Followers

Tuesday, September 4, 2012

2012. 09. 01.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012.09.01.


Itt az idő, hogy kigyomláljuk a kertünket 

 

 







Mi a kollektív gondolatok közös alapba történő összegyűjtésének segítségével kommunikálunk a csatornánkkal és mindazokkal, akiknek az üzeneteinket ilyen módon elküldjük. Ezt a módszert alkalmazzuk, mivel ez a leghatékonyabb eszköze az üzeneteink nektek való továbbításának a világotokban. Próbáljatok meg úgy gondolni erre, mint ahogy az elektromosság áramlik. Minél hatékonyabb az erőnek az impulzusa, annál erősebb a jel, mely eléri a tervezett célt, jelen esetben, Greg-et. Ezen a módon kommunikálunk, mivel ez a leghatékonyabb módja az érintkezésnek. Vannak más módszerei a kapcsolatnak, ez csupán az egyik közülük. A magasabb világokban mi szintén technológiai eszközökkel kommunikálunk egymással; a telepátia nem az egyetlen módszere a kommunikációnak.

Amikor azok közületek, akik magasabb birodalmakba utaznak az előttünk álló napokban és nem a túl távoli jövőben, azoknak be fogjuk mutatni a kommunikációs technikáinkat, és mindannyian, akik ezt az utazást megteszitek, meg fogjátok tanulni mindazon eszközök és technológiák használatát, melyeket mi alkalmazunk. Nagyon sok tanulási folyamat lesz számotokra és az eszközök, melyeket a kommunikációnkhoz választottunk csupán egy részét fedik le annak a sok területnek, amellyel kapcsolatosan képzést fogtok kapni. Tegyünk egy rövid kirándulást néhány ilyen technológia között, melyek használatát megtanítjuk majd nektek, mikor a jelenlegi valóságotokat elhagyjátok és megkezdtek egy új ugrást.

Mindenhez, amihez csak lehet, szeretünk olyan eszközöket és technológiákat használni, amilyeneket itt alkalmazunk. Nem foglalkozunk fizikai munkával és nem töltünk túl sok időt – ha egyáltalán töltünk – a saját kezünket használva, amikor eszközöket és technológiákat tudunk alkalmazni helyettük. Ez nem jelenti azt, hogy nem veszünk részt művészetekben, kézműves mesterségekben és ennek a természetnek a dolgaiban, ahol – hogy úgy mondjuk – az Isten-adata kezeket használják eszközként, festéshez, faragáshoz vagy hangszeren történő játékhoz. Természetesen nem erre mondjuk azt, hogy mi arra hasznosítjuk az eszközöket és technológiákat, hogy helyettesítsük bizonyos esetekben a kezeinket velük. Amiről itt beszélünk az az, hogy az eszközöket és technológiákat arra alkalmazzuk, hogy házimunkákat, gürcölést és olyan fizikai munkát helyettesítsünk velük, melyeket magasabb dimenziós lények nem szeretnek használni, illetve házimunkát, melyet azonban csak meg kell csinálni. Ezért kitaláltunk magunknak egy nagy rakás eszközt, hogy megcsinálják nekünk ezeket a munkákat.

Ez nem jelenti azt, hogy ezek az eszközök automatikusan vezéreltek, mivel sok esetben ezeket az eszközöket egy tudatos szerkezetnek kell működtetnie, mint például egy lény gondolkodása vagy a lények egy csoportja. A ti szemszögetekből nézve ezeket, úgy mondanánk, hogy ez a megközelítés hasonló lenne a gondolataitokkal, melyek kinyilvánítják a világotokat, de itt a mi gondolataink képesek arra, hogy kinyilvánítsanak és működtessenek bizonyos eszközöket, melyek arra használhatók, hogy irányítsanak, felemeljenek, mozgassanak, átméretezzenek, átalakítsanak, átformáljanak, beszínezzenek tárgyakat, és hogy megváltoztassák azok súlyát is. Igen, az elménk használható aszerint, hogy ezek az eszközök ezeket a feladatokat végrehajtsák. Tisztább képet fest ez számotokra arról, hogy mire gondolunk akkor, amikor azt mondjuk, hogy a tudatunk vagy kollektív tudatunk eszközként használható arra, hogy megváltoztassa a valóságunkat?

Úgy érezzük, hogy ezt a részt elég tisztává tettük. Továbbmegyünk és beszélünk nektek arról, hogy hogyan tudjuk használni a kollektív tudatosságunkat arra, hogy téren és még az általatok időnek értelmezett és ábrázolt dolgon is átutazzunk. A mi kollektív tudatosságunk és még egy egyszerű tudatossági szerkezet is használható olyan szerkezetként, mely lehetővé teszi az utazást. Ezt úgy lehet használni, hogy egy koordinátára, egy pozícióra és még egy időre is összepontosítunk. Azzal, hogy a valóság e pontjára összpontosítunk, a valóságunkat meg tudjuk úgy változtatni, hogy igazodjon egy rezgéshez egy térképen lévő A vagy B ponton. Aztán meg tudjuk változtatni (eltolni) a ’perspektívánkat’ – ha úgy tetszik – és ahelyett hogy A pontból B pontba utaznánk, mi csupán megjelenünk - mondjuk a B pontban -, holott korábban a mi valóságunk az volt, hogy az A pontban helyezkedtünk el. Értitek azt az elgondolást, drágáink, hogy nekünk nem szükséges egyáltalán a mi űrhajónkkal téren át utaznunk? Sokan kifejezték, hogy nagyon is értik ezt az elgondolást és megnéztük a hozzászólásaitokat, melyek azt a látszatot keltik, hogy azok az eszközök, melyben ideutaztunk - az űrhajónk -, tulajdonképpen szükségtelenek. Ez igaz egy bizonyos szinten, de azt mondjuk nektek, hogy az messze kényelmesebb és könnyebb nekünk, hogy összejöjjünk egy nagy szerkezetben, melyet létrehoztunk – még akkor is, ha egy egyszerű vagy kollektív tudatosság építette meg ezt – és a téren ilyen módon utazzunk át ahelyett, hogy megváltoztatnánk a tudatossági perspektíváinkat.

Reméljük, hogy értitek ezt és eláruljuk nektek, hogy nem bonyolult megérteni és még elsajátítani sem ezt a technikát - noha ez mindenre vonatkozik. Mindennek megvan a tanulási grafikonja, tanulási ciklusa, ahol a tanulást és gyakorlatot alkalmazni kell, mielőtt ezek a technikák megfelelőképpen elsajátításra kerülnek ahhoz, hogy lehetővé tegyék, egy lény általi használatukat. Egy képzést fogunk tartani számotokra ezekkel kapcsolatban úgy, mint hasonló más területeken is közületek azoknak, akik először teszik meg ezt a túrát. Nem lesztek magatokra hagyva azért, hogy megpróbáljátok kitalálni, hogyan kell bármit megtenni, mivel ezzel nemcsak hibák merülhetnek fel, hanem még sérülések is, bár itt a sérülések hatékonyan gyógyíthatók.

Sérülések időnként előfordulhatnak és előfordulnak még itt is, a magasabb világokban. Bár minden tökéletesnek vélhető a magasabb világokban, de eláruljuk nektek, hogy ez nem jelenti azt, hogy a magasabb dimenziókban való életben nincsenek összeütközések és időnként sérülések. Egy nagyon unalmas és élettelen létezés lenne, ha nem lennének kihívások vagy akadályok, melyeken túl kell jutnunk. Természetesen vannak akadályok és kihívások, melyeket meg kell oldanunk itt. A mi szemszögünkből egész sok van és ezek közül az egyik az, hogy leromboljuk a határokat, melyek elválasztják a miénket a tiétektől. Jelenleg ez a mi legnagyobb kihívásunk és nagy erőfeszítéseket illetve munkaerőt tettünk azért, hogy túljussunk ezen a próbatételen. Nem úgy sikerül, hogy egyszerűen csettintünk az ujjainkkal vagy kiadunk egy parancsot, ahogyan sokan közületek gondolják.

Néhányatok, akik kifejezik a véleményüket – és ismét elmondjuk, hogy becsüljük és tiszteljük mindenki véleményét – azt hiszik, hogy mi szándékosan játszunk egy várakoztató játékot veletek, melyet bármikor befejezhetnénk, bármelyik pillanatban, ha úgy döntenénk. Ez legkevésbé sem igaz. Nekünk – úgy, ahogy nektek is – együtt kell dolgozni azért, hogy megfelelő megoldásokat találjunk az előttünk álló kihívásokra, és amíg ezeket a megfelelő megoldásokat megtaláljuk és ’játékba’ iktatjuk, nem tudjuk elkezdeni az újraegyesülésünket. Ez egy terv, mely egyszerű és igaz. Ha néhányan közületek ezt nem fogadják el igaznak, ez még akkor igaz. Nem tudjuk veletek elkezdeni az egyesülésünket most, mert vannak olyan akadályok, melyeket le kell győzni.

Az egyik ilyen akadályt jelenleg a világotokban azok képezik, akiket sokan közülünk most úgy neveznek, mint a bűnös cabal. Ők még egy olyan erőt alkotnak, mellyel számolni kell. Bár néhány dologban tiszteletben tartjuk őket, nem olyan módon, amilyen módon a ’tisztelet’ szót ti használjátok. Mi nem tiszteljük őket amiatt, ahogy ők az földi emberekkel bánnak, de még amiatt sem, ahogy egymással bánnak. Nem ez az, amit az alatt értünk, amikor azt mondjuk, hogy tiszteljétek őket. Azért tiszteljük őket, mert ők egy óriási (rettentő) ellenféllé váltak ebben a játékban, a fénynek e csatájában a sötétséggel szemben. Ők nem egyszerű célpontok, hogy - ahogyan ti mondjátok - leszerelhessük őket. Nagy erőfeszítést és tervezést kell alkalmazni, hogy azt a birodalmukat leszereljük, melyet sok évszázad alatt építettek fel.

Ők nem ’ Johnny-come-lately’ (újoncok – a ford.megj.) ezen a színpadon. Ők manipuláltak titeket, a földi embereket és a saját birodalmaikat építették, miközben sok évszázadon keresztül megfosztottak benneteket a jólétetektől, egészségetektől, erőtöktől, szuverenitásotoktól, szabadságotoktól, akaratotoktól és még az intelligenciátoktól is. Ez egy ördögi terv, mely – mondhatjuk, hogy – évezredekre, messze az egyiptomi fáraókon túlra nyúlik vissza. Ez folyt Lemúria színpadán is, mely egy kontinens volt, amit néhányan közületek ismernek, de a nagyobb részénvel az emberi kollektív tudatosság nincs tisztában, még a testvérkontinensnek, Atlantis-nak sem.

Sokan vannak a világotokban, akik azt hiszik, hogy Atlantis csupán a képzelet vagy valaki fantáziájának szüleménye. Vajon ez a fantázia a ti görög írótok, filozófusotok és történészetek nevéhez, Platon-hoz fűződik vagy valaki máshoz, aki előtte élt? Nem ez a helyzet. Mind Atlantis, mind pedig Lemúria nagyon is valóságos kontinensek voltak a bolygótokon nagyon hosszú, zavaros és drámai történelemmel. Ennek a két különálló kontinensnek a történelmi eseményei között voltak háborúk és katasztrófák, melyek mindkettő megsemmisüléséhez vezettek. Most nemzeteknek fogjuk nevezni ezeket, mivel volt nekik kormányzatuk, rendelkeztek hadsereggel és polgársággal. Ezért úgy fogunk rájuk utalni, mint nemzetállamok.

Ez a két független és elkülönült nemzetállam háborúban állt egymással nem évtizedeken vagy évszázadokon keresztül, hanem eonokon át, mely több ezer évet jelent. Figyelembe véve azt, hogy még egy rövid és kisebb háború is mivel jár együtt a világotokban, gondoljátok el, milyen pusztító lehetett egy olyan háború, mely több ezer évig tartott. Ez történt ezekkel a területekkel, melyek egy időben szabad, virágzó, megjutalmazott és fejlett civilizációk voltak. Úgy döntöttek, hogy tönkreteszik magukat ahelyett, hogy a sok különbséget feldolgozzák. Látjátok azt a problémát, ami akkor tud és fog keletkezni, amikor a lények nem békésen, barátilag, igazságosan, megfelelően, alkalmasan és tisztességesen, megfontolt és bölcs spirituális lényekként oldják meg a különbségeket egymás között?

Ez a pusztulás, mely megtörtént, annyira hatalmas volt, hogy rengeteg erőt vetettünk be a mi részünkről ahhoz, hogy azt a kárt, mely a kontinenseiken és azon az időperiódusukon túlra nyúlt, melyben ők léteztek, minimalizáljuk. A veszteség, melyet e két nemzetállam közötti háborúskodásból adódott egy olyan kár, mely ma a modern társadalmatokba is beszivárgott. Világotokban vannak olyan problémák, nehézségek és kihívások, melyeken keresztül kell menni annak köszönhetően, hogy ezen kihívások és nehézségek megoldása nem sikerült több ezer évvel ezelőtt Lemúria és Atlantis területein. Értitek, mit magyarázunk most nektek itt? Azt magyarázzuk, hogy a karmikus maradványnak köszönhetően és amiatt, hogy ez a két terület nem volt képes együtt dolgozni és békés megegyezésre jutni egymás között, ti viselitek a felelősséget – ahogy ti mondjátok – nektek kell helyrehozni a kárt, újrarendezni és újraépíteni azt, amit e két nép lerombolt a nagyon régi múltatokban.

Ez az esemény a múltatokban több százezer évvel ezelőtt történt. Nem tízezer, hanem százezer évvel ezelőtt a múltatokban és ma, itt vagytok és vezekelnetek kell azért, ami akkor régen történt. A feladatotok ma az, hogy e két nemzetállam hamujából újjáépítsetek és létrehozzatok magatoknak egy világot, egy irányító testületet, egy népet. Nem több száz egymással küzdő részt, nem oly sok különböző népet és nyelvet, jogszabályt és szabályozást, hanem egyet, csupán egyet. Az a ti feladatotok, a ti megbízásotok, a ti küldetésetek itt, hogy egy globális társadalmat építsetek önmagatok számára, mely egységen, tolerancián, megértésen és szereteten, együttműködésen és barátságon, bizalmon alapul valamint azon a megoldáson, amelyben bármilyen és minden szemléletmódbeli, véleménybeli, nézetbeli vagy filozófiai különbség megnyilvánul. Ez a ti feladatotok; ez a mi küldetésünk itt, együtt.

E küldetés részeként azokat, akik nem szeretnének részt venni abban a nagy erőfeszítésben, hogy a világotok embereit szabadságban és szuverenitásban, bőségben és egészségben, biztonságban és tudásban, szeretetben és bizalomban egyesítsük, el kell távolítani, hiszen nem lehet lék a hajótokon, azért, nehogy a hajótok el tudjon süllyedni vagy elsüllyedjen úgy, mint Atlantis vagy Lemúria elsüllyedt az óceán mély, hatalmas hullámaiban. Ez a kihívás áll előttünk, ez a mi küldetésünk, és e küldetés részeként el kell távolítanunk ezeket a lényeket a világotokból, hiszen ők nem segítenek nekünk ebben a küldetésben. Nem szeretnének részt venni ebben a küldetésben és ők, amit csak tudnak, mindent megtesznek azért, hogy minden nap összeesküdést szőjenek, és abban mesterkednek, hogy meghiúsítsák a küldetésünket, hogy szabotálják azt és továbbra is megtesznek mindent, ami erejükből telik - és ők óriási erővel rendelkeznek. Ne engedjétek becsapni magatokat azzal, ami úgy tűnik, hogy csendes vagy békés periódus volt a történelmetekben. Ők – mivel úgy érzik, hogy nekik meg kell tenniük – káoszt fognak teremteni. A káosz az ő eszközük. Az, amit ők használnak. Ez az ő szövetségesük; ez a titkos fegyverük, bár ők ezt nem tartják nagyon nagy titokban. A káosz az ő játékuk neve. Káosz, megtévesztés, erőszak, elválasztás, félelem, bizalmatlanság és gyanakvás; ez a fegyvertáruk néhány eszköze, melyeket nap, mint nap használnak.

Ők hazugságokat és téves információkat terjesztenek a propagandájukon és – úgy is mondhatjuk, hogy - azokon a férfiakon és nőkön keresztül, akik ezekben a ’hivatalokban’ dolgoznak. Látjátok, ezeknek a férfiaknak és nőknek időnként óriási pénzösszegeket fizetnek azért, hogy ezt a piszkos munkát elvégezzék nekik. A médiát és az internetet használják arra, hogy a hazugságaikat és a megtévesztéseiket terjesszék egy olyan erőfeszítés által, hogy távol tartsanak benneteket attól, hogy eggyé váljatok, azért, hogy elválasztva és elkülönítve, megzavarva és félelemben és egy örökös bizalmatlan, gyanakvó és még üldözési mániás állapotban tartsanak benneteket. Rajtatok áll, a földi embereken, hogy felismerjétek azokat a kísérleteket, melyekkel elkülönítve és félelemben élve akarnak benneteket tartani. Nem tudunk nektek folyamatosan közleményeket vagy figyelmeztetéseket szolgáltatni, minden egyes alkalommal, amikor tudomást szerzünk olyan napi szintű kísérleteikről, melyekkel az emberekbe félelmet és válaszfalat akarnak belenevelni, hiszen ez rajtatok áll, drágáink. Amint már mondtuk, azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek, de nem azért vagyunk itt, hogy megtegyük helyettetek a munkát. Rajtatok áll, e világ emberein az, hogy mindent megtegyetek annak érdekében, hogy lebontsátok azokat a falakat, melyek ma és múltatok sok eonja óta azon munkálkodtak, hogy elválasszanak benneteket.

Tájékoztunk benneteket arról, hogy a cabal-nak vannak olyan kísérletei, mely során beszivárognak a békés társadalmaitokba és az on-line közösségeitekbe. Mi megosztottuk veletek e felfedezésünk előtt azt, hogy a cabal és az ő általuk fizetett talpnyalók beszivárognak az on-line Fénymunkás, spirituális, földönkívüli és más közösségeitekbe, melyek azért lettek létrehozva, hogy egymással kapcsolatba tudjatok lépni. Fizettek a talpnyalóiknak azért, hogy magukat Fénymunkásként és olyan lényekként állítsák be, akik a spirituális ösvényen vannak, vagy akik földön kívüli illetve magasabb dimenziókból való családokkal rezegnek együtt. Ahelyett, hogy a szeretet és fény, a megértés és tolerancia, az összetartozás és egység, az együttműködés és béke fogalmainak terjesztésében segítettek volna, harcot és vitát, vitatkozást és elkülönülést szítanak. Arra ösztönöznek és időnként azt kezdeményezik, hogy egymást támadjuk, hogy a csatornáinkat támadjuk, hogy azokat támadjuk, akik felemelik a hangjukat a csatornáink érdekében és megvédik őket vagy bárkit, akik olyan nézeteket fejeznek ki, mint a béke és tolerancia, összetartozás és szeretet – amiből mi mindannyian vagyunk – hiszen ők nem ezekből vannak és nekik nem erre van megbízásuk.

Az ő küldetésük az, hogy falakat építsenek közétek, és ahogyan mi látjuk, ezt a feladatot egész jól hajtják végre. Egyetértetek velünk itt abban, hogy sokan vannak az on-line közösségeitekben olyanok, akik még mindig azt állítják, hogy ők Fénymunkások, de a sötétek – a cabal – munkáját végzik? Egyetértünk ma ebben, drágáink? Ezt azért kérdezzük ma tőletek, mert tudjuk, hogy lesznek olyanok közöttetek, akik nem értenek egyet ma ezzel és azt kérjük azoktól, akik nem értenek egyet ezzel a logikával – mely simán egyértelmű és annak is kellene lennie. Kinek származna több előnye abból, hogy ne értsen ma egyet ezekkel a szavakkal, ha nem azoknak, akik a talpnyalóiknak fizetnek, akik feladata az, hogy elkülönítve tartsanak benneteket, hogy egymás elleni vitákban tartsanak benneteket?

A mai feladatotok az, hogy saját magatok számára felfedezzétek e cabal-ügynökök létezését, azonosítsátok őket és osszátok meg ezt az információt a fénytestvéreitekkel, azokkal a fivéreitekkel és nővéreitekkel, akik a küldetésetek részei itt, a szeretetben valamint bolygótok és az azon élő emberek szolgálatában. Amit mi nem kérünk tőletek, hogy megtegyétek az az, hogy bármilyen módon, alakban vagy formában maffiákat lincseljetek meg, és nem kérjük tőletek, hogy ragadjatok fegyvert és hogy bármilyen erőszakos tettet kövessetek el, vagy hogy egyáltalán bárkit is megfenyegessetek. (A korábbi nektek szóló, Parancsnokainktól származó üzenetünk, mely a cabal-letartóztatásokat érinti, nem a nemzeteitek polgáraira, hanem a ’földi szövetségesekre’ volt irányítva, akik a világotok hadseregeinek és jogi végrehajtói közösségének frakciói (klikkjei) akik a cabal ezen letartóztatásait felügyelik; és úgy érezzük, hogy ez a rész nagyon is tisztázva volt.)

Ma egyszerűen és kizárólag azt kérjük tőletek, a Fénymunkásainktól, hogy tegyétek meg, kezdjétek el megbeszélni egymás között nyíltan és nyilvánosan, hogy mit gondoltok, kik ezek a cabal-ügynökök, nevezzétek nevükön őket, és azt hogy melyik on-line közösséghez tartoznak és melyeket használják eszközként arra, hogy elválasszanak és elkülönítsenek benneteket és veszekedést szítsanak közöttetek. Nevezzétek ezeket a személyeket nevükön nyíltan és nyilvánosan és azt is, hogy melyik közösségekhez tartoznak. Ez az, amit szeretnénk ma látni. Szeretnénk, ha kiállnátok magatok mellett azért, hogy létszámban és erőben szerveződjetek és nőjetek, és hogy kigyomláljátok azokat, akik oly sok vitát, elkülönülést és ellenségeskedést okoznak az on-line közösségeitekben, azokban a közösségekben, melyek szeretet és fény, tolerancia és megértés, béke és együttműködés alapján léteznek. Ez a mai feladatotok és ez a feladat nem fog holnap véget érni. Szeretnénk folytatni minden egyes napot ezzel a feladattal mindaddig, amíg ezek a személyek, akik a sötét cabal-beli talpnyalóiknak fizetnek, azonosítva nem lesznek, és ki nem lesznek tépve gyökerestül úgy, mint a ronda gaz egy csodálatos virágoskertben.

Mi vagyunk a társaitok a kertészkedésben, a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta: Greg Giles.

Fordította: Vénusz

Website: http://www.ascensionearth2012.org/2012/09/message-from-galactic-federation-of.html

16 comments:

  1. Kedves Fénytestvéreim!
    Csodálatos ez a mai nap, már a második közlést olvasom ami a lelkem melengeti. Természetesen előre le kívánom szögezni, hogy vállalom a feladatot teljes szívvel. A dolgok feltárását az én világnézetem szerint osztom meg veletek és kérlek benneteket, hogy jelezzétek, ha nem értetek egyet. A hamis történelmünk időszámítása szerint, azaz mondhatnám emberemlékezet óta csupán a nemesebb nemzetek meséiben érvényesül, hogy a jó győz és a rossz elnyeri méltó büntetését. Csak mi már sajnos kiértünk a mesék világából és nem látunk az utóbbi évtizedekben még a jóravaló törekvésnek a szikráját sem a felszínen. Értékelésem szerint ez azért következhetett be, mert a hatalom birtokosai és az ő szolgái mindig erő alkalmazásával tartották meg pozíciójaikat és sajnos az emberek többsége hajlamos volt mindig az erő oldalára nem pedig a szépség, jóság, nagyvonalúság, szeretet mellé mert ebben látták a túlélés legnagyobb esélyét. Megelégedtek ezzel. Azok akik nem vállaltak közösséget a hatalmasok és erőt fitogtatók tábora mellett azoknak nem maradt más mint a bujdosás és a nehéz fizikai munka végzése, mert oda nem akaródzott az előbbieknek részt vállalniuk. Már régebben készítettem egy gyors mérlegelést és arra kellett ráébrednem, hogy a jószándékúakat sokkal könnyebb megszámolni és elkülöníteni mint a sötét cabalhoz tartozó sleppet. Meglátásom szerint van egy egyszerű próbatétel amivel elválik a pelyva a gabonától mégpedig a nehéz fizikai munka végzésére való felszólítás ellenszolgáltatás nélkül, azon túl pedig büntetés feladatként való kiötlése és annak végrehajtására való felkérés. Szerintem ez a két próba azonnal éles kontúrt húz a jók és a többiek közé. Bizton állítom, hogy a dolognak az elméleti részének alkalmazása már kirívó eredményt ad. A weboldalként én a Facebookot jelölném meg, mert még sehol más oldalon nem találkoztam ennyire negatív rendszerrel és erőszakos manipulációval. Véletlen regisztráltam fel magam és hosszú ideig tartott amíg meg sikerült szabadulnom tőle. A tiszta meleg baráti szív sajnos a fehér hollóval azonos létszámú lett napjainkra.
    Ha sikerülne a Fénytestvériségnek egymásra találnia elkülönülve, akkor már az önmagában felérne egy felemelkedéssel.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves Magatesz!

      Teljesen egyetértek hozzászólásoddal. A Facebooktól egyébként én is nagyon nehezen tudtam megszabadulni, és információim szerint kémoldal.

      Áldás

      Mobydickstar

      Delete
  2. Kedves Fénytestvéreim!
    Arra kérlek benneteket, hogy olvassátok el az aug.31-i Fénymunkás feladatotok.. c. üzenet után írt hozzászólásokat és mondjatok véleményt a Figyelő és köztem kialakult párbeszédről. Kissé furcsán érzem magam, hogy egyedül vitatkozom vele. Talán ti másképp gondoljátok? Más a véleményetek? Már máskor is hozzászólt, akkor még zűrösebb volt, (sőt az én blogomon is).

    Mivel a fönti csatornázott üzenetet elolvastam, az megerősített abban, hogy válaszoljak neki. Tehát szeretném tisztázni a helyzetet. Szerintetek nem jól látom a dolgokat?

    Szeretettel várom most a Ti válaszotokat
    Mily

    ReplyDelete
  3. Kedves Kati!
    Én is olvastam azokat a hozzászólásokat,már akkor is egyetértettem veled a neki adott válaszaidban,talán jeleztem is úgy emlékszem.Most nekem is egyből ő jutott eszembe és valószínűsíthető,hogy ő olyan akikről itt írnak.Fölényeskedő hosszú,teológiai eszmefuttatásokat írt,amit avval zárt,hogy nézzetek utána az Akasha krónikában ha nem hiszitek.Végül is rövid üzenete az volt,hogy "mekkora egoisták is vannak a Föderációban és nem kell mindent elhinni,amit itt írnak",ez a véleménye.Már az is furcsa,hogy "feltételezi",hogy itt mindenki be tud tekinteni az Akashába,hát ez is elég torz!
    Győzzön a Fény!
    Dyral

    ReplyDelete
  4. Kedves Kati!
    Én is osztom a véleményedet. Olvastam Én is olyan honlapokat, ahol az írás előtt
    és nekem sem úgy tűnt, hogy a gondolkodásra hívták fel a figyelmünket- hanem, hogy a szívünk jelzéseire és belső megérzéseinkre hagyatkozva olvassuk az üzeneteket.
    Túlságosan az ego használatát kérné tőlünk, miért? Talán ezáltal tudnak és tudtak eddig is a legjobban befolyásolni minket. Én jobban hiszek a megérzéseimben.
    Az utolsó sorai idézem " Amennyiben valakinek kérdése van, írjon ...... AMIT Tudok és SZABAD, szívesen megírom. " Nekem itt tette fel az i-re a pontot. Vajon ki lehet, aki megszabja, hogy mit mondhat el nekünk?
    Még egyszer Köszönöm Kati a tegnapi commentedet, amit nekem írtál.
    Szeretettel mindenkinek. Andrea.

    ReplyDelete
  5. Kedves Kati!
    Nagyon érdekes a dolog, mert noha emlékszem, majdnem sikerült kételyt keltenie bennem, de a hitem győzött, Teljesen Igazat adok Neked "Figyelő-vel" kapcsolatban. Most,hogy az egészet átgondolom, csak iagazat tudok adni neked....megjegyzem nekem már a neve sem az "igazi"...."Figyelő"...hm...
    Legyetek Áldottak Mindannyian!
    Szeretet és Fény

    ReplyDelete
  6. Kedves Mindannyian!

    Ugye, ugye? Köszönöm a megerősítéseket. Figyelő udvariasan távozott szerintem.

    De vagy ő másnéven, vagy valaki más, pár perce jelentkezett, engem megcélozva. Érdekes módon a Fénykardos oldalról kaptam az értesítést levélben, de az oldalon nincs fönn! Ez egyre cifrább!
    Azt írja, hogy látja, hogy én nem vagyok látó, ő viszont az, és gondolkodik is. Aztán pedig ezt írja: "Úgy veszem észre, sokan teszik, hogy inkább hallgatnak mások véleményére, minthogy magukban keressék a választ." Megint ez a szöveg, ami "figyelőnél" is volt!! Értitek? Ne hallgassunk a Fény Galaktikus Szövetségére! De ő elmondja, hogy mit csinálunk rosszul, és hogy kellene jobban ...vagyis hallgassunk az ő véleményére!! Vagyis ne magunkban keressük a választ!

    Ideírom a nevét, hogy tudjátok hova tenni, ha megjelenik a hozzászólása: "Vagyok Fényimformátor" Ez is egy nagyon érdekes név, igaz? Éppúgy, mint a "figyelő"é.

    Legyetek résen, ne hagyjátok magatokat elbizonytalanítani, még a szeretet nevében sem!

    Támogassuk egymást!
    Mily

    ReplyDelete
  7. Tehát akkor "Figyelő" ki lett gyomlálva. Helyes. Könnyű észrevenni őket, ha az érzelmi hangoltságot figyelitek. Más néven tónusskála. Lásd a szcientológiában. Az alacsony érzelmi hangoltság mindig jellemző rájuk. Ellenségesség (ellentét), burkolt rosszindulat stb. szintek. 2-es érték és az alatt.

    ReplyDelete
  8. Kedves Mindenki!
    Az utolsó próbálkozásom, hogy megoszthassam veletek a gondolataimat,valami,vagy valaki nagyon gátol ebben, hogy mások is elolvashassák amit eleinte "figyelőnek" címeztem, ez még jobban megerősít abban, hogy jó úton járok. Az első hozzászólásom pár pillanatra látható volt, de egyszer csak eltűnt, a többinél kiírta,hogy elküldve, de nem volt látható. Pedig sértő dolog nem volt benne.Türelmesen próbálkozom. Én a szívem és belsőhangomra figyelve olvasok sok blogot és csak ezután hallgatok az "agyamra".Van saját szabad akaratom, hogy eldöntsem mi jó nekem és mi nem, hogy a saját utamat járhassam. Összerakom a sok kis képet egésszé a saját igazságommá. Nem másokra hallgatok, hanem saját belső megérzéseimre. Ezek a dolgok csak jobban megerősítenek, hogy a helyes utamon járok.Kati blogjain pedig csak támogatást kapnak azok a fénymunkások akik most ébredtek fel vagy ébredeznek és más ehhez hasonló oldalak. Ez szerintem nem baj, de lehet, hogy másoknak igen,ezért próbálkoznak mindennel, hogy a munkájukat, energiájukat ne a Földünk és a rajta élők megsegítésére és támogatására fordítsák. Köszönöm az időtöket,hogy Rám szántátok.
    A Fény járjon át és segítsen mindenkit az útján.
    Szeretettel mindenkinek:Andrea.

    ReplyDelete
  9. Van egypár érdekesség ebben az írásban is. Ez a nevezzük meg szerintünk ki a Cabal ügynök nagyon emlékeztet engem a boszorkányperekre, ahol valaki megharagudott a szomdszédjára, ráfogta hogy boszorkány,és máglyán, vagy vízben fulladva vagy még ki tudja hogy mily módon végezte. Vagy a hitleri Németországra, ahol családtagok egymást jelentették fel... Mi alapján mondjuk hogy valaki cabal ügynök? Intuíció? Sajnos sokszor össze lehet keverni a saját érzelmeinkkel,vágyainkkal,lelkesedésünkkel.Kell az intuíció,ez a jövő útja,de kell hozzá a gondolkodés. az értelem is..., különben könnyen félre lehet siklani. Bizonyíték? Az már titkosszolgálati kategória.
    A gondolat szép, de a kivitelezés kellő átgondolása nélkül előbb-utóbb mindenki szembenéz tettei,gondolatai és szándékai következményeival...
    Ezzel az üzenetküldőnek és csatornázónak tisztába kellene lennie. Az általam ismert fénymunkások nem kis része is már tisztában van ezzel, a többi is tudja már az információt erről, csak még nem igazán hiszi el, hogy így van, csak panaszkodnak, hogy mennyi csapás éri őket. Vajon miért?
    Egyébként nem én vagyok a fényinformátor.
    Kedves Katalin!Az információk senki ellen nem irányulnak, csak adnak gondolkodnivalót.Van egy szép mondás: a fejünk nem azért van, hogy sapkát hordjunk rajta...A gondolkodás nem bűn!!
    És vajon ki szabja meg, hogy mit adhatok át? És ki mit adhat át? Erről kérdezzétek a felelősségteljes, esetleg megvilágosodott mestereket.Jópár előfordul,és előadást tart Magyaországon is.Számtalan történet hallható például felelőtlen jósokról, és önbeteljesítő áldozatról, mikor nem azt mondja a jós pl, hogy ha nem változtatsz a gondolkodásmódodon, viselkedéseden, tetteiden súlyos baleset fog érni, ezen és ezen kellene elgondolkopni, hanem azt, hogy ekkor és ekkor súlyos baleset ér.Mi lesz a következmény? Azt első esetben kap egy esélyt az illető, hogy változtasson a gondolkodásmódján, és elkerülheti ezáltal a figyelmeztetést, a balesetet.Második esetben lehet hogy végig rettegni fog,hogy mikor éri a baleset.És sok spirituális tanító és gyógyító belesik a beleavatkozás hibájába. Felelősség, kinek mit és mikor adhaunk át, beleavatkozunk vagy nem? A kulcs? Gondolkodás, hogy tetteinknek mi lehet a következménye például akár ránk, akár annak akinek téves vagy rossz időben
    információt adunk át...
    Még egyszer elmondom amit leírtam,a föderációs törtébnéseket is, közvetlen megfigyelője, és részese voltam...
    Az információkat átadtam,a döntés, választás melyik utat választod a tiéd.
    Töltsön el a szeretet fénye, és világítsa meg utadat...
    Kiváncsi vagyok ezt fenthagyod-e,vagy félsz szembnézni önmagaddal. De ez is a te dolgod és felelősséged.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Kedves figyelő! Jó, hogy írtad ezt:
      "És vajon ki szabja meg, hogy mit adhatok át? És ki mit adhat át? Erről kérdezzétek a felelősségteljes, esetleg megvilágosodott mestereket. Jópár előfordul,és előadást tart Magyarországon is."
      Mert bizony rengeteget ültem megvilágosodott mester előtt és hallgattam a tanításait. De soha nem fordult elő, hogy valakikhez úgy odament volna magától, hogy hé, te nem jól csinálod a dolgokat. A bölcsességet a Mester a tenyerén nyújtja, és vagy elvesszük, vagy nem. Nem erőszakolja és nem vitatkozik. Azt is mondta, hogy keresgélhetünk másfajta forrásokat is, de ha az összezavar, akkor inkább hagyjuk ott.
      Sajnos téged mi nem hagyhatunk ott, mert Te jöttél hozzánk, mondhatni, betolakodtál a közösségbe, ahol zavart keltesz. meddig óhajtod ezt még folytatni? fejezd inkább be, arra kérlek. Most szépen távozhatsz.
      Isten veled!
      Mily

      Delete
  10. Szerintem Figyelő internetről összetallózott infókat tálal itt szorgalmasan amikben lehetnek részigazságok,mert egy-kettőt én is olvastam.Úgy adja elő,mint aki teljesen belelát ezekben dolgokba,persze nem kétlem,hogy vannak ismeretei.Azt szorgalmazza,hogy ne fogadjunk el semmilyen útmutatást,hanem csak magunkban keressük a megoldásokat.Akárhogy is,úgy tűnik,hogy szeretne elfordítani minket ezektől a közlésektől és kételyeket ébreszteni.Persze ellentmondásos,mert ő meg nyíltan kijelenti,hogy ez a csatornázó nem jó lények üzeneteit közvetíti,ezt viszont elhihetjük neki,holott mi nem érzünk negatívat ezekben az üzenetekben,ezt meg ő fogja fel nehezen.Valahol meg arról tájékoztat,hogy menyi csapás éri a fénymunkásokat az ilyen üzenetek hatására,nagyon rendes,hogy figyelmeztet,de mi tudjuk,hogy nem csak a fénymunkásokat éri csapás.
    Vajon kikre gondol mikor azt írja?:"Mi saját,közvetlen információforrásból és tapasztalatból merítünk"..... .

    ReplyDelete
  11. Figyelő, most gondolkodtam, komolyan, erősen gondolkodtam, és úgy látom, hogy gyakorlatilag éppúgy nem tudod te se bizonyítani az állításaidat, mint ahogy a Fény Galaktikus Szövetsége se. És mivel még csak így látok, nem úgy mint te, ezért az érzéseimre hallgatok. Ja és nem megyek a ti oldalatokra megingatni a híveiteket a hitükben. Oké? Megmondanád, mi keresnivalód van itt? Kiadták nektek, hogy térítenetek kell?
    Mily

    ReplyDelete
  12. Kedves Katalin!Első ránézésre úgy látom, hogy nem egy vallás templomában vagyunk,ahol a hívek azt csinálják,amit a pap mond nekik fenntartás és gondolkodás nélkül, és aki nem ezt teszi azt megégetik...:))) De ha mégis így van, bocsáss meg a tévedésemért...,ezek szerint a Föderáció a vallás, és a csatornázók a papjaik...
    Számomra érthetelen, hogy egy magát fénymunkásnak gondoló, és felemlkedést vágyó ember úgy gondolja,hogy híveket kell toboroznia.Egyik földi feladatom pl. a korrekt információátadás. Ha valaki azt mondaná, vagy úgy viselkedne mint hívő velem, vagy az átadott információkkal kapcsolatban,szeretettel bár,de elküldeném inkább templomba... A gondolkodni nem akaró hívő ott jobban érezné magát. Ha valaki figyelmesen elolvassa az írásaimat, láthatja,hogy nem hívőket toborzok, hanem gondolkodásra buzdítok. Tapasztalataim szerint a gondolkodás és az intuíció együtt visz előre. Csak az vágyik arra, hogy majd más megmondja mit tegyen vagy ne tegyen, aki nem akar felelősséget vállani tetteiért, mentség: mert hogy neki azt mondták mások, vagy a "templomban". Csak azt nem fogják fel sokan, hogy ettől a felelősség még az övék.
    És nem azt mondtam,hogy minden információ helytelen,amit a Föderáció neve alatt leír bárki, hanem vannak olyan részei, amik nem felelnek meg a valóságnak. Több olvasóban is megmozult az intuíció, én csak magyarázatot adtam rá. Ezért kell gondokodni, mi az ami előrevisz, mi nem. A vakhit a Föderációban, ami szintén lejön a reagálásokból? Abból, hogy úgy gondolod "feljebb" minden happy? Amiről valaki nem tud, az nem is létezhet? Azt más nem is láthatja, érzékelheti, nem állhat vele kapcsolatban? Nem véletlen a régi mondás, és ez mióta teremtett világ létezik ez is létezik: "Ahogy fent úgy lent,ahogy kint úgy bent..."
    Mint már többször is megírtam, az információt átadom(a korrektségéért a felelősség az enyém),többi az olvasó dolga mit tesz vele. Nem óhajtok meggyőzni senkit, mindenki szíve joga, mit kezd a kapott ismeretekkel.
    Töltsön el a szeretet fénye, és világytsa meg utadat!

    ReplyDelete
  13. Kedves figyelő!

    Ezt írtad: "Csak az vágyik arra, hogy majd más megmondja mit tegyen vagy ne tegyen, aki nem akar felelősséget vállalni tetteiért.."

    Közben Te folyamatosan azt mondogatod, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk! Miért is? Vagyis úgy gondolod, hogy mi nem akarunk felelősséget vállalni a tetteinkért? Ezért jó alanyok vagyunk és most nekünk Te fogod megmondani a tutit?

    Először is én vállalom a felelősséget a tetteimért, és gondolom a többiek is.

    És mit is mond a "papunk", amit mi fenntartás és gondolkodás nélkül megteszünk? Mit? Azt hogy szeressük egymást, ne bántsuk egymást, fejlesszük magunkat, tisztuljunk, engedjük el a nehéz "csomagjainkat", szabaduljunk meg a rossz tulajdonságainktól, bízzunk a szép jövőben..stb. Ez nagy baj? Ilyet nem lenne szabad nekünk meghallgatni?

    A legújabb üzenetben viszont van cifrább is. Ezt olvasd el:

    "Amit mi teszünk, az nagyon tisztán látható mindenki számára. Felépítünk benneteket, segítünk megerősíteni benneteket, önbizalmat adunk nektek, emlékeztetünk benneteket arra az erős és örökkévaló spirituális lényre, akik vagytok, ösztönzünk benneteket arra, hogy befejezzétek a feladataitokat, biztosítunk benneteket a védelmünkről, javaslatokat adunk nektek, hogy szerintünk hogyan lenne a legelőnyösebb mindannyiótok számára eljárni és programokat valamint projekteket szervezünk és szerkesztünk, melyek gondoskodnak majd a világotok embereinek ellátásáról - és a bolygótokéról is, hiszen ő is egy élő, lélegző és tudatos lény."

    "Ezt tesszük mi. Azok számára, akik még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy becsapást, rászedést vagy szélhámosságot követünk el, és hogy elképzeléseink vannak arról, hogy leigázzuk a bolygótokat, azt üzenjük, hogy a szónoklatotok vége eljött. Ti, a cabal fizetett talpnyalói, sőt még közületek azok is, akik egyszerűen csak azt teszik, amit mi egy nagyon meggondolatlan döntésnek látunk, úgy lesztek most gyökerestül kitépve, mint ronda gaz a kertben, hiszen ez az, amik ti jelenleg vagytok. E játékok, e svindlik, e húzások, taktikák, e titkos intézkedések ideje most véget ért...."

    figyelő, köszönöm a jókívánságaidat. Csak annyit mondok: Isten veled! Remélem abbahagyod agitációdat végre. Inkább most, mint később.
    Mily

    ReplyDelete
  14. Kedves Katalin!
    Sajnálom, hogy nem olvasod el figyelmesen amiket írtam,vagy nem érted.Különben nem vádolnál meg ilyenekkel.
    De szerencsére sokan mások, akik olvassák, de nem írnak reagálásokat(legalábbis ide),értik.
    Köszönöm neked, hogy részt vettél ebben, így nagyon sok előrevivő információt tudtam átadni innen is a fejlődni akaró és gondolkodó embereknek.
    Töltsön el a szeretet fénye, és világítsa meg utadat!

    ReplyDelete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar