Followers

Monday, September 3, 2012

2012. 08. 30.

A FÉNY GALAKTIKUS SZÖVETSÉGÉNEK ÜZENETE
2012. 08. 30.


MEGBESZÉLÉS FÉNYMUNKÁSAINKKAL 

 

 

 







Itt az ideje, hogy elfoglaltak legyünk, nagyon elfoglaltak küldetésünkkel és ittlétünk okaival kapcsolatosan. Itt vagyunk, mert kiválasztott bennünket egy felvételi testület, egy bizottság ami felügyelte a kiválasztási folyamatot, aminek tagjai személyesen, egyenként válogattak össze egy csapatnyi lelkes Fénymunkást az idejövetelre és elhozni ezen világnak a változásokat, ami látszani fog a fejlődésen és javát szolgálja minden lénynek, aki választja ezen változások elfogadását itt, ezen a Földnek nevezett bolygón.

Igen nagy Fénymunkás erőre tettünk szert. Régóta elhatároztuk, hogy ideutazunk számos beosztottunkkal, egy helyre ami annyira a sötétségbe, káoszba és zűrzavarba süllyedt, nem volt egy nagyon bölcs elképzelés. Ehelyett elhatároztuk, feltöltjük sorainkat annyi Fénymunkással, amennyivel szükségesnek éreztük az idejövetelt, akikből közületek sokan – mindenféle okok miatt - nem válaszoltak megfelelően, amikor felhangzott a harsona hívása. Ez évekkel ezelőttig elhallatszott egy bizonyos módon visszafelé az időtökben. Most 2012. van, messze attól az időponttól, amikor ezen hívásokat elkezdték kibocsátani. Segítettünk ebben a folyamatban riasztani és felébreszteni mindazokat, akik kiválasztásra kerültek erre a küldetésre, így tudjuk mikor mentek ki a hívások, tudjuk milyen gyakran hangzottak el ezen hívások és köszönjük mindazon Fénymunkásainknak, akik segítettek megszólaltatni ezen riasztó harangokat fívéreiknek és nővéreiknek, hogy hallják azt, felébredjenek és válaszoljanak.

Jelenleg, azt mondanánk, hogy csak egy kis töredék ébredt fel közületek és válaszolt. Felmérni a pontos számot egy kicsit nehéz feladat ebben az időben, de figyelő szolgálataink jelentették nekünk, hogy arra a következtetésre jutottak, hogy az ezen műveletre kiválasztott Fénymunkásoknak durván 1/3 része ébredt fel. Továbbá azt mondhatnánk, hogy a felébredt Fénymunkásoknak csak 1/5-e reagált feladataira. Ez a végső szám összehasonlításban egy nagyon kis százalék ahhoz képest, milyen sok Fénymunkás van itt és csak viszonylag kis százaléka a felébredt Fénymunkásoknak, nem választotta még azt, hogy eleget tesz a megadott feladatának. Ezeket az arányokat fel kell javítani, hogy ez a világ megkapja a segítséget, amire bizonyosan szüksége van.

Sok probléma és nehézség van ezen a világon. Ez a világ már hosszú ideje mélyen belemerült a sötétség és kétségbeesés mélységeibe, a korrupcióba, erőszakba, félelembe, káoszba és zűrzavarba, hogy ezen világ lakói képtelenek maguk visszafordítani ezt a hajót, nagy segítség nélkül. Ez az amiért itt vagyunk és ez az amiért ti is itt vagytok és amiért éppen most olvassátok ezen sorokat. Ez azért van, mert beleegyeztetek abba, hogy segítitek ezt a világot és nemcsak ezt, és mi szeretnénk itt könnyedén lépkedni, és nem sértegetni vagy szúrkálódni a szavakkal vagy zavarba hozni bárkit közületek, de annál nagyobb ok miatt vagytok itt, mint segíteni magatokat. Elmondhatjuk, hogy sokan közületek csak magukra gondoltak sok életük folyamán, mivel ez is része az itteni tananyagnak. Ez része a megtapasztalásnak, ahol is belevetettek benneteket a sötétség világába, és a puszta túlélés volt ezen dal címe.

Mi természetesen megértjük ezt. Kaptatok egy kevés pénzügyi támogatást és egy kevés támogatást egészségileg és jólétileg. Megértjük ezt, mivel az is Teremtőtök által elrendelt, hogy azoknak akik ideutaznak ugyanazon szabályok szerint kell játszaniuk, mint ezen bolygó lakóinak. Nem lenne igazságos, ha Fénymunkásainkat felszerelnénk nagy pénzkészletekkel életük megkönnyítésére vagy az egészségügyi rendszerekkel visszaadnánk fiatalságukat és életerejüket, mialatt ezen bolygó természetes lakossága szegénységben és rossz egészségi állapotban maradna fizikai testében, mely tükrözi az idő pusztítását. Egyetértetek ezzel a bölcsességgel? Érzitek, hogy ez a vezérelv igazságos? Úgy gondoljuk ez így tisztességes, de arra kérünk ma benneteket osszátok meg velünk hogyan érzitek magatokat azóta, hogy beleegyeztetek abba, hogy a „frontvonalban” dolgoztok és megtapasztaltátok milyen érzés az emberi élet a harmadik dimenziós Föld bolygón.

Ti ott vagytok és mi itt, és ráébredtünk, hogy ti nyertetek egy nagyon széleskörű perspektívát, amit mi nem vagyunk képesek elérni és ez az amiért kérünk benneteket arra, hogy osszátok meg velünk perspektívátokat. Nem tartjuk valószínűnek, hogy „leharapjátok a fejünket”, ahogy ti mondjátok világotokon, amikor kérjük hozzászólásaitokat, elvégre sokan azok közül akik zord, harapós, sértő, átlagos szívű és átlagos kedélyű hozzászólásokat hagynak, tagjai szervezetünknek, akár hiszitek akár nem, és sok Fénymunkás, aki most olvassa ezeket a sorokat meg is lepődhet azon, hogy testvérei közül néhány, akik ilyen beteges viselkedést és viselkedésbeli készségeket produkálnak, valójában többek emberi testvéreknél, de csapattagjai is szervezetünknek.

Ez a fajta rossz viselkedés egy kicsit meglepő, mert általában nem találkozunk ilyennel küldetéseink folyamán. Valami itt, ezen a 3. dimenziós bolygón sokatokat megváltoztatta, rossz hatással volt rájuk, mi tanulmányoztuk ezt és rájöttünk néhány következtetésre, hogy ez miért történhetett, de megismételnénk, senkinek sincs élesebb betekintése ebbe a jelenségbe, mint nektek magatoknak. Ezért kérjük, hogy mondjátok el nekünk miért váltatok olyan személlyé amilyenek ma vagytok. Mondjátok el nekünk, hogy miért érzitek jogosnak és miért érzitek úgy, hogy szabadon gyakorolhatjátok akaratotokat és sértegethetitek és szidhatjátok egymást, amint teszitek, ahogyan elítélitek és megbélyegzitek egymást, amint teszitek, hiszitek, hogy mindnyájatok nézőpontja az egyetlen kizárólagos értelmezése annak, ami világotokon folyik. Mondjátok el nekünk miért emelitek magatokat királyi trónusra és parancsoltok úgy a körülöttetek lévőknek, mintha paraszti szolgáitok /alattvalóitok/ lennének, akik hallgatnak rátok, engedelmeskednek szavaitoknak, követik retorikátokat és gyűlöletbeszédeteket és csatlakoznak hozzátok elindítva a támadásokat mások ellen elítélve és megbélyegezve másokat, amint azt ti merészelitek.

Kérjük osszátok meg velünk ma nyíltan és őszintén véleményeteket, „leharapva fejünket” ha ez az amitől jobban érzitek magatokat, mert mi igazán szeretnénk megérteni jobban motivációitokat és belső gondolataitokat, mert megismételjük újra, nem olvasunk a fejetekben, habár vannak bizonyos számban közöttetek, akik makacsul hiszik, hogy mi támadjuk egy lény személyes jogait a szuverenitásra és a szabad akaratra. Megismételjük újra, ilyet nem teszünk és sohasem tettünk. Kötöttünk megállapodásokat néhányatokkal, akik tagjai szervezetünknek, hogy miután inkarnálódtak, alkalmanként és csak néhányszor elolvashatunk egy részt, nem mindet, de egy kis részét tudatuknak tanulmányozni és felmérni tudatotok hatását, mikor egyszer inkarnálódtatok és felnőttetek itt, ebben a 3. dimenziós világban.

Elmondjuk újra, azon kiválasztott személyek, akik részt vesznek ebben a vizsgálatban nagyon kevesen vannak, sokkal kevesebben, mint azok, akik válaszoltak feladatuk hívására Fénymunkásként. Kértünk ma benneteket gondolataitok megosztására, mert úgy érezzük szükség van eljövendő küldetéseink miatt megértenünk, hogy ebben a sajátos küldetésben miért kezdett el oly sokatok így cselekedni, miért kezdték el támadni egymást, harcolni egymás között és sértegetni, szidni, ítélkezni és megbélyegezni egymást. Ez nagyon fontos, mivel ez a jelenség az ami nem történt meg ezen a szinten, nem ennyire közel, nem mindenütt mindenkivel küldetéseinkről visszatérve, igen Drága Barátaink, millió évek óta. Ennyire ritka jelenség az, amit sokan közületek mutatnak ebben az időben, és nekünk, mint tudósoknak és kutatóknak kell – mert ez a feladatunk - a végére járni ennek és kitalálni mit tehetünk ez ellen.

Ez az egyik ok amiért nem blokkoljuk vagy töröljük hozzászólásaitokat, és amiért azt tanácsoltuk csatornánknak, hogy ne blokkolja vagy törölje még a legnegatívabb, legsértőbb és leggyújtóbb hatású hozzászólásaitokat sem. Ez az amiért elviseljük ezt a fajta viselkedést tőletek, amennyiben csodálkoznátok azon miért nem lő senki vissza rátok, vagy csupán törli megjegyzéseiteket, amit mások meglehetősen méltatlannak és értéktelennek érezhetnek, mert úgy érezzük ők nem értéktelenek, habár támadásaitok és ilyen véleményeitek igen. Ami nem értéktelen, az összességében a viselkedésetek, mert ezt a viselkedést tanulmányozzuk. „Kísérleti egérként” használunk benneteket, mert ellátjátok jelenleg kutatóinkat és tudósainkat nagyon fontos adatokkal és megkérünk benneteket arra, hogy folytassátok ezen csökönyös, negatív, terméketlen és nem együttműködő viselkedést, mert ez segít nekünk megváltoztatni az eljövendő küldetésekkel kapcsolatos kiválasztási folyamatainkat, mert elkezdtük kinyerni a személyiségi profilját azoknak, akik ilyen fajta negatív viselkedést folytatnak.

Lenullázzuk kiváltó okait és hatásait ezen viselkedéseknek és most hisszük, hogy közel járunk egy megfelelő játékterv kialakításához, ami lehetővé teszi, hogy a kiválasztási folyamat következő küldetésünkre sokkal sikeresebb legyen, ahol sokkal több Fénymunkás válaszol majd küldetésére, és túlnyomó többsége a Fénymunkásoknak, akik válaszolnak erre a hívásra tartózkodni fognak az olyan jellegű viselkedéstől mint amit néhányatok választott kommunikációs formaként. Megismételnénk, megkérünk közületek mindenkit, hogy válaszoljon és elmondjuk újra, hogy hozzászólásaitokat nagyra értékeljük, habár akadnak közöttetek olyanok, akik úgy érezhetik csak vesztegetik az idejüket ezen hozzászólásokkal. Elmondjuk nektek, hogy természetesen nem vesztegitek az időtöket és nagyban segítetek bennünket közös küldetésünkben és ez tovább fog vinni benneteket és rögzítve lesz munka minősítésetekben egy nagyon pozitív módon.

Azok számára, akik részt vesznek ilyen negatív viselkedésben és rossz bánásmódban másokkal szemben, elmondjuk, hogy cselekedeteik és szavaik is rögzítésre kerülnek, feljegyzésre és feltöltésre munka és személyi minősítésükbe. Néhányatoknak ez már túl késő és nem fognak velünk utazni a következő feladatra, bárhová is utazzon szervezetünk legközelebb. Miután befejeztétek itteni feladatotokat, nem fogunk itthagyni benneteket, mivel ezt volt ígéretünk nektek, ez volt az alku amit elfogadtatok. Fel fogunk venni benneteket és vissza fogunk szállítani eredeti származási bolygótokra, bárhol is legyen az ebben az Univerzumban. Erről biztosítunk benneteket. Nem fogjuk hagyni Fénymunkásainkat megöregedni és meghalni itt, ezen a bolygón, hagyva, hogy testetlenül szárnyaljanak fel ebből az alacsonyabb dimenziós világból. Ilyet mi nem teszünk. Tiszteljük kötelezettségvállalásunkat és megállapodásainkat minden testvérünkkel szemben, még akkor is, ha vannak olyanok közöttetek, akik nem tisztelik kötelezettségvállalásukat, mert ez a helyzet azokkal, akik támadását, sértegetését, kigúnyolását, kicsúfolását és rágalmázását választották saját testvéreiknek, saját csapatuknak szövetségünkben.

Ezen lények hazaszállításra kerülnek és népük - akik úgy látták őket, mint ahogyan ti tekintetek ma űrhajósaitokra - meg fogja tudni, hogy megszégyenítve elbocsátottuk őket szövetségünktől. Testvéreitek meg fogják érteni mi az ami itt történt. Ez nem gondolkodtat el benneteket? Nem okozhat ez leállást utazásotokban, és megpróbáltok talán végre változtatni viselkedési mintáitokon? Szeretnénk azt is, ha elgondolkodnátok ezen és biztosak vagyunk benne, hogy megpróbáljátok ezt, mivel akadnak olyanok közöttetek, akik nagyon hangosak, szókimondóak és nagyon szégyentelenek bármilyen kérdésben szervezetünkkel, itteni küldetésünkkel és csatornánkkal is kapcsolatban, és biztosak vagyunk benne, hogy sok mondanivalótok van mostani üzenetünkkel kapcsolatban.

Ez minden amit meg kell osztanunk veletek mára, várjuk hozzászólásaitokat és újra elmondjuk nektek, hogy minden erőfeszítéseteket gondolataitok és nézeteitek megosztására velünk nagyra értékeljük, és nagy szolgálatot tesztek ezzel szervezetünknek. Arra kérünk benneteket, hogy folytassátok azt a gondos munkát, amit közületek sokan végeznek, mert közeledünk a végső és fontos fázisához ezen műveletünknek és most rajtunk áll a következő fázis elkezdése, mert gondoskodni fogunk új feladatokról sokatok számára, akik felelősségérzetet és elkötelezettséget mutattak befejezésére a végső feladatoknak, amiket adtunk nektek.

Testvéreitek vagyunk és csapattársaitok, a Fény Galaktikus Szövetsége.




Csatornázta – Greg Giles

Fordította – Lily-of-the-valley

Website – ascensionearth2012.blogspot.com

10 comments:

  1. Nem találtam az eredetit itt: ascensionearth2012.blogspot.com Ezért itt válaszolok. Egyébként nem tudok róla, hogy fénymunkás lennék, tehát valószínűleg nem is vagyok az.
    L. Ron Hubbard szerint ebben a világban csak a tigrisek élnek túl és nekik sincsen könnyű dolguk. Továbbá ha valaki a poklot keresi, és a Földet találja, akkor nem tévedett nagyot. Ezért aztán nem lehetséges egyszerre etikusnak lenni és túlélni.
    Én személy szerint csalódott vagyok és belefáradtam, hogy ebben az életemben olyan kevés dolgot értem el azok közül, amelyeket szerettem volna. A (volt) párom is sokat szidalmazott, hogy egypár dolog nem sikerült (valójában semmi sem sikerült), amit meg kellett volna valósítanunk. Szerettem volna életpályát építeni (munkára gondolok), otthont és családot teremteni. Az első egy alacsony szinten sikerült, a többi nem. A jövőre való kilátásaim ebben a világban meglehetősen rosszak. Ha nem tudok tovább dolgozni, akkor meghalok. 20-30 éven belül ez mindenképpen bekövetkezne!
    Ilyen helyzetben az ember könnyen eltávolodik a szeretettől és ilyesmi dolgoktól (a fénymunkás feladataira gondolok itt).
    Szerintem a rossz állapotban lévő fénymunkások is hasonló okokból lettek alkalmatlanok a munkára.
    Remélem ezzel is sikerült hozzájárulni a munkátokhoz.

    ReplyDelete
  2. Kedveseim! Nehéz erre válaszolni. Csak sejtem, mivel én már nem tartozom az arrogánsan viselkedők közé. Viszont magamból kiindulva talán jutok valamire. Gyermekeim nevelése idején túl sok teher volt rajtam. Túl sok támadás ért, és rosszul tűrtem, mert gyenge és tudatlan voltam. Aztán volt idő, amikor nagyon keményen bántak velem is néhányan, spirituális és jóga körökben. Azzal indokolták, hogy ez a nevelésemhez tartozik. Sokáig elfogadtam ezt, aztán rájöttem, hogy Isten a tanítványt valóban felhasználja mások ilyenfajta csiszolására, de én a bölcsességet és szeretetteljes tanítást is megértettem volna. Eldöntöttem, hogy ezután én nem fogok indulatosan és szándékosan bántó módon "segíteni" másoknak a fejlődésükben - amennyire tőlem telik. Nem akartam Isten ostora lenni. Mások miért nem jutnak ugyanerre az elhatározásra? Talán azért, mert nekik nagyobb az önbizalmuk. Ők mindenképpen érvényesülni akarnak ebben a világban. Többnyire sikerül is nekik, de hogyan? Kemény, fogcsikorgatós, vagy öldöklő küzdelem során, mint a harcosok. Én erre nem voltam képes. Ezért nagyon sok csalódás ért. Eleinte haragudtam másokra, vagy magamra, de később már nem. Ami érdekes, hogy a magabiztosak is rengeteget csalódnak, de harcosságuk miatt vagy letámadják az ellenfelet, vagy a náluknál gyengébbeken töltik ki a mérgüket, bosszújukat. Úgy gondolják, ők az okosok, ügyesek, sikeresek, miközben belül érzik valahol, hogy nem egészen így van. Dühösek ezért is. Ráadásul sokszor erőn felül hajtanak, hogy minden meglegyen a munkahelyi, baráti elvárásoknak és a családjuknak..ahogy a kor divatja megkívánja. Túlfeszítik magukat többnyire. Ha valamilyen ezotériával foglalkoznak, ez ugyanúgy előfordulhat. Egyébként, mivel semmi nem tökéletes ebben a világban, a gyógyító módszerek sem. Kudarcok, támadások..Legyél pozitív, legyél pozitív...fogcsikorgatva nem lehet, sőt visszaüt... és a türelem elfogy. Én is majdnem így jártam. Szerencsére nem.

    Erről egyébként a láncos kutya jut eszembe. Rövid láncon tartva legtöbb kutya teljesen beszámíthatatlanná válik. Mi régóta rövid láncon vagyunk tartva. Miközben égen, földön, vízben és táplálékban lévő mérgekkel és tudatmódosító szerekkel, agymosó technikai cuccokkal igyekeznek bennünket legyengíteni, elkábítani. Szerintem az erős akaratú fénymunkások ezt rosszul tűrik. Érzik, hogy nem tudnak úgy működni, ahogy kellene, ezért agresszívvá válnak. A gyengébbek pedig egyszerűen depresszióba menekülnek és föladják. Mind a két csapat elveszíti a hitét.

    Ez az utolsó két év nagyon kemény volt mindenkinek. A bejövő energiák is feszegetik a fizikai és energiatestünket, különösen, ha nem tudunk ellazulni. A környezetünk közben hülyének néz, az elveink és szokásaink miatt.

    Mindannyian belefáradtunk már. Ki így viseli, ki úgy. Én elmenekültem egy pici, távoli faluba, ki a természetbe, és interneten, vagy személyesen osztom az információkat, mert más munkám nincs. Így tudok ilyen maradni. Nem kell harcolnom már. De nekem nem kell a gyerekeimről gondoskodnom, és nagyon-nagyon leadtam az anyagi igényeimből. Ezt sokan nem tehetik meg, vagy nem akarják megtenni.
    Ennyi volt ami eszembe jutott.
    A Fény legyen mindannyiunkkal!
    Mily

    ReplyDelete
  3. Üdvözlök minden élőt!
    Nagy szeretettel olvasom a hozzánk csatornázott információt, és hálás vagyok a figyelmetekért amellyel minket megtiszteltek, Kedves Fény családom! Amikor az üzeneteiteket olvasom, a stílust és a gondolatmenetet figyelve, érzem azt, hogy hol egy nőiesebb, hol egy férfiasabb lélek gondolatait kapom meg. Köszönöm, hogy szükség van a hozzá szólásainkra, és azt is, hogy gondosan értékelitek a megnyilvánulásainkat. Egy szélesebb nézőpontot tapasztalhattam meg itt a Földi létezésben. Elértem mindent, amit lehet. Voltak nagyon lélektépő megpróbáltatások, amelyek csiszolták fazettáimat, és voltak csodálatos siker élmények, melyeket vihetek magammal és megoszthatok veletek. Ezek mindegyike egyedi, lehetőleg nem máshoz hasonlíthatóak. Nem nyertem a Lottó, és nincs vállalkozásom sem. Viszont ami megdobogtatta a szívemet, azt elértem, megvettem, megtettem. Tudom milyen az mikor egy gyermek sír, és vigasztalásom megnyugtatja. Érzem a gyermekeim szeretetét és megbecsülését, barátságát. Tudom, hogy milyen egy hölgyet boldoggá tenni, és azt is, hogy milyen az amikor minden nap újra bele tudsz szeretni a párodba. Tudom mi az a Szeretet, és tudom, hogyan kell mindezt másokhoz eljuttatni. Persze a negatív dolgok is szépek, csak a megfelelő távolságból,és tanulva belőle. Ez mind egy élet eredménye. Szeretném ezeket személyesen megosztani veletek, alig várom a személyes találkozásokat is! Örömmel várom a felemelkedést és annak minden részletét. Várom a folytatást, mert nagyszerű ötleteim vannak, amelyeket veletek szeretnék véghez vinni.
    Öröm, Szeretet, Harmónia, Béke
    Könnyű felemelkedést kívánok mindenkinek, Talen.
    Szeretlek benneteket!

    ReplyDelete
  4. Kedves Fénytestvérek!
    Ez is egy érdekes üzenet és elgondolkodtató,hogy vannak emberek akik érdeklődést mutatnak ilyen üzenetek iránt és utálattal,ellenszenvvel reagálnak.A legtöbb ilyen ember ha olvas hasonlókat és nem tetszik neki,akkor nem foglalkozik vele tovább.Ami a legfurcsább,hogy olyanokról írtok akik közületek valók és vállaltak egy feladatot.Érdekes,hogy minket kérdeztek hisz Ti sokkal többet tudtok az ilyen emberek reinkarnációiról és tudatalattijáról.Talán valamiért érdekesebbnek találják a 3.dimenziót vagy régi emlékek kötik ide őket,amiket újra átélnek tudattalanul,de lehet,hogy az okok a kapcsolataikban kereshetőek.Szerintem,ha törlődik a teljes tudatosságuk kinőhetnek bennük újra régi sötét hajtások,amiket még nem dolgoztak fel teljesen.Vagy talán azért mert mélyen tudják,hogy mások mint az átlagemberek és van bennük egy nagy értetlenség kilétüket illetően,mert nem tudnak beilleszkedni semmilyen közösségbe.E tudatlanságtól feszültté,arrogánssá,cinikussá válnak vagy csak az itteni közgondolkodás befolyásolja őket.De ez tényleg egy torzulás az eredeti tervükhöz képest.Gondolom mindegyiknél más az oka.
    És úgy nem tudnátok rá jönni,hogy megnéznétek ezeknek az embereknek a jövőbeli idővonalait,hogy milyen magyarázatot adnak a félresikerült küldetésükről?,persze ezt félig viccesen gondolom.
    Várjuk újabb üzeneteiteket,sok szeretettel!
    Dyral

    ReplyDelete
  5. Üdvözöllek benneteket!
    Nem tudok róla, hogy fénymunkás lennék, de egy pár gondolatomat én is megosztanám veletek. Az én tapasztalatom szerint vannak olyan üzenetek, írások amiket, ha megmutatok másoknak, és ők nincsenek ezen a szinten, belőlük dühöt és más reakciókat vált ki. Ha hozzátartozójuk járja ezt a másik utat, és ők nem értik
    meg a másikban bekövetkező változásokat. A párkapcsolatban élők között egyre szélesebb szakadék tátong ,és emiatt még ingerültebbé válnak. Emiatt veszik a fáradtságot, hogy kiadják magukból a negatív gondolataikat és megbántsanak vele másokat. Ez a világ mindenkibe beleneveli,hogy másokat okoljanak mindenért, a sok méreg amit beviszünk szervezetünkbe, a filmek, reklámok, iskolai és szülői neveltetés mélyen belénk ivódik. Ha valaki nincs ennek tudatában és nem kezd ellene tenni akkor ez a sok negatívum lehúzza és nem tud más dolgokat elfogadni.
    Ezért néznek bennünket bolondnak, akiknek elment volna a józan eszük, mert másként kezdünk el gondolkozni.
    Remélem érthetők a gondolataim, nem nagyon szoktam kiadni magamból és emiatt ritkán írok hozzászólásokat az eddigi tapasztalataim miatt is.
    Nagyon örülök jó érzés ezeket az üzeneteket olvasni, ilyenkor nem érzem magam annyira egyedül itt a Földön.
    Szeretettel mindenkinek: Andrea

    ReplyDelete
  6. Andi, aki így gondolkodik, mint Te, az fénymunkás.

    ReplyDelete
  7. Köszönöm Katalin a válaszodat, de nem tudom mit tehetnék, hogy ezt a folyamatot támogathassam? Tehetetlennek érzem Magam. A blogjaidat követem és olvasom, köszönet a munkádért és a kitartásodért és másoknak is akik továbbítják nekünk ezeket az információkat és üzeneteket. Nagyon sok erőt és energiát merítek belőlük.
    Szeretettel mindenkinek és Neked Katalin. Andrea.

    ReplyDelete
  8. Nem értem miért törölték és ki amit írtam délután?Mert szerepelt benne a fészbuk azért vajon?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Tisztelt LF Adrienn!

      Semmiféle hozzászólást nem töröltem az oldalról.

      Szeretettel, áldás

      Mobydickstar

      Delete
    2. Igen ez így van, mert ha törölve lett volna, látható lenne az a szöveg, hogy ezt az üzenetet a blog tulajdonosa törölte. Már én is jártam úgy, hogy a blogomon nem volt ott egy üzenet, aminek az értesítését viszont levélben megkaptam, tehát föltették, csak valahogy mégse volt ott... Fura...Adrienn eltűnt üzenete is megvan nálam, mert kaptam róla értesítést, tehát ő is fölrakta.. Íme:

      LF Adrienn has left a new comment on the post "2012. 08. 30.":

      Kedves Fény Galaktikusak!
      Nem egyszerű itt élni egy fénymunkásnak a harmadik dimenzióban olyan közösségben ahol földhözragadtak az emberek és gúnyosak.Idegennek érzem magam ezen a bolygón,nem az otthonom csak átutazóban vagyok tisztában vagyok ezzel,tisztelem a földanyát szeretem a természetet,de ettől függetlenül nap mint nap honvágyam van és azt várom már hogy mikor végzem el harmadik dimenziós feladataimat és mikor lesz már meg a kapcsolatfelvétel hogy végre elkezdhessünk dolgozni a projekteken és ne keljen senkinek se már nélkülöznie,mindenkinek meglegyen mindene és boldogak legyenek az emberek.Ez gondolom akkor lesz meg ha a belső föld egyesül a felszínnel.Sokszor érzem azt hogy belefáradtam sokszor kirepülnék a világból,de nem akarok panaszkodni.Becsületesen tudatosan végzem a munkámat,nem teher mert örömmel töltöm el azt a pár órát nap mint nap a facebookon hogy információkat,képeket osszak meg másokkal és levelekre válaszoljak.Csoportokban megbeszéljük a facebookon a spirituális információkat és erőt adunk egymásnak,vigasztaljuk egymást hogy már nem messze a cél ne adjuk fel bírjuk ki ,azután minden más lesz egy magasabb dimenzióban ahol nyugalom,harmónia,szeretet van.Tanítjuk egymást és tanulunk egymástól.Nagy türelem kell azokhoz akik gúnyos megjegyzésekkel illetnek és kinevetnek...bízom benne hogy hamarosan ők is felébrednek és tudatosabban fognak élni.Köszönöm a türelmeteket kedves fény galaktikusok,ölelés szeretettel:Adrienn LF♥♥

      Delete

INVOC


Könjörgés

14:02:2014 -- 09:00h Brisbane, Australia

13:02:2014 – 24:00H BUDAPEST, HUNGARY

http://24timezones.com/

Fenyvilag.blogspot

Fenyvilag.blogspot
Fenyvilag.blogspot

Kristályhang

Kristályhang
magyar