
    Egy csomó nagy megrázkódtatással járó változást már meg is úsztunk, mivel a tudati változásunk valószínűleg nem tette szükségessé, hogy drasztikus dolgok történjenek.
    A Galaktikus Testvérek szándéka az, hogy minél kevesebb áldozattal, káosszal, megpróbáltatással menjenek végbe a változások, de ez attól függ, hogyan változunk mi magunk, és hogyan emeljük fel magunkat, egymást egy magasabb szintre mind rezgésben, mind érzületben, mind abban, ahogy egymással bánunk.
    Ebben minél finomabb és tisztább szintre emelkedünk, annál kellemesebb és szórakoztatóbb lesz az átállás.
    Ez egy nagyon sok tényezős folyamat, és nagy óvatosságot igényel, ha azt akarjuk, hogy minél sértetlenebbül éljük át az új igazságosabb és jobb társadalom eljövetelét.
    Ebben nekünk magunknak kulcs szerepünk van, de nem vagyunk egyedül. Így minden változat elképzelhető a fenti felsorolásból (Tardos) a totál katasztrófától kezdve a tökéletesen sima átmenetig, és ennek a mértékét tényleg a tudatszintünk, érzületünk, tájékozottságunk, és felvilágosító munkánk határozza meg.
    A legjobb az lesz, ha a legszórakoztatóbb és legsimább átmenet valósul meg. Én ezen vagyok, és szerintem sokan közülünk. Az Égi Testvéreknek is ez a szándéka.

    ReplyDelete
  5. Szép Napot Kedveskéim!
    Az üzenetek számomra jól vannak összeállítva. Sokszor megélem azt, amiről írtok, de a fordítás pár napos csúszása miatt, csak pár nappal később értesülök róla. És itt nagyon hálás köszönetet szeretnék mondani a fordítóknak!
    Sokszor érzem, hogy az üzenetek egy része nem nekem szól, ezért nem is veszem magamra, de elgondolokodom azon, hogy milyen sajnálatos, hogy némely részekre egyáltalán szükség van ...
    Furcsamód oda jutottam, hogy nincsenek kérdéseim, az elmúlt évek tapasztalatiból arra jutottam, hogy engedem magam "sodortatni az árral", és a számomra szükséges információk a megfelelő időben jutnak el hozzám.
    Köszönet mindenért!
    Szeretettel
    Viki

    ReplyDelete
  6. Üdvözletem Testvéreim Nővéreim!:)
    Amiről itt szó van (saját véleményem szerint), és egyet értek Hangdalával, hogy sokban,szinte mindenben rajtunk áll, hogy merre is megy majd az irány a "váltással" kapcsolatban. Mint ahogy azt tudjuk, az idő nem lineáris, több szálon fut, több lehetőség van kilátásban, ezért nem tudnak Galaktikus Testvéreink sem biztosat mondani erről, mivel rajtunk fog mulni, hogy melyiket közelítjük meg, melyikre lépünk rá, egyéni lesz mindenkinek.Én bízom abban, hogy egy egyszerűbb, könnyebb átmenet, váltás lesz az egyre növekvő ébredők által, illetve azzal, hogy egyre többen választják a Fényt.
    Áldott legyen Mindenki!<3

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar